A jóga tökéletesen kitisztítja a fejem – Szász Júlia színésznő és a sport

– A 2015-ben vetített Aranyélet című bűnügyi sorozat óta nem volt olyan élénk visszhangja magyar gyártású televíziós produkciónak, mint az idén bemutatott A besúgó című drámasorozatnak, amelyben ön az egyik főszereplőt, Szabó Katát alakítja. Mi jutott vissza az alkotókhoz a film közönségsikeréből?
– Kaptunk, kapok visszajelzéseket ismerősöktől, ismeretlenektől egyaránt, az idősebb korosztályból éppúgy, mint a fiatalok köréből. Főként dicsérőket, s akadtak persze kritikus vélemények is. Most már némiképpen lecsengőben van a filmet övező láz, mindenesetre sokat elmond a fogadtatásról, hogy hatvanegy országban vetítik, angol és spanyol nyelvű szinkronja is készült.

– Édesapja kolozsvári, a ceausescui Romániában nőtt fel, amely a kádári Magyarországnál is sokkal keményebb világ volt, s 1989-ben települt át az anyaországba. Mennyiben segítették az ő történetei a korszak miliőjének megértésében, megidézésében?
– A rendszerváltoztatás előtti itthoni évekről majd' minden családnak megvannak a személyes élményei. A film 1985-ben játszódik, a történetnek a korszak a keretét adja. Én elsősorban Kata jellemfejlődésére összpontosítottam, az ő karakterét igyekeztem minél jobban kibontani. Apukám természetesen sok mindent mesélt a fiatalkoráról, például a romániai katonaévekről, és azok megpróbáltatásairól is – nagyon nem volt könnyű abban a rendszerben élni...

– Igazi művészcsaládból származik, édesapja iparművész, édesanyja a táncházmozgalomban vett részt, a bátyja pedig muzsikus. Miképpen jött az ötlet, hogy delfinidomár legyen, elvégre gyerekkora helyszíne, Szigetszentmiklós flórájának és faunájának nem éppen jellegzetessége ez az amúgy bájos vízi emlős?
– Valóban nem, de nekem azért a gyerekszobámban volt jó néhány példány. Kislányként rajongtam értük, aztán tizenegy évesen eljutottam a családommal Máltára, ahol felkerestünk egy delfináriumot, amelyben még úszni is lehetett az állatokkal. Nagy élmény volt élőben látni őket, de ezzel az álmaim beteljesedtek, s a delfinidomári terveimnek búcsút intettem.

– Az útja a bölcsészkar mellett a színművészetire vezetett, mindkét helyre fel is vették, végül az utóbbira voksolt. Tanulmányait Kaposváron kezdte el, ahol Cserhalmi György osztályába került. Már egyetemistaként megismerte az ország a Bátrak földje című kosztümös teleregény női főszereplőjeként. Nyolcvan epizódból állt a sorozat, amelyet igen feszített tempóban forgattak. Mennyire volt fontos szempont az egyetemen, hogy a hallgatókat az olyan, erőnléti szempontból kőkemény kihívást jelentő feladatokra is felkészítsék, mint a napi tízórás forgatás?
– Általában tizenkettő, de előfordult, hogy tizenhat órát is forgattunk... Az egyetemen nagyon odafigyeltek rá, hogy fizikailag is rendben legyünk. A mozgás-, sőt még a beszédtechnikaórákon is fejlesztettük, javítottuk a kondíciónkat. Vettünk vívóleckéket is, viszont a lovaglás az én időmben sajnos már nem szerepelt a tantárgyak között.

– Ehhez képest nagyszerűen megülte a lovat a Bátrak földjében Rokoczay Anna bárókisasszonyként.
– Utólag elárulhatom, hogy a lovas jelenetekben nem én szerepeltem. Nagyon rizikós lett volna lóra pattanni és vágtatni, a produkció nem kockáztathatta meg, hogy esetleg baleset ér, és emiatt le kell állítani a forgatást. Ezekben a jelenetekben kaszkadőr helyettesített, amikor pedig a közeli képeket vettük fel, egy nagy gumilabdán ültem zöld háttér előtt, és imitáltam a lovaglást. Vicces és kissé bizarr élmény volt... A lovakat ezzel együtt nagyon szeretem, és nem mondtam még le arról, hogy megtanuljak lovagolni. Nemcsak kikapcsolódásnak lenne remek, hanem később, ha úgy adódik, a munkámban is hasznosíthatnám.

– Kaposvári egyetemistaként 2017 őszétől a fővárosban, a Nemzeti Színházban töltötte a gyakorlatát a Cserhalmi-osztály többi hallgatójával együtt. Azóta sorra játssza a magyar és a világirodalom szép és még szebb szerepeit, plusz tévé- és mozifilmeket forgat. Mi a titka, miképpen tudja tartani a tempót?
– Gyerekként több mindent kipróbáltam, úsztam, röplabdáztam, de egyiket sem versenyszerűen. A Covid-időszak kényszerű bezártsága terelt arrafelé, hogy keressek magamnak valami testedzést, s akkor találtam rá a jógára. Nemcsak tréningnek jó, meditációra is kiválóan alkalmas, tökéletesen kitisztítja az ember fejét. Amióta vége a járványnak, már nem jut rá időm minden nap. Ha tehetem, mivel közel lakom a budai hegyekhez, nagyokat sétálok az erdőben. Nem andalgok, hanem intenzíven gyalogolok, közben zenét hallgatok, ami egyrészt megmozgat, másrészt kikapcsol és feltölt. Ősz óta pedig hetente kétszer-háromszor edzőterembe járok, és egy-egy órát személyi edzővel dolgozom. Speciálisan azokat az izmokat, testrészeket dolgoztatjuk meg, amelyek a munkám során különösen nagy terhelésnek vannak kitéve; olykor erősítek, máskor pedig lazítok. Ezek a foglalkozások amolyan „énidőt” is jelentenek nekem.

