Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

A 12. helyen kiemelt Jermaine Wattimena szombaton a második fordulóban kapcsolódott be a riesai European Tour küzdelmeibe, és nagyon rosszul kezdett Bradley Brooks ellen. Az angol dartsos megnyerte az első három leget, majd 3–1-nél egy 88-as kiszállóval ismét három volt az előnye. Wattimena ekkor magára talált, három leget nyert egymást követően, majd ezután mindketten 13 nyílból szálltak ki. A döntő legben mindketten elhibázták a meccsnyilat, végül Wattimena szállt ki, és készülhet a holland Christian Kist vagy az angol Ryan Joyce ellen.
Wattimena mellett Kevin Doets, Ricardo Pietreczko és Wessel Nijman is döntő legben jutott be a harmadik fordulóba. Úgy tűnt, hogy a legutóbbi, grazi European Tour versenyt megnyerő Josh Rock magabiztosan jut tovább, de hiába volt 4–0-s előnyben, Cameron Menzies ezután óriásit játszott. A skót a kilencedik legben 92-ről szállt ki, majd hozta a saját kezdését is.
Damon Heta és Rob Cross nyolc, míg Ross Smith kilenc legben jutott be a harmadik körbe.
DARTS, EUROPEAN TOUR, RIESA, 2. NAP, 2. FORDULÓ, DÉLELŐTTI PROGRAM
Wattimena (holland, 87.53)–Brooks (angol, 87.19) 6–5
Heta (ausztrál, 95.75)–Zonneveld (holland, 98.06.) 6–2
Doets (holland, 89.38)–Woodhouse (angol, 90.76) 6–5
Pietreczko (német, 86.79)–Noppert (holland, 91.28) 6–5
R. Smith (angol, 102.17)–Cullen (angol, 98.61) 6–3
Cross (angol, 99.15)–De Decker (belga, 90.86) 6–2
Nijman (holland, 97.16)–O'Connor (ír, 92.35) 6–5
Menzies (skót, 97.26)–Rock (északír, 99.17) 6–4








