Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2026.06.30. 07:36
null
Szalai Fanni robog a tiszaújvárosi cél felé (Fotó: Árvai Károly)
A 18 éves Szalai Fanni már pályafutása harmadik triatlonvilágkupa-futamán megszerezte az első győzelmét a szériában. A felnőttek közötti bemutatkozó idényében az érettségi mellett a jogosítvány megszerzését is ki szerette volna pipálni, hogy a nyáron már csak a versenyzésre tudjon összpontosítani.

Korát meghazudtoló érettséggel nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát Szalai Fanni. A fiatal triatlonos már az úszásban is a legjobbak között haladt, elsőként jött ki a vízből, a depózás is jól sikerült neki. A kerékpározás első kilométerein az amerikai Taylor Knibb diktálta a tempót, rá próbált meg tapadni a magyar sportoló és az ausztrál Tara Sosinski.

Sikerült is megszökniük a közben egy nagy mezőnnyé összeálló üldözőktől, akikkel szemben folyamatosan nőtt az előnyük. Több mint kétperces fórban szálltak le a bringáról, így a 18 éves Szalainak az éremszerzés már az utolsó rész előtt biztosnak tűnt, mert a sprinttávban 5 kilométer futásra ez már elég szokott lenni. Ám ő nem hátrafelé pillantgatott, hanem lerázta Knibbet és Sosinskit, és 50 másodperces előnnyel megnyerte a versenyt.

 „Nagyon jó volt a pezsgőzés, mondjuk, még eléggé kezdő vagyok benne – mondta a díjátadót követően Szalai Fanni, aki a férfifutamban ismét első helyezett Lehmann Csongorral ünnepelhetett a dobogó felső fokán. – Jó volt, hogy együtt állhattunk a dobogó tetején, hatalmas élményt jelentett, felfoghatatlan, hogy én is nyertem, és mindketten el tudtuk hozni az aranyérmet.”

Egyéb egyéni
2026.06.28. 20:40

Szalai Fanni és Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát

Nem túlzás, a 18 éves, nemrég érettségiző Szalai „berúgta az ajtót” a női döntőben.

A 2008. január 21-én született tehetség a 30 tagú mezőny legfiatalabbjaként úgy őrölte fel a riválisait, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

„Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok, de közben azért eléggé izgultam még, ameddig nem értem ide, a kék szőnyegre, addig nem voltam biztos benne, hogy meg tudom nyerni. Arra számítottam, hogy hátulról fel fognak futni, mert a két lányon kívül is, akikkel elöl mentem, a második csoportban is erős futók voltak. Nem lett igazam.”     

Szalai Fanni tehetsége már évek óta ismert a triatlonos közösségben, és ez nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is igaz. Már az előző két évben is ezüstérmes volt a junior-vb-n úgy, hogy valójában csak 2026-ban lépett be a korosztályba, de van már ifjúsági (2023) és junior Eb-címe is (2024). 2023-ban és 2024-ben is junior Ek-t nyert ugyanitt, Tiszaújvárosban, most a felnőttek között ünnepelhetett a pódiumon.

Ez csupán élete harmadik világkupaversenye volt és máris aranyérmes lett. A fejlődés ugrásszerű, de az építkezés tudatos, és ezalatt nem pusztán a triatlonos karrierjét értjük.

„Nagyon kemény volt a tavasz és a nyár eleje az érettségi miatt, ráadásul beterveztem magamnak, hogy a jogosítványt is megszerzem. Voltak napok, amikor nagyon nehéz volt suliba járni, készülni a vizsgákra és vezetni is menni, és akkor még ott voltak az edzések, amiket szintén nem szerettem volna elhanyagolni. Nagyon sűrű hónapok voltak, de örülök, hogy vége van ennek az időszaknak, és az edzések mellett lesz időm pihenni is.”     

Ám a pályán nincs megállás, mert a szezon csak most indul be igazán! Csütörtökön tudta meg, hogy felkerült Hamburgban a rajtlistára, így élete első fellépésére készülhet a vb-sorozatban.

„Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni ezt a pályát, de a váltó a fő versenyünk, mert abban világbajnokság lesz Hamburgban és elég jó csapatunk van. Aztán jön az Európa-bajnokság, amelyen a juniorok között indulok, s általában sokkal jobban szoktam izgulni, mert ott elvárás a jó szereplés, a felnőttek között még nem annyira.”     

Amikor a rutinszerzés győzelmekkel párosul, a nyomástűrés is fejlődik. Reméljük, nem lesz ez másképp fiatal reménységünknél sem!

SZALAI FANNI ELSŐ SZEZONJA A FELNŐTTEK KÖZÖTT
március 14., világkupa, Lanzarote: 9. hely
április 11., Európa-kupa, Monte Gordo: 1. hely
május 9., világkupa, Csengdu: 11. hely
május 30., Európa-kupa, Rzeszów: 1. hely
június 27., világkupa, Tiszaújváros: 1. hely

 

Legfrissebb hírek

Több mint hatszázan indulnak a 42. Vasi Vasember triatlonversenyen

Egyéb egyéni
3 órája

Szalai Fanni és Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát

Egyéb egyéni
2026.06.28. 20:40

Triatlon: magyar dupla dupla a tiszaújvárosi junior Európa-kupán!

Egyéb egyéni
2026.06.28. 15:26

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

A magyar triatlon ünnepi hétvégéje

Képes Sport
2026.06.27. 06:24

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Triatlon-vb-sorozat: tizenötödik lett a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.06.21. 19:18

Triatlon elit sprint ob: Trungel-Nagy Zalán és Nádas Nóra Romina sikere Ajkán

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:33
Ezek is érdekelhetik