„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája
A PÁRIZSI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁGON a 4x100 méteres férfi gyorsváltónk győzelme után Kós Hubert azt nyilatkozta: „Volt egy álmom… Hogy mennyire szerettem volna ezt a váltót, azt el sem tudom mondani…” A sportolóktól gyakran lehet hallani ezt a szófordulatot, amikor kiemelkedő sikerüket követően interjút adnak a riporternek. „Egy álom csak egy álom marad egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed” – vélekedett Harry Stiles angol énekes, dalszerző és színész. Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író pedig így vallott: „Az álmokban az a jó, hogy sohasem tudjuk, igazak-e vagy hazudnak.” Petőfi Sándor élete mindenesetre kemény válasz a kétkedőknek: „Anyám, az álmok nem hazudnak; / Takarjon bár a szemfödél: / Dicső neve költő fiadnak, / Anyám, soká, örökkön él.” De ez talán csak kivétel.
Vajon a leghíresebb sportolók milyen álmokat ringattak életükben?
Cristiano Ronaldo, futballista: gyerekkori álma volt, hogy a világ legjobb labdarúgója legyen. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ez nem alvás közben érzékelt álom volt, hanem olyan cél, amely éjszaka ébren tartotta, és amelyért rendkívüli alázattal, kemény munkával küzdött életében. Hasonlóképpen vélekedett Abdul Karim indiai tudós, amikor azt mondta, hogy a valódi álom az, ami éjjel nem hagy aludni. Arra utal, hogy az igazi célok és vágyak nem csupán illúziók, hanem olyan belső hajtóerők, amelyek cselekvésre ösztönöznek, és nem hagynak nyugodni a megvalósulásig. „Legtisztább életünket akkor éljük, amikor álmainkban vagyunk ébren” – állította Henry David Thoreau amerikai esszéista, filozófus a 19. században.
LeBron James, kosárlabdázó: legnagyobb álma az volt, hogy egyszer együtt játszhasson a fiával, Bronny Jamesszel az NBA-ben. Az álom valóra vált, amikor egy alkalommal a Los Angeles Lakers mezében pályára lépve apa és fia egymást erősítette. Ez történelmi pillanat volt a profi kosárlabda életében. Mondhatjuk, az álom és a mese atyafiságban van egymással. Ugyanakkor az álmok világa a legnagyobb függetlenség is, még ha emlék és álom gyakran összevegyül egymással.
Conor McGregor, ír harcművész: elhíresült mondásának lényege, hogy az álmok valóra válnak, ha valaki képes vizualizálni a sikert, és mindent megtenni a megvalósításáért. Hitvallása szerint a vizualizáció és a kemény munka teremt valóságot. (A vizualizáció azt jelenti, hogy gondolatban képeket, formákat vagy adatokat jelenítünk meg.) Sokak szerint a fizikai erő másodlagos, az akarat az, ami számít. Ahol akarat van, ott út is van – tartja a közmondás.
Rafael Nadal, teniszező: az „Alma Nadal” (illetve a spanyol sajtóban sokszor álomként emlegetett projekt) Rafael Nadal és a Real Madrid Alapítvány közös, 2012-es jótékonysági kezdeményezése volt, amelynek keretében egy történelmi, nyolcvanezer szurkolóra tervezett teniszmérkőzést álmodtak meg Novak Djokovics ellen a Santiago Bernabéu Stadionban. A „majdnem” szó nem egyenlő az elégedettséggel. „Meg kell tennünk a lehetségest, hogy megérintsük a lehetetlent” – vélte Simone Weil francia filozófus. A közmondás szerint nincs lehetetlenség csak tehetetlenség.
Tiger Woods, golfjátékos: az egyik legfontosabb és legtöbbet emlegetett álma az volt, hogy részt vehessen a 2020-as tokiói olimpián, azonban sérülés miatt nem vehetett részt rajta. Többször nyilatkozott arról is, hogy nagy álma volt megváltoztatni a golf szerkezetét és határait, valamint hogy fiával, Charlie-val játszhasson egy álomcsapatban. Talán az a dolgok rendje, hogy néhány álmunk örökre csak álom maradjon. Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni, aztán ezek az álmok sohasem látogatják meg.
