Jubileum: 125 éves az olimpizmus magyar képviselője, a MOB

A 19. század végére még nem feltétlenül jött el a nagy társadalmi szervezetek ideje, nem véletlen, hogy ebben a műfajban az egyaránt szabadkőműves ihletettségű Magyar Szent Korona Országainak Vörös Keresztes Egylete (1881) és a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy (1886) után mindössze harmadikként jött létre a Magyar Olimpiai Bizottság.

Avilágon hatodikként, 1895. december 19-én – a francia, a görög, az amerikai, a német és az ausztrál társszervezet után. Itt mindjárt érdemes is megállni egy pillanatra, hiszen még nem a MOB, csupán a jogelőd, az „Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság” indult el ekkor még az alapítók álmaiban sem hódító útjára. (A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894. június 23-án, azaz szűk másfél évvel korábban alakult meg, az idén volt 126 esztendős – de, ha minden jól megy, nyári olimpiai játékokkal majd csak a 127. születésnapját ünnepelheti meg.)

Az 1863-ban létre hozott Nemzeti Torna Egylet vállalta az előkészítés feladatait, és a kezdeti ódzkodás ellenére végül a tekintélyesMAC (Magyar Atlétikai Club) vezetői is csatlakoztak az ügyhöz. Rajtuk kívül a Budapesti Budai Torna Egylet, az MTK, a Nemzeti Hajós Egylet, a III. ker. TVE, aBTC és aNeptun Evezős Egylet küldöttei kerültek az első testületbe. A MOB első elnöke Berzeviczy Albert, társelnöke a MAC-os dr.Gerendai György, titkára pedig az ötletgazda, Kemény Ferenc lett – és álljon itt a további alapító atyák névsora: Bély Mihály (BBTE), Bockelberg Ede (MTK), Csik Imre (Nemzeti Hajós Egylet), dr. Czölder János (BBTE), Dobák Emil (MAC), Fazekas János (Ill. ker. TVE), Iszer Károly (BTC), Maurer János (NTE), dr. Ottó József (BTC), dr. Perger Ferenc (Neptun Evezős Egylet), Ruda Győző (III. ker. TVE), Steiner Hugó (MTK), dr. Szohner Lajos (Nemzeti Hajós Egylet), és dr. Vetsey István (NTE).

A Pesti Napló a XLVI. évfolyam 348. számában így írt: „Az olimpiai játékok tárgyában a budapesti torna- és sportegyesületekből alakult bizottság december 19-én, este hat órakor, a Nemzeti Torna Egylet helyiségében ülést tart”. És a lap 1895. december 23-án már arról számolt be, hogy a bizottság írásbeli felterjesztést intézett Wlassics Gyula közoktatási miniszterhez, kérve, hogy 1000 forintot adjon az athéni olimpiára készülő magyar sportolók támogatására.

Eleinte csak Athénról volt szó…

A MOB az első években jelentéktelen kis szervezet volt, amely meghúzódott a nagy sportklubok árnyékában, és az első olimpia után újra is kellett pozícionálnia magát, hiszen okafogyottá vált a működése. De mert Párizsnak ítélték a második játékokat, Kemény a szervezet véglegesítésének szentelte az idejét – és 1899. november 10-én az NTE-ben meg is tartották az „Országos Olimpiai Nagybizottság” – még mindig nem Magyar Olimpiai Bizottság… – alakuló ülését.

Berzeviczy elnök (1905-től a Magyar Tudományos Akadémia, 1923-tól a Kisfaludy Társaság első embere) sem MOB-vezetőként, sokkal inkább a Nemzeti Torna Egylet vezetőjeként volt ismert. Ez utóbbi klubnak is titkára volt Kemény Ferenc, a németből, franciából és irodalomból is diplomázó fizika és matematika tanár, az Egri Reáliskola egykori igazgatója, aki Párizsból hazahozta az olimpiai ideát, hiszen a Sorbonne-on 1884-ban jó barátságba került Coubertin báróval, az újkori ötkarikás gondolat atyjával.

