Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

2026.04.08. 13:37
null
Szántosi Dávid (Fotó: Földi Imre)
Szántosi Dávid mindkét mérkőzését megnyerte selejtezőcsoportjában, így főtáblára jutott az asztalitenisz WTT-sorozat 30 ezer dollár összdíjazású, Feeder besorolású versenyén a törökországi Nevsehirben.

Két győzelemmel kezdett, így főtáblára jutott a törökországi Nevsehirben rendezett asztalitenisz WTT Feeder-versenyen Szántosi Dávid. A nemzetközi szövetség honlapja szerint Szántosi a csoportban előbb a szaúdi Halid al-Sariffal, majd a román Horia Stefan Ursuttal csapott össze. A világranglistán 301. magyar játékos mindkét találkozóján jól játszott és szettet sem vesztett.

A szaúdi riválissal szemben a második játszma alakult szorosan, összességében azonban Szántosi alig 18 perc alatt sima győzelmet aratott. Ezek után Ursut némileg nagyobb csatára késztette a magyart, aki azonban a szettek végjátékában rendre jobban koncentrált és alig 21 perc alatt győzött.

A viadal másik magyarja, András Csaba ötödik kiemeltként a főtáblán kezdi meg szerepelését egyesben, illetve a horvát Ivor Bannal az oldalán férfi párosban is.

ASZTALITENISZ WTT-SOROZAT, Nevsehir (Törökország)
Selejtező, 1. csoport
Szántosi Dávid–Halid al-Sarif (szaúdi) 3:0 (6, 10, 6)
Szántosi–Horia Stefan Ursut (román) 3:0 (8, 8, 10)

 

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31

Asztalitenisz-vb: egyelőre még távol vagyunk az elittől

Egyéb egyéni
2026.05.06. 21:16

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk nem tudta megszorongatni az aranyesélyes svédeket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 21:29

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Svédország ellen kezd a főtáblán

Egyéb csapat
2026.05.03. 22:21

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
2026.05.01. 17:16
Ezek is érdekelhetik