Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
2026.11.02. 12:11
null
Tamás Rebeka (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
A megnyitó ünnepséget követően a versenyek is elkezdődtek a IV. nyári ifjúsági olimpiai játékokon, Dakarban. A magyar küldöttség számára már az első versenynap két értékes ötödik helyezést hozott: a cselgáncsozó Mildner Nimród a 66 kilogrammosok mezőnyében, az úszó Tamás Rebeka pedig 200 méteres hátúszásban végzett ebben a pozícióban.

Mildner Nimród az elődöntőig jutott

A Budapesti Honvéd SE dzsúdósa, Mildner Nimród a 66 kilogrammos súlycsoportban lépett tatamira. A fiatal magyar versenyző erőnyerőként kezdte a küzdelmeket, majd a negyeddöntőben a jamaicai Larone Gow ellen győzött. A következő fordulóban, az elődöntőben az ukrán Hazar Hejdarov várt rá, akitől vereséget szenvedett, így az ötödik helyen zárt.

A fiatal dzsudoka számára különleges utat jelentett a sportág megtalálása: kilencéves korában, egy sportágválasztó rendezvényen került közel a cselgáncshoz. Azóta korosztályos Európa-kupa-győztes lett, és a kadét Európa-bajnokságon is az ötödik helyen végzett. Példaképe a japán Josihiro Marujama, hosszabb távú célja pedig, hogy a felnőtt olimpiai mezőnyben is bizonyíthasson.

Mildner Nimród (kékben) ukrán ellenfele állította meg (Fotó: MOB Média/Szalmás Péter)

Tamás Rebeka döntőben úszott, és ötödik lett

Tamás Rebeka is megkezdte szereplését Dakarban. Az Uni Győri Úszó SE versenyzője a 200 méteres hátúszás második előfutamában a harmadik helyen végzett (2:20.14), ezzel a teljes mezőny negyedik legjobb eredményét érte el, és biztosította helyét a döntőben.

A fináléban tovább javított: 2:19.83 perces idővel csapott célba, ami az ötödik helyhez volt elegendő. A számot az argentin Cecilia Dieleke nyerte meg fölényesen (2:10.05), több mint öt másodpercet verve a második helyezett görög Eirini Zervura (2:15.52).

Tamás Rebeka hároméves korában kezdett ismerkedni a sportággal, és már egészen korán versenyezni kezdett. Példaképe a sokszoros magyar bajnok Jakabos Zsuzsanna.

Újabb fejezet a magyar ifjúsági olimpiai sikertörténetben

A dakari játékokon 28 sportoló képviseli hazánkat 13 sportágban. A magyar fiatalok számára az ifjúsági olimpia nem csupán önálló, kiemelt verseny, hanem fontos állomás is lehet a felnőtt nemzetközi karrier felé vezető úton.

A magyar sportolók eddigi három nyári ifjúsági olimpián összesen 24 arany-, 17 ezüst- és 21 bronzérmet szereztek. A korábbi résztvevők közül többen később a felnőtt olimpiai játékokon is maradandót alkottak: Tótka Sándor, Milák Kristóf és Gulyás Michelle például az ifjúsági ötkarikás tapasztalat után a felnőttek között is olimpiai bajnoki címet szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Két magyar ötödik hely Dakarban – Mildner Nimród és Tamás Rebeka is a legjobb ötben zárt

Egyéb egyéni
15 órája

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15