Kemény jelentőségének megítélése igazából csak az elmúlt évtizedekben fordult át a pozitív tartományba, hiába volt egyike a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hét alapító tagjának (mindezt úgy, hogy Coubertin meghívása ellenére nem tudott jelen lenni 1894 júniusában a Sorbonne aulájában az eredendően „nemzetközi testnevelési kongresszusnak” meghirdetett ülésen, tulajdonképpen a NOB alakuló kongresszusán, amelyen Magyarországot hárman – gróf Csáky Albert, a hivatalából éppen távozó kultuszminiszter, Hegedűs Sándor országgyűlési képviselő és gróf Hoyos László, a monarchia párizsi nagykövete – is képviselték), a titkárinál komolyabb funkciót a MOB-ban nem is kapott. De izgága figura volt, aki nem bírta ki, hogy ne ő tárgyalhasson.

Így aztán már az 1900-as évek elején ki is pörgették a főáramból (ekkorra végérvényesen az arisztokrata gyökerű atléták fémjelezte vonal győzedelmeskedett Magyarországon a Kemény által is preferált polgáribb tornászok felett a sportirányításban), és majdhogynem elfeledve halt meg 1944 novemberében. A nyilasuralom alatt feleségével együtt önkezével vetett véget szomorú életének…

A hazai ötletgazda Kemény tehát viszonylag hamar eltűnt a színről, helyette azonban nagy formátumú figurák vitték az olimpizmus ügyét. Berzeviczy 1904 januárjában lemondott, miután kinevezték közoktatási miniszterré, az utód, a közszeretetnek örvendő gróf Széchényi Imre atlétikai szövetségi elnök egy év regnálás után 1905-ben elhunyt, őt gróf Teleki Sándor követte, miközben Keményt már egyszerű taggá minősítették vissza, aminek következtében 1908-ban úgy, ahogy van, örökre ott is hagyta a szervezetet.

Időközben a NOB 1907-es hágai 9. ülése után a hazai kultuszkormányzat elérkezettnek látta az időt arra, hogy végleges Magyar Olimpiai Bizottságot állítson fel az addigi ideiglenes szervezet helyett. Az „igazi” MOB alakuló ülésére 1908. január 30-án került sor a Nemzeti Lovardában. Elnökké gróf Andrássy Gézát, társelnöknek a MAC háznagyát, Muzsa Gyulát választották, titkárnak Lauber Dezsőt nevezték ki.

Előre a budapesti olimpiáért!

Ez az erős, immár a NOB által is teljes jogú tagként elfogadott Magyar Olimpiai Bizottság valódi születésnapja. Innentől volt értelme komolyan a budapesti olimpiarendezésen gondolkozni, amit őseink meg is tettek. (Az első újkori játékok, 1896 előtt vélhetően csak csalinak dobták be a magyar főváros nevét – bár Kemény idehaza körbehaknizta az ötlettel az illetékes minisztériumokat –, hogy a büszke görögök mégse lépjenek vissza a rendezéstől.) Már az 1916-os olimpiát elhozták volna Magyarországra, itt még Berlin beelőzött, ám az 1920-as házigazdáról döntő előzetes szavazáson már vita nélkül mi voltunk a befutók. Aztán jött az első világégés, az 1916-os olimpiát meg sem rendezték, 1920-ban pedig nemhogy mi láttuk volna vendégül a világot, de az a háborús vesztesek egyikeként hallani sem akart még a részvételünkről sem, amint azt az 1915-ben Párizsból Lausanne-ba költöző NOB 1919 tavaszán – természetesen nélkülünk – eldöntötte.

(Magyarország, pontosabban Budapest, ezt követően az 1936-os, az 1940-es, az 1944-es, az 1960-as, amikor legutóbb pályáztunk, a 2012-es, majd – ki ne emlékezne? – a 2024-es nyári olimpia megrendezésében is gondolkodott, de ha el is jutottunk a kandidálásig, különböző okok miatt egyik próbálkozásból sem lett végül semmi.)

Az olimpizmus az antwerpeni olimpiától való száműzetésünk miatt nem roppant meg Magyarországon, sőt. A klebelsbergi kultúrpolitikának a maihoz hasonlóan stabil bástyája volt a sport, és ebben nemcsak a szabadidős (Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megfogalmazásában: tömeg)sport, hanem az elité is kitüntetett figyelmet kapott. A mindent átszövő centralizálásnak viszont a MOB is áldozatul esett, hiszen 1928. január 1-jei hatállyal elbukta önállóságát (hivatalosan az Országos Testnevelési TanácsIV. számú szakbizottsága lett...), és hosszú időre, egy rövid időszakot leszámítva több mint hat évtizedre az illetékes magyar állami sportirányítás szárnyai alá került.

Klebelsberg minderről 1927. december 20-án az alábbi levélben értesítette a MOB-ot:

„A Magyar Olimpiai Bizottságnak!

Budapest.

A Magyar Olimpiai Bizottságnak 1926. évi március hó 12-én 18.693/1926. XIJI. szám alatt jóváhagyott szabályzatát, annak 20.§-a értelmében – 1928. évi január hó 1-től kezdődően teljes terjedelmében hatályon kívül helyezem. Ettől az időponttól kezdődően úgy az olimpiai ügyeket, mint az egyéb nemzetközi vonatkozású kérdéseket és a külföldi kiküldetések ügyeit az OTT (Országos Testnevelési Tanács) látja el, amely Tanács szervezeti szabályzata értelmében ezek a kérdések a Tanács IV. Szakbizottságában nyernek előkészítést. A Magyar Olimpiai Bizottság mint önálló szervezet ezzel megszűnik. Visszatekintve a Magyar Olimpiai Bizottságnak 1896 óta kifejtett, sok sikert felmutató, eredményekben gazdag és hasznos tevékenységére, felhasználom az alkalmat arra, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság mindenkori vezetőségének és minden egyes tagjának a testnevelés nagy nemzeti ügye érdekében hosszú évek során kifejtett lelkes közreműködéséért hálás köszönetet mondjak.”

Ennyi.

Illetve annyi, hogy innentől a MOB társadalmi szervezetből az állami sportirányítás része lett, ráadásul Bethlen István miniszterelnök 1931-es távoztával – ahogyan Klebelsberg egy levélben az úszószövetségnek írta – „beköszöntött a hét szűk esztendő...” Horthy alatt a MOB-ot az Országos Testnevelési Tanács, a második világháború után a Magyar Testnevelési és Sportszövetség, majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal patronálta, amelyeken keresztül már a NOB-ban is döcögősebb volt az érdekérvényesítés. (A MOB 1941-ben Prém Loránd vezetésével ideiglenesen visszanyerte függetlenségét, amikor az idők szavára hallgatva, harcba lépésünk küszöbén megalakul az IHNETOSZ, azaz az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és a Testnevelésnek Országos Szervezete, ami az olimpiai bizottságra nézve az addigi kényszerű felállás fellazítását eredményezte.)

„1941. augusztus 20. Közlemény: A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 2.253/1941. számú rendeletével dr. Prém Loránd miniszteri tanácsost az Országos Testnevelési Tanács ügyvezető alelnöki tisztsége alól, korábban előterjesztett saját kérelmére felmentette, s munkásságáért elismerését és köszönetét nyilvánította. Egyidejűleg az újra önálló szervként megalakítandó Magyar Olimpiai Bizottság elnökévé, 1944. december hó 31.-ig terjedő érvénnyel kinevezte.”

Barcs, Sebes, Hegyi – és a párttikárok

A háborút követően, 1947 februárjában még lelkendezve írta a Nemzeti Sport, hogy „Megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság!” (harmadszor...), alig több mint egy évvel később, 1948. március 23-án viszont már arról számolt be, hogy Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 3190/1948. számú rendelete hatályon kívül helyezte a MOB felállításáról szóló 5120/1946. számú rendeletet. „Ezzel a MOB működése eddigi keretei között megszűnik. Addig is, míg az új sportszervezetben a MOB újjászervezése megtörténik, az ügyek zavartalan továbbvitelével a Sebes Gusztáv, Ábray Zsigmond dr. és Kemény Gáborból álló háromtagú bizottságot, a pénztárosi teendők további ellátásával pedig Kovács Mátyást bízta meg a miniszter.”

A Magyar Olimpiai Bizottság élére a háborút követő Magyarország a koalíciós időktől kezdve Rákosiékon át Kádáriékig egészen különleges figurákat is képes volt kinevezni. És itt ne az amúgy minden lében kanál, de rendkívül intelligenciájú kisgazda Barcs Sándorra, a Rajk-per népi ülnökére, az UEFA későbbi megbízott elnökére (ő még az átmeneti korszakban, 1947–1948-ban állt Jámbor Alajossal párban a MOB élén), és ne az Aranycsapat politikailag abszolút megbízható szövetségi kapitányára, Sebes Gusztávra vagy a sportolói körökben kifejezetten nagyra becsült volt Vasas-funkcionárius Hegyi Gyulára gondoljunk, hiszen náluk bőven voltak érthetetlenebb nevek is.

