Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.07.25. 11:16
null
Dósa Dániel már biztos érmes a vb-n (Fotó: Czinege Melinda)
Dósa Dániel négy közé jutott a hongkongi világbajnokságon – a férfi tőrözők első elődöntőjét, Dósa és a cseh Alexander Choupenitch asszóját magyar idő szerint 12.30-kor rendezik.

 

Milyen régóta várt erre az éremre, és milyen régóta dolgozott érte!

Dósa Dániel évek óta a világ élmezőnyébe tartozik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hosszú ideje a férfi tőrözők világranglistáján ott van a legjobb 16 között – egy éve Tbilisziben is közel járt az éremhez, akkor éppen Szemes Gergővel került össze a negyeddöntőben, utóbbi nyert, s szerzett bronzérmet. 

Nos, az ilyen színű érem már most ott van Dósa kezében, azért persze az is egyértelmű, hogy ennél jobbat szeretne, és látva az egész napi remek vívását, álma, vágya nem is elérhetetlen: az elődöntőt magyar idő szerint 12.30-kor rendezik Hongkongban. 

Kevés hiányzott ahhoz, hogy Szemes Gergő újra negyeddöntőt vívhasson egy vb-n, hiszen a nyolcaddöntőben többször vezetett orosz ellenfelével szemben, ám aztán Jegor Baranyikov egyenlített, és a legvégén 14:14-nél elérte a magyar fiút – a negyeddöntőben egyébként éppen Dósa elődöntős ellenfele állította meg az oroszt. 

A hölgyeknél mindenképpen dicséretet érdemel Nagy Blanka: a debreceniek párbajtőrözője két csodaszép győzelmet aratott, és a nyolcaddöntőben sem játszott alárendelt szerepet, sajnos kikapott. Muhari Eszter egy körrel korábban, a 32 között búcsúzott.

VILÁGBAJNOKSÁG, HONGKONG
Tőr. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Szemes–Hszü Csie (kínai) 15:7, Dósa–Owaida (katari) 15:4, Baranyikov (orosz)–Tóth G. 15:10. A 16 közé jutásért: Szemes–Rajski (lengyel) 15:11, Dósa–Borodacsjov (orosz) 15:11. Nyolcaddöntő: Dósa–Choi (hongkongi) 15:13, Baranyikov–Szemes 15:14. Negyeddöntő: Dósa–Toldo (brazil) 15:10
Párbajtőr. Egyéni. Nők. A 32 közé jutásért: Muhari–Bieleszova (cseh) 15:6, Nagy B.–Embrich (észt) 15:8. A 16 közé jutásért: Nagy B.–Klasik (lengyel) 15:13, Brych (lengyel)–Muhari 15:12. Nyolcaddöntő: Rusztamova (orosz)–Nagy B. 15:11. Döntő: Szong Sze Ra (dél-koreai)–Rizzi (olasz) 9:8. Vb: Szong Sze Ra (Dél-Korea), 2. Giulia Rizzi (Olaszország), 3. Barbara Brych (Lengyelország) és Tang Csün-jao (Kínai), …14. Nagy Blanka Virág (Magyarország), …18. Muhari Eszter (Magyarország), …66. Büki Lili (Magyarország), …81. Jász-Borsody Emma (Magyarország)

 

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Egyéb egyéni
5 órája

Kiderült, miért nem utazott el a vívó vb-re Szatmári András

Egyéb egyéni
22 órája

Az EU szankcionálta a négyszeres olimpiai bajnok vívólegendát és a FIDE elnökét is

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:20

Vívó-vb: parádés nyitány férfi kardozóinktól és női tőrözőinktől is

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:55

Vívó-vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.23. 08:21

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
2026.07.23. 07:16

Vívó-vb: férfi tőrben három, női párbajtőrben két magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
2026.07.22. 10:34

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
2026.07.22. 08:31