Formula–E: Evans nyerte a büntetésekkel tarkított indiai időmérőt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 08:56
null
Mitch Evans rajtolhat a pole-ból a legelső indiai versenyen (Fotó: DPPI)
Mitch Evans szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E indiai versenyhétvégéjének időmérőjén, amelyen a sportfelügyelők is nagy szerephez jutottak. Evans mellől Jean-Éric Vergne rajtolhat, aki egyenesen a neggyedöntőből jutott be a kvalifikáció döntőjébe. A harmadik helyről Sébastien Buemi várhatja a piros lámpák kialvását az idény negyedik futamán.

 

Teljesen új helyszínen, az indiai Haidarábádban csap össze a mezőny a 2023-as idény harmadik versenyhétvégéjén. A pénteki szabadedzésen Sébestien Buemi érzett rá legjobban az új pályára, hiszen a svájci pilóta zárta az élen a nyitó tréninget. Buemi mögött Stoffel Vandoorne és Sérgio Sette Camara végzett.

A második edzésen Sam Bird ugrott az élre. A Jaguar versenyzője bő egy tizedmásodperccel volt gyorsabb a második helyen végző Jean-Éric Vergne-nél. A harmadik legjobb köridővel Nick Cassidy hangolódott az időmérőre.

A kvalifikáció elején ezúttal is két csoportba osztották a mezőnyt a világbajnoki tabella állása alapján. Bár az A-csoportot a McLaren eddig igen jó teljesítményt nyújtó újonca zárta az élen, Jake Hughes idejét utólag törölték – a negyeddöntőbe Mitch Evans, Sacha Fenestraz, Sébastien Buemi és Maximilian Günther jutott tovább.


A B-csoport legjobb idejét René Rast autózta, rajta kívül Jean-Éric Vergne, Sam Bird és Edoardo Mortara folytathatta az időmérőt. A negyeddöntők első összecsapásán Buemi Fenestrazt búcsúztatta, majd Günther és Evans közül utóbbi vívta ki részvételét a következő fordulóban. Bird és Vergne közül ugyanez a brit versenyzőnek sikerült, az utolsó összecsapáson Mortara ejtette ki Rastot.

Az elődöntőben Buemi Evansszel, Mortara pedig Birddel szállhatott volna harcba a döntőbe jutásért, ám felmerült, hogy még a negyeddöntőben Bird és Mortara is elhagyta négy kerékkel a pályát a sikánban. A sportfelügyelők végül nem kegyelmeztek, s mindkét pilóta idejét törölték.


Az említett két versenyzőn kívül egyébként Rast is elkövette ugyanazt a hibát a negyeddöntőben, a kisebb kavarodás pedig végül azt eredményezte, hogy Vergne anélkül jutott be a döntőbe, hogy részt vett volna az előző fordulóban. Az elődöntőben így csak egy összecsapást láthattunk – Buemi és Evans közül utóbbi jutott tovább.

Az új-zélandi versenyző végül a döntőben is remekelt, s kevesebb mint fél tizedmásodperces előnnyel megszerezte a pole pozíciót az idény negyedik versenyére. Evans mellől Vergne, a második sorból Buemi és Fenestraz váthatja a pitos lámpák kialvását Indiában.

Folytatás a versennyel magyar idő szerint 10.30-kor!

FORMULA–E
INDIA, IDŐMÉRŐ

1. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
2. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske)
3. Sébastien Buemi (svájci, Envision)
4. Sasha Fenestraz (francia, Nissan)
5. Maximilian Güntger (német, Maserati)

Legfrissebb hírek

Formula–E: brit uralom a második dzsiddai versenyen: Rowland nyert Barnard és Hughes előtt

Egyéni
2025.02.15. 19:11

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Formula–E: Evans nyert, Wehrlein hatalmasat bukott a kaotikus brazíliai idénynyitón

Egyéb autó-motor
2024.12.07. 20:12

Formula–E: Wehrleiné a pole pozíció a brazíliai szezonnyitón

Egyéni
2024.12.07. 15:23

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

Rekordokat dönt a Formula–E nézettsége

F1
2024.09.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik