Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2026.01.12. 11:24
null
A magyar öttusázók LA10-kerettagjai a Los Angeles-i edzőtáborban, balról: Koleszár Mihály, Erdős Rita, Gulyás Michelle, Mészáros Emma, Bauer Blanka, Bőhm Csaba, Tamás Botond, Szép Balázs. Gáll András szintén a többiekkel edz, míg Guzi Blanka felkészülési programja december végi betegsége miatt megváltozott, és nem tarthatott a csapattal (Fotó: Belák János)
Az öttusázók LA10-kerettagjai január elejétől két héten át tréningeznek a 2028-as olimpia helyszínén, Los Angelesben.

Edzőtábor az angyalok városában. A magyar öttusaválogatott január elején a 2028-as olimpia helyszínére, Los Angelesbe utazott, és két héten át itt készül.

„Tavaly ősszel fogalmazta meg Balogh Gábor elnök úr, hogy ideális lenne, ha a válogatott versenyzőink elkezdenének ismerkedni a Los Angeles-i környezettel, kipróbálva az élettani folyamataink kontrollját, hogy miként szokjunk hozzá többek mellett az időeltolódáshoz. Komplex és szakmailag nagyon hasznos programról van szó – mondta Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője. – Mindezek mellett pedig nevezhetjük bizonyos tekintetben meleg égövi edzőtábornak is. Magas a napsütéses órák száma, tizenöt fok van, de a hőérzetünk huszonöt fok, feltölti a versenyzőket a téli időszakban. Ez egy új kezdeményezés, tudomásom szerint nem volt ilyen korábban, hogy több évvel a játékok előtt már elkezdődjön ez a fajta tudatos készülés az olimpiára.”

A Los Angeles-i edzőtáborba az LA10 programba tartozó kerettagok utaztak el egy-egy edzővel. „Ők érték el a legjobb eredményeket 2025-ben. Persze az LA10-keret nem zárt, oda be is lehet kerülni, meg onnan ki is lehet esni, de azt gondolom, nagyon jól definiálható, kik a legkiemelkedőbb öttusázók jelenleg Magyarországon” – tette hozzá a szakvezető.

Az LA10-kerettagok jelenleg Bőhm Csaba, Gáll András, Koleszár Mihály, Szép Balázs és Tamás Botond a férfiaknál, míg Bauer Blanka, Erdős Rita, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Mészáros Emma a nőknél. A kétszeres világbajnoki ezüstérmes Guzi Blanka betegséggel küzdött december végén, az ő programja változott, nem tudott a többiekkel tartani a tengerentúlra. A tavaly nyári kézsérülése miatt a nagy világversenyekről lemaradó párizsi olimpiai bajnok Gulyás Michelle – aki ősztől végez újra teljes értékű edzésmunkát – viszont a többiekkel készül. „Nagyon nagy odaadással, energiával végzi a tréningeket, élvezi is azokat, dinamikus a mozgása, nagyon biztatónak tartom a formáját” – válaszolta kérdésünkre Belák János.

A legtöbb edzést, beleértve az úszást, a vívást, a futást a Kaliforniai Egyetem (UCLA) campusán végzik, itt lesz az olimpiai falu is 2028-ban. „Nyitott, ötven méteres uszodában edzünk, van egy atlétikapálya is rekortánnal, vívásban is minőségi munkát tudunk végezni, kondicionáló edzésekkel kiegészítve. Két dolog jelent kisebb kihívást. Az egyik, hogy bár Amerikában a Ninja Warrior népszerű, a közelünkben csak egy kisterem van az akadálypályának, a mi versenyeinktől némileg eltérő akadályokkal, a másik pedig, hogy a szigorú biztonsági előírások miatt a lézerpisztolyokat csak beltéren engedik használni, és akkor is ott van velünk az egyetemi rendőrség – annak ellenére, hogy a pisztoly által kibocsátott lézer erőssége az otthoni tévé-távirányítóéval egyezik meg. Ez is tanulópénz a szervezést illetően, viszont az öttusa hatodik száma mindig is alkalmazkodás volt” – részletezte Belák János.

A válogatott sportszakmai vezetője a fizikai mellett a mentális oldalra is rámutatott az edzőtábor fontosságát illetően. „Maga a tudat, hogy az olimpia helyszínén készülhetnek, nagy hatással van a versenyzőinkre. Bár még természetesen nem olyan a környezet, mint akkor lesz, de hamar elmegy a hátralévő két és fél év. Ez a tudatos felkészülés mentálisan sokkal erősebbé teszi a sportolóinkat. A jövőben is tervezünk ezzel az edzőtáborral.”

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: maximális létszámot céloz meg a Magyar Triatlonszövetség

Egyéb egyéni
2026.01.09. 11:17

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20
Ezek is érdekelhetik