Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.04.11. 19:33
null
Fotó: Földi Imre
A férfi elődöntő B-csoportjából Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is kiharcolta a finálét a kairói öttusa-világkupaversenyen, utóbbi először jutott be a döntőbe vk-viadalon. Mind a férfiaknál, mind a nőknél hárman szerepelhetnek vasárnap a mieink közül.

A 15 órakor kezdődő B-csoportos küzdelmekben Szép Balázs és Tárkányi Zsombor sikerrel vette az elődöntőt a kairói öttusa-világkupaversenyen, ők csatlakozhattak szombat délután a korábban az A-csoportból továbbjutó Koleszár Mihály mellé a döntőben. Így mind a férfiaknál, mind a nőknél három-három versenyzőnek lehet szorítani.

Szép Balázsnak (12–23 a pénteki körvívásban, 15.) vívnia kellett a 16 közé jutásért, de két asszót is megnyert, a másodikban remek 5:2-es sikert aratott a második kiemelt egyiptomi Mohanad Saban (21–14) ellen. Ezután viszont éppen Tárkányi Zsomborral (19–16, 7.) került össze, aki egy nyertes asszó után a nyolc között 5:0-val ejtette ki a világbajnoki ezüstérmes Szépet. Tárkányi a négy között a német Tim Leh (17–18, 11.) esett csak ki 4:1-gyel.

Szép a 12. időt futotta az akadálypályán (31.20), a vele egy futamba kerülő egyiptomi Mohamed el-Askar új öttusa-világcsúcsot érő időt ért el az akadálypályán (20.15), Tárkányi 28.83-mal a tizedik lett a számban. A 100 méteres gyorsúszásban Szép a hetedik időt (58.20) tempózta, míg Tárkányi a 17. idővel (1:00.42) két helyet visszaesett az OCR utáni negyedik helyhez képest, és a hatodik helyről startolhatott az 5x600 méteres kombinált számban. Szép maradt kilencedik.

Szép Balázs igen jó kombival rukkolt ki, és egészen a negyedik helyig jött előre. Tárkányi Zsombor továbbjutása jóval izgalmasabban alakult, három sorozat után 11. volt, de szorosan követte ellenfeleit. A maradék két lövészete jobban sikerült, a negyedik után visszajött kilencediknek, és bár nagyot kellett futnia, végül kialakította a kellő előnyt, és megkaparintotta az utolsó, döntőt érő helyet. Az idei országos bajnoki harmadik Tárkányi második évét tölti a felnőttek között, a harmadik vk-versenyén először jutott be a döntőbe.

A női finálé – Erdős Ritával, Gulyás Michelle-lel és Guzi Blankával – 10 órakor, a férfidöntő 15 órakor kezdődik. Az M4 Sport online felületein mindkettő látható majd, előbbit az M4 a televízióban is közvetíti élőben.

„Bőhm Csaba a képességei alapján topversenyző, ez a nap most nem állt össze, már az elején érződött, hogy ezúttal nagy kihívás lesz továbbjutnia. Koleszár Mihály biztosan ment végig az elődöntőn, Szép Balázs a mezőny egyik legjobb vívóját is felülmúlta, ami önbizalom-növelő siker volt, dinamikusan csinálta meg a kombinált számot, az OCR-pályán még néhány másodpercet javulnia kell. Tárkányi Zsombor tavaly került a felnőtt B-keretbe, és bár Budapesten indulhatott, nem sikerült továbbjutnia, a kiemelt versenyzők mellett pedig korlátozott lehetőségei voltak. Ez az első döntője világkupán, nagyon küzdelmes verseny után, de nagyon megérdemelten. Jól osztotta be az erejét, bárhogyan alakul a döntője, én már most elégedett vagyok vele” – értékelt lapunknak Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője.

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
B-csoport
1. Matej Lukes (cseh) 1555 pont – továbbjutott, 2. Mohamed el-Askar (egyiptomi) 1554 – tj., 3. Mathis Rochat (francia) 1548 – tj., 4. Szép Balázs 1548 – tj., …9. Tárkányi Zsombor 1537 – tj.

Korábban
A-csoport
1. Mutaz Mohamed (egyiptomi) 1561 pont – továbbjutott, 2. Jurij Kovalcsuk (ukrán) 1558 – tj., 3. Koleszár Mihály 1555 – tj., …13. Bőhm Csaba 1520 – kiesett

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik