A hagyományos csapatsportágakban és az egyéni sportágak csapatversenyeiben szereplők teljesítményét már a hatodik éve külön díjazzák a sportújságírók.
Az Év csapata kategória a 65 évvel ezelőtti kezdetektől, 1958-tól jelen van az Év sportolója választáson. Egészen 2017-ig egy szavazási kategória létezett, a voksolást kiíró Magyar Sportújságírók Szövetsége hat éve azonban úgy döntött, kettébontja, és külön-külön megválasztja a legjobb csapatot a hagyományos csapatsportágakban és a legjobbat az egyéni sportágak csapatversenyeiben indulók között.
Az itthon egyeduralkodó FTC labdarúgócsapata az európai porondon is versenyben van (Fotó: Árvai Károly)
A hagyományos csapatsportok kategóriájában a hármas jelöltek között idén túlsúlyban van a labdarúgás: a Ferencváros és a férfiválogatott is képviselteti magát.
„Az elmúlt években egyszer már előfordult, hogy a Fradi és a válogatott is jelölve volt – mondja Dibusz Dénes, a Ferencváros csapatkapitánya és válogatott kapusa. – Hogy mind a két együttest érdemesnek találták, mutatja, jól sikerült év van mögöttünk. Olyan lehet dönteni a három jelölt közül, mint hogy melyik ujjába harapjon az ember. Bízom benne, hogy valamelyik csapatommal lesz okom örülni.”
A férfiválogatott az 1972-es Eb óta nem zárt olyan előkelő helyen egy európai sorozatot, mint 2022-ben a Nemzetek Ligája csoportszakaszát, amelyben hivatalosan az 5–8. helyen végzett, oda-vissza megverte Angliát (a wolverhamptoni 4–0 történelmi siker), s idegenben győzte le Németországot.
„Nagyon örülünk, hogy idén is a jelöltek között szerepel a csapat. Két egymást követő évben – még ha más kategóriában is – óriási dolog ez, és nagyon megtisztelő. A jelölteket elnézve nagyon illusztris társaságba kerültünk” – fogalmazott a Fenerbahce légiósa, Szalai Attila.
Ha már Fenerbahce: a kategória harmadik jelöltje a Sopron Basket női kosárlabdacsapata, amely első magyar klubként nyerte meg az Euroligát, az isztambuli négyes döntő fináléjában épp a török együttest legyőzve.
A Sopron Basket női együttese első magyar csapatként vehette át az Euroliga győztesét megillető trófeát (Fotó: MTI)
„A mi munkánk a pályán elért eredményekkel lezárult 2022-ben abban az értelemben, hogy az eredményeink beszélnek helyettünk – mondta lapunknak Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője. – Kicsit úgy érezzük magunkat a Gáspár Dávid vezette csapatunkkal, mintha Góliátok közé kerültünk volna. Érdeklődéssel várjuk, hogy a bibliai hasonlat milyen módon ér véget az esetünkben.”
Az egyéni sportágak csapatversenyében a vívás van túlsúlyban, a jelöltek között ott találjuk a férfi és a női kardválogatottat is. A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású férficsapat 2018 után lett ismét Európa-bajnok Antalyában, a kairói vb-n ezüstérmet nyert, a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű női csapat pedig világbajnoki arannyal tért haza Kairóból.
„Egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam követni a sajtótájékoztatót, amelyiken bejelentették a legjobb hármat, ám a társaim egyből hívtak: mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, készülünk a gálára” – mondta el a női csapatból Battai Sugár Katinka, a férfiaktól Szatmári András pedig úgy fogalmazott:
„Ez a gála mindig igazi ünnep. Ezúttal nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen két világbajnok csapattal versengünk. Ha az eredményeket nézem, akkor ők előttünk vannak, de azt nem tudom, hogy a voksolás során hogyan gondolkoznak a sportújságírók. Külön öröm, hogy mindkét kardcsapat ott van, ez mutatja a sportágunk erősségét.”A kategória harmadik jelöltje a Nádas Bence, Kopasz Bálint alkotta férfi kajak kettes, amely világbajnok lett K–2 500 méteren a kanadai Dartmouthban. „Meglepett, hogy a gála szűkített listájára kerültünk, de szerintem van rá esély, hogy nyerjünk, habár a férfi és a női kardválogatott is nagyon szép eredményekkel zárta az évet. Talán a nők és köztünk dőlhet el a díj sorsa, de a férfi kardválogatott eredményei is megsüvegelendők” – mondta Nádas Bence.A fogyatékos sportolóknál a női kerekesszékes vívóválogatott (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Nádasdy Anna), a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros (Bácsi Bernát, Tóth Irma) és a kerekesszékes curling vegyes páros (Beke Viktor, Sárai Rita) maradt versenyben a szűkítés után. Előbbi nevében Krajnyák Zsuzsanna szólalt meg lapunknak: „Boldogság újra a háromban lenni, és bizakodom, hogy ismét sikerül nyernünk. Arra különösen büszke vagyok, hogy úgy is sikerült érmeket nyernünk a világversenyeken, hogy új taggal bővült a csapat, hiszen Dani Gyöngyi befejezte sportolói pályafutását, és Mező Boglárka került az együttesbe.”Az asztaliteniszező vegyes páros tagja, Bácsi Bernát úgy fogalmazott: „Nagyon meglepődtem azon, hogy jelöltek minket. Az elmúlt években kívülállóként néztem a gálát a televízióban, és nem gondoltam volna, hogy én ennek valaha is a közelébe kerülök, még az Eb-győzelmek után sem. A feleségem biztosan elkísér, és lehet, hogy a nagylányom is, a partnerem, Irma sajnos biztosan nem tud részt venni az eseményen. Olvastam, mely sportolók szerepelnek a listán, azt hiszem, hátborzongató érzés lesz ott ülni.”
A curlingesek nevében Sárai Rita elmondta: „Ez volt az első vegyespáros-vébé, úgy mentünk oda, hogy legalább ne az utolsó helyen végezzünk, aztán ezüstérem lett a vége, mondtuk is, hogy nekünk ez fehérarany! Már azon is meglepődtünk, hogy a tíz közé jelöltek minket. Nagyon készülünk, az ezüstérem éppúgy inspirál bennünket, mint a jelölés, ami felelősséggel jár. Azt azért nem mondom, hogy hozzá vagyunk szokva a báli ruhához, az első gondolataim között volt az is, hogy mit vegyek fel. Tipikus női dolog, anyukámnak is mondtam: nincs egy ruhám sem...”
Az eddigi győztesek
Az Év női sportolója 1958: Körmöczy Zsuzsa teniszező 1959: Pap Kornélia evezős 1960: Pap Kornélia evezős 1961: Pap Kornélia evezős 1962: Egerváry Márta úszó 1963: Rejtő Ildikó vívó 1964: Rejtő Ildikó vívó 1965: Kontsek Jolán atléta 1966: Nagy Zsuzsa atléta 1967: Kovács Annamária atléta 1968: Németh Angéla atléta 1969: Németh Angéla atléta 1970: Gyarmati Andrea úszó 1971: Gyarmati Andrea úszó 1972: Gyarmati Andrea úszó 1973: Tordasi Ildikó vívó 1974: Bruzsenyák Ilona atléta 1975: Ambrus Mariann evezős 1976: Tordasi Ildikó vívó 1977: Ambrus Mariann evezős 1978: Magos Judit asztaliteniszező 1979: Mátay Andrea atléta 1980: Maros Magda vívó 1981: Rakusz Éva kajakos 1982: Balogh Pálma sportlövő 1983: Temesvári Andrea teniszező 1984: Ábrahám Mária tekéző 1985: Fórián Éva sportlövő 1986: Bátorfi Csilla asztaliteniszező 1987: Engrich Mariann tekvandós 1988: Egerszegi Krisztina úszó 1989: Egerszegi Krisztina úszó 1990: Egerszegi Krisztina úszó 1991: Egerszegi Krisztina úszó 1992: Egerszegi Krisztina úszó 1993: Egerszegi Krisztina úszó 1994: Kőbán Rita kajakos 1995: Kőbán Rita kajakos 1996: Egerszegi Krisztina úszó 1997: Kovács Ágnes úszó 1998: Kovács Ágnes úszó 1999: Kovács Ágnes úszó 2000: Kovács Ágnes úszó 2001: Likerecz Gyöngyi súlyemelő 2002: Kovács Katalin kajakos 2003: Kovács Katalin kajakos 2004: Janics Natasa kajakos 2005: Vörös Zsuzsanna öttusázó 2006: Nagy Tímea vívó 2007: Szávay Ágnes teniszező 2008: Mincza-Nébald Ildikó vívó 2009: Hosszú Katinka úszó 2010: Janics Natasa kajakos 2011: Csipes Tamara kajakos 2012: Risztov Éva úszó 2013: Hosszú Katinka úszó 2014: Hosszú Katinka úszó 2015: Hosszú Katinka úszó 2016: Hosszú Katinka úszó 2017: Hosszú Katinka úszó 2018: Kozák Danuta kajakos 2019: Hosszú Katinka úszó 2020: Karakas Hedvig cselgáncsozó 2021: Csipes Tamara kajakos Az Év fogyatékos női sportolója 2015: Gyurkó Alexandra úszó 2016: Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó 2017: Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó 2018: Gyurkó Alexandra szervátültetett úszó 2019: Ekler Luca atléta 2020: Berente Judit szervátültetett sífutó és sílövő 2021: Pap Bianka úszó
Az Év csapata (az egyéni sportágak csapatversenyében) 2017: tenisz Davis-kupa-válogatott 2018: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó 2019: Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpáros 2020: Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpáros 2021: női kajak négyes
Az Év fogyatékos csapata 2015: férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott 2016: női kerekesszékes vívóválogatott 2017: női kerekesszékes vívóválogatott 2018: női kerekesszékes vívóválogatott 2019: férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott 2020: nem osztották ki 2021: női kerekesszékes vívóválogatott
A gála január 9-én 20 órakor kezdődik, de az M4 Sport már 19.30-tól megkezdi a felvezető műsort, az Operaházban a vörös szőnyegnél Ujvári Máté sportriporter fogadja az érkező sportolókat, sztárvendégeket. A gála után pedig újabb harminc percig tart majd az adás a sportcsatornán, és természetesen a győztesek is először az M4 Sport kamerái előtt szólalnak meg.