Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

2026.01.30. 21:21
null
Fotó: WTT
Lei Balázs a nyolcaddöntőben szoros meccsen győzött, majd a negyeddöntőben kiélezett küzdelemben, ötszettes csata végén kikapott és kiesett pénteken a dohai feeder-besorolású asztalitenisz-versenyen. András Csaba a Lille-i (ugyancsak feeder-besorolású) viadal azonos szakaszáig jutott.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a 30 ezer dollár összdíjazású viadal második fordulójában Lei Balázs a hatodik kiemelt indiai Snehit Suravajjulával csapott össze, és szoros küzdelemben, jól koncentrálva, négy játszmában győzött. A folytatásban egy másik indiai játékos, a negyedikként rangsorolt Sathiyan Gnanasekaran volt az ellenfele.

Az elődöntőért vívott meccsen végig kiélezett küzdelmet vívtak egymással a felek. Lei az első és a negyedik, riválisa pedig a második és a harmadik játszmát tudta nagy küzdelem végén megnyerni, így döntő szett következett, mely fordulatosan alakult. Az indiai játékos előbb 3?0-ra elhúzott, nem sokkal később viszont már Lei vezetett 5:3-ra. Ezek után sokáig úgy tűnt, ő jön majd ki jobban a küzdelemből, de 10:7-nél hiába jutott három mérkőzéslabdához, az indiai sorozatban öt pontot szerzett, és megnyerte az összecsapást.


A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint András Csaba közel járt az éremszerzéshez.

A világranglistán 159. magyar játékos pénteken előbb simán, 3:0-ra – (6, 5, 8) – legyőzte a portugál Marcos Freitast, majd a negyeddöntőben már 2:0-ra is vezetett a francia Joey Seyfried ellen, ám riválisa ezek után magára talált és fordított – 3:2 (–7, –5, 3, 5, 8).

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Egyéb egyéni
22 órája

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:59

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

Egyéb egyéni
2026.04.10. 13:20

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2026.04.09. 17:42

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 12:23

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
2026.04.08. 13:37

András Csaba a top 100-ban a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.24. 09:39
Ezek is érdekelhetik