Asztalitenisz: Szudi Ádám ötödször, Nagy Judit először magyar bajnok egyesben

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2026.03.22. 19:51
null
Szudi Ádám óriási csatában győzött (Fotó: Nagy Gábor)
Az ob utolsó napján Szudi Ádám három számban is aranyérmet szerzett, a nőknél az arany mellett két bronzot szerző Nagy Judit lett a legeredményesebb versenyző.

A párosokkal kezdődött a döntők sora a mosonmagyaróvári országos bajnokságon, s egy ideig úgy tűnt, megállt az idő a magyar asztaliteniszben: a Szudi Ádám, Pergel Szandra, a Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős is megnyerte a maga fináléját – éppen úgy, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul a vegyesben és a férfiaknál nem is hozott igazán nagy küzdelmet az aranymeccs, a nőknél viszont a Bálint, Nagyváradi duónak alaposan meg kellett dolgoznia a címvédésért, a két fiatal, Barcsai Sophie és Dohóczki Nóra alkotta egység nem adta könnyen magát, 2:1-re is vezetett, végül azonban a rutin diadalmaskodott.

Férfi és női egyesben is megvolt az esély arra, hogy a 2025-ös bajnok 2026-ban is a dobogó tetejére álljon, nem mellesleg a papírforma is ezt ígérte, de végül a kihívók sikerével zárult az ob. Túlzás nélkül állítható, hogy a nőknél korosztályok csatája zajlott hiszen az egyik oldalon a 41 éves, kétszeres Európa-bajnok Póta Georgina, a másikon a 17 esztendős ifjú reménység, Nagy Judit állt. Póta 2:1-re és 3:2-re is vezetett, a végét azonban a pécsi Nagy Judit bírta jobban, s mivel párosban ikertestvérével Rebekával, vegyes párosban pedig Gergely Márkkal bronzérmet szerzett, ő lett a női mezőny legeredményesebb játékosa. 

Nagy Judit első felnőtt bajnoki címét ünnepelte (Fotó: Nagy Gábor)

Nem kis teljesítmény, de Szudi Ádám még erre is rátett egy lapáttal, ugyanis a 30 éves klasszis mindent vitt az ob-n: a férfi és a vegyes páros aranyérme után az András Csaba elleni döntőt is megnyerte – nem is akárhogy, hiszen 3:0-ra vezetett, András egyenlített, de a mindent eldöntő hetedik szett ismét Szudié lett –, így vita nélkül az övé a 109. országos bajnokság legjobbja cím.

ASZTALITENISZ
109. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, MOSONMAGYARÓVÁR
FÉRFIAK
Egyes
Elődöntő 
Szudi–Majoros 4:2 (–9, 6, 5, –12, 10, 7)
András–Ecseki 4:1 (4, 11, 7, –7, 6)
Döntő
Szudi–András 4:3 (10, 7, 3, –8, –13, –3, 6)
Országos bajnok: Szudi Ádám (SPO Rouen TT, francia)
2. András Csaba (TTC Bad Homburg, német)
3. Majoros Bence (C’Chartres TT, francia) és Ecseki Nándor (Mosonmagyaróvári ASE)

Páros
Elődöntő
Ecseki, Szudi–Bőhm, Ócsai 3:1 (8, 7, –8, 4)
Majoros, András–Huzsvár, Juhász 3:0 (9, 4, 3)
Döntő
Ecseki, Szudi–Majoros, András 3:1 (–9, 8, 5, 8)
Ob: Ecseki Nándor, Szudi Ádám (Mosonmagyaróvári ASE, SPO Rouen TT, francia)
2. Majoros Bence, András Csaba (C’Chartres TT, francia, TTC Bad Homburg, német)
3. Bőhm Gábor, Ócsai Máté (SPG Walter Wels, osztrák, Városi SE Dunakeszi) és Huzsvár Erik, Juhász Patrik (Honvéd Szondi SE)

NŐK
Egyes
Elődöntő
Nagy J.–Nagy R. 4:0 (8, 7, 10, 6)
Póta–Madarász 4:2 (–9, 5, –3, 7, 5, 6)
Döntő
Nagy J.–Póta 4:3 (7, –6, –4, 9, –5, 10, 5)
Ob: Nagy Judit (PEAC)
2. Póta Georgina (Budapesti Erdért SE)
3. Nagy Rebeka (PEAC) és Madarász Dóra (Budaörsi SC)

Páros
Elődöntő
Barcsai, Dohóczki–Fejős, Volentics 3:0 (9, 7, 8)
Bálint, Nagyváradi–Nagy J., Nagy R. 3:0 (9, 7, 4)
Döntő
Bálint, Nagyváradi–Barcsai, Dohóczki 3:2 (13, –5, –7, 11, 7)
Ob: Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz (Győri AC, Budapesti Erdért SE)
2. Barcsai Sophie, Dohóczki Nóra (Budapesti Erdért SE, Budaörsi SC)
3. Nagy Judit, Nagy Rebeka (PEAC) és Fejős Anna, Volentics Anna (Debreceni AK, Városi SE Dunakeszi)

Vegyes páros
Elődöntő
Szudi, Pergel–Katona, Volentics 3:0 (4, 6, 8)
Varga, Barcsai–Gergely, Nagy J. 3:1 (5, –3, 8, 13)
Döntő
Szudi, Pergel–Varga, Barcsai 3:0 (7, 5, 9)
Ob: Szudi Ádám, Pergel Szandra (SPO Rouen TT, francia, Dr. Casl STK Zagreb, horvát)
2. Varga Botond, Barcsai Sophie (High Life SE, Budapesti Erdért SE)
3. Katona Gergely, Volentics Anna (Diósgyőri VTK, Városi SE Dunakeszi)  és Gergely Márk, Nagy Judit (Szombathelyi AK, PEAC)

 

Legfrissebb hírek

Szudi Ádám és Nagy Judit is három számban elődöntős az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
23 órája

A favoritok még versenyben vannak az érmekért az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.20. 21:02

Asztalitenisz WTT: András Csaba 19 helyet javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.17. 10:45

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
2026.03.16. 19:45

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2026.03.16. 13:22

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
2026.03.15. 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14
Ezek is érdekelhetik