Eddy Merckx, kerékpáros: minden idők legnagyszerűbb országúti kerékpárosának tartják a belga „Kannibált”, akinek pályafutását és életét nem egyetlen konkrét vagy szimbolikus álom kísérte, hanem a győzelem iránti olthatatlan éhség és a tökéletességre való törekvés. Ötször nyerte meg a Tourt, karrierje során 525 győzelmet aratott. Selye János kanadai kémikus állította, hogy tökéletesség nem létezik, de mindenfajta teljesítményben van csúcskategória; elégedjünk meg azzal, hogy afelé törekszünk. Egyébként az álmok hordozzák a legnagyobb ajándékot: az önismeretet. Az egyetlen személy, aki igazán motiválni tud, te magad vagy. A motiváció csak akkor ártalmas, ha nincs arányban a képességekkel.
Simone Biles, tornász: a legeredményesebb amerikai tornásznő, aki gyerekkorától kezdve arról álmodott, hogy eljut az olimpiára. Sokáig nehéz körülmények között élt, nevelőszülők gondoskodtak róla, majd a nagyszülei fogadták örökbe. Gyerekként, egy kirándulás során lépett be először a tornaterembe, és ez eldöntötte a sorsát. Nagy küzdelmek és lemondások árán vált bajnokká. Egy interjúban így fogalmazott: „Kezdetben, amikor a levegőben voltam, fogalmam sem volt, hol vagyok…” Ez angolul a twistiesnek nevezett állapot, amely főleg nagy nyomás alatt jelentkezik. Egy másik tornász, Catherine Burns ezt tette hozzá: „Eltévedsz a levegőben, megkérdőjelezed az ösztöneidet, és túlgondolsz minden mozdulatot. Elveszted a térbeli érzékelést vagy a fizikai orientációt, ami képtelenné teszi a gyakorlat végrehajtását. „Soha ne becsüld alá az álmok erejét, és az emberi szellem befolyását. Ebben mindenki ugyanolyan: a kiválóság lehetősége mindenkiben benne van.” (Wilma Rudolph amerikai sprinter, aki legyőzte a gyermekbénulást.)
Usain Bolt, atléta: a jamaicai sprinter a világ leghíresebb futói közé tartozik. Nyolcszoros olimpiai bajnok, és a mai napig ő tartja a 100 méteres síkfutás világrekordját (9.58). Miután visszavonult az atlétikától, nagy álma volt, hogy hivatásos labdarúgó legyen. Ennek érdekében 2018-ban a Borussia Dortmund csapatánál edzett, később az ausztrál Central Coast Marinersnél pályára is lépett, de végül nem kapott profi szerződést. „Az álmokért harcolni kell, de azt is tudni kell, hogy bizonyos utak járhatatlanok, érdemes tehát arra fordítani az energiánkat, hogy más utat keressünk.” (Paulo Coelho brazil költő és novellista). „Álom: játék, mint az élet… Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is” (Krúdy Gyula).
Lewis Hamilton, Formula–1-es autóversenyző, hétszeres világbajnok: gyerekként arról álmodott, hogy egy piros autóban ül. Gyerekkori álma volt az is, hogy a legendás Scuderia Ferrarinál versenyezzen. A korábbi istállófőnök, Luca di Montezemolo is sokat beszélt neki arról, hogy a Ferrariban versenyezni mérföldkővet jelent. Ezt el is érte, csatlakozhatott a maranellói istállóhoz, de az álma, hogy a világbajnok legyen vele, valószínűleg nem fog sikerülni… Hamilton története azonban nemcsak a Formula–1 csúcsáról szól, hanem a kitartásáról, a bátorságáról is, és arról, hogyan lehet falakat ledönteni egy zárt világban. „Sohasem a győzelemért vagy a szerencséért imádkozom – mondta –, csak annyit kérek, hogy ki tudjam hozni magamból azt, ami bennem van. Az Álom című filmből viszem magammal: Az álom lehet varázsos, mégis jelentés nélküli, de lehet a valóság magyarázata is. Az álmok a képzelet és a kreativitás szülöttei és valóságos emlékek elegyei. Ezért tűnnek olyan meseszerűnek, mégis valóságosnak.”
Kós Hubert egy másik interjúban arról beszélt, hogy példaképének, Ronaldónak köszönheti a párizsi olimpián szerzett aranyérmét. Valahol olvastam, hogy a motivációnk az, ami álmainkat munkaruhába öltözteti. Ebben benne van minden sikeres sportpályafutás, karrier íve.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Nem mind arany(labda) – Deák Zsigmond publicisztikája

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

A mi Ronaldónk és Messink – Csurka Gergely publicisztikája