Például Egri Gyula, a Baranya megyei MSZMP-titkár, aki 1969-ben, ahogy jött, úgy öt év MOB-elnökösködés után ment is – vissza a kényelmes pécsi bársonyszékbe. De a mindent túlélő Vasas-szurkoló szakszervezetis bölény, Gáspár Sándor vagy a szegedi csúcskommunista Komócsin Zoltán is úgy kellett 1958-tól a magyar sportnak, mint egy falat kenyér, hogy az 1969-től regnáló Beckl Sándorról (eredeti foglalkozása vasesztergályos, a SZOT titkári posztjáról ejtőernyőztették be az állami sportirányításba, így a MOB élére is) ne is beszéljünk.

Hozzájuk képest a munkaügyi minisztériumból érkező Buda István már-már üdítő figura volt, más kérdés, hogy éppen az ő vezetése alatt sikerült a magyar olimpizmus talán legsötétebb napján, 1984. május 13-án a szovjetektől való félelmünkben megszavazni a Los Angeles-i olimpia magyar bojkottját, amely egy generáció reményeit tette tönkre. (Hárman tartózkodtak, egy tag, a civilben bíró, a MOB-ban a kézilabda-szövetséget képviselő Jacsó István nemmel szavazott, az akkori főtitkár, egyben NOB-tag Schmitt Pál éppen Bulgáriában járt, azaz nem volt jelen a szavazáskor.)

Elmaradt és felfüggesztett olimpiák

Az 1986-os mexikói futball-vb kudarca aztán Budát nemcsak az OTSH, hanem ezzel párhuzamosan természetesen a MOB éléről is elsöpörte.

Helyette a mosolygós, semmilyen ÁISH-s Deák Gábor érkezett, neki a rendszerváltozás tett be, amikor is a hatszoros olimpiai bajnok kardvívólegenda, Kovács Pál és Schmitt Pál kezdeményezésére a sportolók a kezükbe vették az olimpizmus hazai ügyét, és 1989-ben megalakult a független Magyar Olimpiai Bizottság.

Függetlenül – a politika viharában

Azóta (attól azért sohasem függetlenül, hogy éppen melyik kormányzat miként képzelte el az állami sportirányítást) hol erősebb, hol gyengébb, hol jelentős pénzek felett diszponál, hol pedig amolyan „utazási irodaként” működik, de egy biztos: napjainkban kiemelt közhasznú egyesületként kizárólagosan irányítja és képviseli a magyar olimpiai mozgalmat.

A MOB élén az 1989-ben elnöknek választott, évtizedeken át általános népszerűségnek örvendő Schmittet politikai szerepvállalása miatt már akkor erős kritikák érték, amikor 2002-ben független jelöltként, de a Fidesz támogatásával (sikertelenül) megpályázta Budapest főpolgármesteri pozícióját, később az úszóelnök Gyárfás Tamás MOB-alelnök nevével fémjelzett belső ellenzék próbálta őt elmozdítani (ugyancsak sikertelenül), végül országgyűlési, majd köztársasági elnökké választása után lemondott, és átadta a helyét egy másik olimpiai bajnoknak, a volt tornász győri polgármesternek, Borkai Zsoltnak. A két évvel később a politikában is nagyot bukó Borkai helyett a 2017. májusi tisztújító kongresszus Kulcsár Krisztiánt, az egyéni világbajnok, csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívót választotta elnökké a Magyar Olimpiai Bizottság.

Amely változatlanul önálló, független szerv, egyes-egyedül aNemzetközi Olimpiai Bizottságnak alárendelve. Ahogyan alapszabálya fogalmaz, célja „az olimpiai mozgalom eszméinek megszilárdítása és fejlesztése, az olimpiai szellem elterjesztésének elősegítése különösen az ifjúság körében, hozzájárulva ezzel is a népek közötti barátság, kölcsönös megértés, a békés egymás mellett élés elmélyítéséhez, valamint a sportolók olimpiaijátékokon való részvételének előkészítése, segítése, a szereplés megszervezése az országos sportági szakszövetségekkel együttműködve.”

Reményeink szerint jövőre, Tokióban is.

Magyarország legsikeresebb olimpiái