– A Nemzeti egyik sikerprodukciója a Vidnyászky Attila rendezte Rómeó és Júlia, amelynek ön a női címszereplője. Egyszerre tradicionális, ugyanakkor modern előadás, amelyben az érzelmek mellett a fizikumnak is megvan a szerepe, már csak azért is, mert négy óra időtartamú, ami alaposan igénybe veszi a színészeket. A harmadik felvonásban a két fiatal nászéjszakájának színhelye Vidnyánszky értelmezésében Júlia szobája helyett egy magas traverz. A két főhős ég és föld között lebeg – ami talán azt is szimbolizálja, hogy szerelmük hamarosan a mennyben teljesül be –, s közben valóságos artistamutatványt is bemutatnak.
– Partnerem, Herczegh Péter egy korábbi jelenetben leugrik Júlia erkélyéről, ami nagyjából három méter magasan van. A nász még magasabban zajlik, nem is tudom pontosan, hány méteren lehetünk; szerencsére nem vagyok tériszonyos. Természetesen alaposan kidolgoztunk minden mozdulatot, azt is, amikor Rómeó egy kézzel tartja meg Júliát. Vigyáznunk kell magunkra, vigyáznunk kell egymásra, de Péternek megvan a sportos előélete, korábban vívott. Egyébként sportos társulat a miénk, s ez nem csak a fiatalokra igaz.

– Mari a Körhintában, Júlia a Rómeó és Júliában, Margarita A Mester és Margaritában, Csibecsőr a Leánder és lensziromban, Iluska a János vitézben – csak néhány a Nemzeti Színházban játszott szerepei közül, miközben hivatalosan 2020 óta tagja a társulatnak. Egy ilyen pályakezdés arra hasonlít, amikor egy sportoló rögtön az első világversenyén aranyérmeket szerez.
– Nem szoktam elemezni a pályámat, kissé szemellenzősen megyek előre, és mint a sportolók, igyekszem mindig az adott, illetve a soron következő feladatra összpontosítani. Az azonban biztos, hogy nagyon szerencsésen indult a színészi karrierem azzal, hogy a Nemzeti Színházba kerültem. Nem hiszem, hogy máshol ilyen fajsúlyos munkákat kaptam volna.

– A minapi évadzáró társulati ülésen Vidnyászky Attila színigazgató azt mondta, a 2021–2022-es évadot még mindig erősen befolyásolta a pandémia, a következőben viszont már meg lehet rendezni a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiát, amely nemcsak a Nemzeti Színház, hanem a hazai színházi szakma életében is meghatározó rendezvénynek ígérkezik.
– Jövőre jó három hónapon át, húsvéttól Szentivánig tart majd a programsorozat, s erre neves külföldi társulatok is érkeznek. Ez azonban elsősorban a Nemzeti Színházra, illetve az esemény művészeti vezetőjére, Vidnyánszky Attilára ró feladatokat, s nem ránk, színészekre.

– S milyen munkák várják az „olimpiai évadban”?
– Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című drámájában, amelyet a Tbilisziben működő Gribojedov Állami Színház művészeti vezetője, Avtandil Varzimasvili állít színpadra, Gruse szerepét kaptam meg, s játszom majd Klim Zavaros idők című drámájában, amelyet Vlad Troickij rendez, illetve a Don Juanban is. Moliére komédiáját Alekszandar Popovszki viszi színre, aki a jelenleg is műsoron lévő A Mester és Margaritát is rendezte. De előtte még a nyár folyamán elvisszük Székelyföldre Tamási Áron Énekes madarát – izgalmasnak ígérkezik a székely népi játékot székely közönség előtt előadni. A Partiumban már játszottam, amikor beugrottam a Körhinta című darabba. Aradon léptünk fel az ottani magyar színjátszás kétszázadik évfordulója alkalmából. Rettenetesen izgultam az előadás előtt, de hál' istennek jól sikerült. A végén a közönség felállva énekelte a Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út című nótát, amelyet a híres filmváltozatban Soós Imrétől hallhattunk. Máig meghatározó élményem ez az aradi este... Ugyanakkor nem csupán munka vár, hosszú idő után először ezen a nyáron lesz másfél hónap pihenőm is. Azt tervezem, felkerekedek, mert már az idejét sem tudom, mikor utaztam legutóbb.

– Akár még a delfinek is beleférhetnek az úti tervébe?
– Egyelőre nem döntöttem az útirányról, de ki tudja, az is előfordulhat...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 2-i lapszámában jelent meg.)