Vívás: Battai Sugár ezüstérmes az algíri vk-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.11.08. 18:28
null
Battai Sugár magabiztosan menetelt a döntőig (Fotó: Bizzi team)
Egész nap meggyőző formát mutatott, s bár a finálét elveszítette, remekül indította a szezont Battai Sugár Katinka, aki a női kardozók algíri világkupaversenyén szerzett ezüstérmet.

Hat női kardozónk nevezett a szezont elindító algíri világkupaversenyre, s az első kört annak ellenére százszázalékos mérleggel hozták a mieink, hogy elbúcsúztunk Pusztai Lizától – ő ugyanis Szűcs Lucával szemben állt fel a pástra, ezúttal utóbbi bizonyult jobbnak. 

Aztán a 32 között Szűcs egy tussal kikapott, Battai Sugár Katinka, Spiesz Anna, Katona Renáta és Keszei Kira viszont második asszóját is megnyerte, így a nyolcaddöntőnek négy magyar vághatott neki. Itt jött egy újabb magyar–magyar csörte, s az kiélezett csatát is hozott, végül Battai nyert Spiesz Anna ellen, és kikapott Katona, valamint Keszei is. 

Battai viszont menetelt előre, tette mindezt a tőle megszokott higgadt, nyugodt, okos vívással. 

Nem remegett meg a keze a legélesebb szituációkban sem, pedig ilyenben volt része, hiszen előbb a negyeddöntőt, majd az elődöntőt is egy tussal nyerte – a döntőt meg elveszítette… 

Köszönhető ez a hajrában „jelentkező” kisebb rövidzárlatnak, ám a vereség ellenére sem szomorkodhat Dávid László tanítványa, hiszen kifejezetten jól indította a szezont a debreceni kardozó – jöhet a folytatás!

Először rögvest vasárnap, a csapatversenyen.

„Hosszú volt a nap, de több az örömöm, mint a bánatom – nyilatkozta a Magyar Vívószövetség honlapjának Battai Sugár. – Szoros meccseket sikerült nyernem, ez mindig fontos, az elődöntőben ráadásul a világ legjobbjaihoz tartozó bolgár Ilevát vertem meg, vele mindig szoros asszókat vívunk, így ez értékes győzelem volt. Sajnos, a döntőben néhányszor középen »lerövidültem«, de majd tanulok belőle. A szezonkezdet remek volt, várom a csapatversenyre, vasárnap reggelre kipihenem magam.”

VILÁGKUPAVERSENY, ALGÍR
Kard, egyéni
Férfiak
A 32 közé jutásért: Rabb–Dreossi (olasz) 15:12, Horváth G.–Yildirim (török) 15:11, Pianfetti (francia)–Tóth B. 15:12
A 16 közé jutásért: Ajmuratov (üzbég)–Rabb 15:14, Schlaffer (német)–Horváth G. 15:13
Döntő: C. Heathcock (amerikai)–Ferjani (török) 
Végeredmény: 1. Colin Heathcock, 2. Ferjani, 3. O Szang Uk (dél-koreai) és S. Patrice (francia), …20. Rabb Krisztián, …32. Horváth Gergő, …51. Tóth Bertalan
Nők
A 32 közé jutásért: Battai–Sokorova (orosz) 15:2, Spiesz–Fusetti (olasz) 15:8, Katona–Wojcik (lengyel) 15:9, Keszei–Navarro (spanyol) 15:13, Szűcs–Pusztai 15:9
A 16 közé jutásért: Battai–Berder (francia) 15:10, Spiesz–Cieslar (lengyel) 15:10, Katona–M. Apithy (francia) 15:6, Keszei–Szano (japán) 15:13, Szeo Dzsi Jeon (dél-koreai)–Szűcs 15:14
Nyolcaddöntő: Battai–Spiesz 15:13, Martin-Portugues (spanyol)–Keszei 15:12, Nyikityina (orosz)–Katona 15:14
Negyeddöntő: Battai–Georgiadou (görög) 15:14
Elődöntő: Battai–Ilieva (bolgár) 15:14
Döntő: Dzseon Ha Joung (dél-koreai)–Battai 15:12
Végeredmény: 1. Dzseon Ha Joung, 2. Battai Sugár Katinka, 3. Ilieva és Mikhajlova (orosz), …10. Katona Renáta, …14. Spiesz Anna, …16. Keszei Kira, …20. Szűcs Luca, …53. Pusztai Liza

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.13. 12:58

Vívás: Szemes Gergő ezüstérmes a mallorcai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.11.08. 22:00

Vívás: három férfi kardozónk az algíri vk főtábláján

Egyéb egyéni
2025.11.06. 16:27

Sakk világkupa: Gledura és Kántor is továbbjutott

Egyéb egyéni
2025.11.02. 17:31

Kós Hubert: Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, a pénzdíj egyáltalán nem izgatott

Úszás
2025.10.27. 11:51

Négy érmet szereztek a magyar tekések a nemzetközi porondon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 17:10

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11
Ezek is érdekelhetik