Hosszú kávé: Arató András, a sportos mémkirály

– Hogy érezte magát a gálán az Operaházban?
– Meglepett a meghívás, elvégre én nem sportolóként lettem híres, de igazán remekül éreztem magam. Ám visszanézve azt láttam, hogy túl komor és megilletődött voltam a színpadon. Ez nem az én arcom. Mosolygós ember vagyok, de magával ragadott a helyzet komolysága. Még rám is szóltak a műsorvezetők, hogy hadd lássuk azt a híres Harold-mosolyt! Készült is rólam valamikor egy angol újságcikk, aminek az volt a címe: „Ezer arca van, de ebből a világ csak egyet szeretne látni.”

– Hányan kértek közös szelfit?
– Nagyon sokan! Szerintem én voltam a legtöbbet fotózott ember a gálán, pedig mások sokkal jobban rászolgáltak volna. De minden kérésnek készségesen tettem eleget most is, elfogadom már jó ideje, hogy ez ezzel jár. Hatvanöt éves voltam, amikor ezt a nagy fordulatot vette az életem, öt évig nem tudtam vele mit kezdeni, senki sem szereti, ha viccet csinálnak az arcából. Abban bíztam, hogy minden csoda három napig tart, és leszoknak rólam, de ez már majdnem tizenöt éve tart. Úgyhogy öt év után felvállaltam, és már nagyon élvezem. Volt, aki a gála utáni partin angolul szólított meg, pedig ő is magyar volt, de nem tudta, hogy én is.

– Miként tudja kezelni, hogy sportolói világnagyságok, ötszörös olimpiai bajnokok között is ön a sztár?
– Megszoktam már. Valaki mondta is egyszer, hogy Puskás Ferenc és Gábor Zsazsa mellett én vagyok a harmadik legismertebb magyar a világon. Nem tudom megítélni, így van-e, és a másik kettőtől már meg sem tudom kérdezni, mit szól hozzá. Jólesik persze ez a figyelem, hízeleg az ember hiúságának, ha felismerik és szeretik. Már az Operaház előtt rengeteg autogramot kiosztottam a kordonnál állóknak, akik nem tudtak bejönni a gálára.

– Amikor látta annak idején a tévében az olimpiai dobogó tetején Kőbán Ritát, gondolta volna, hogy egyszer közösen adnak majd át díjat az Operaház színpadán?
– Nyilván nem, de óriási megtiszteltetés volt mellette állni. Meg ennyi csodálatos ember, kimagasló sportoló között lenni a gálán. És nagyon örültem annak a véletlennek, hogy a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának adhattam át díjat, mivel szívügyem a Kárpát-medencei magyarság, anyukám Szabadkán született, apukám Pozsonyban, a nagyszüleim és én Kőszegen. Éppen Kőszegen voltam a párizsi olimpia idején is, a főtéren nagy kivetítő előtt szurkoltunk a szintén kőszegi ökölvívónak, Hámori Lucának a kétes nemű ellenfele ellen.

– Mint nyugalmazott világítástechnikai mérnököt kérdezem: rendben volt az Operaház világítása a gálán?
– Abszolút! Most jártam először az Operaházban a legutóbbi felújítása óta, de az előző rekonstrukcióban, ami a nyolcvanas években volt, kicsit benne voltam én is, a fénytechnika kiválasztásában működtem közre. Elmentünk Ausztriába, Németországba színházi fénytechnikákat gyártó cégekhez, megnéztük a típusválasztékot, aztán kiválasztottuk a megfelelőt. Tehát álltam már korábban az Operaház színpadán – de akkor nem volt közönség. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színpadán viszont szerepeltem is csaknem három éve, a Spamalot musicalben, amely a Monty Python híres filmje, a Gyalog galopp színpadi változata, ebből a musicalből választottam most a sportgálán a kivonuló zenémet.

– Jól tudjuk, hogy máig rendszeresen úszik és túrázik?
– Még mindig nagy a mozgásigényem. Gyerekként a Fradiba jártam úszni, akkor Sportuszodának hívták, most Hajós Alfréd nevét viseli. Tíz éve is még heti háromszor úsztam, de fogyóban vannak az alkalmak és rövidülnek a távok is, de hát idén betöltöm a nyolcvanat. Most a BVSC-uszodába járok, ott is gyakran megszólítanak, és csinált is velem egy kampányvideót a klub. A túrázás is gyerekkorom óta szenvedélyem, a szüleim vezettek rá. Mostanában már inkább csak a budai hegyeket járom, de kőszegiként jól ismerem az ottani terepet is. Amikor gyerek voltam, az Írott-kő még tiltott gyümölcs volt, a kilátó pont a határra épült, az osztrák oldalról volt a bejárata. A Kéktúra is ott végződik, de a másik végét is jól ismerem a Kéktúrának, a Zemplénnek is nagy szerelmese vagyok. Általában egyedül megyek már, amióta a feleségem mozgássérült lett, időnként barátokkal. A háromezer méter fölötti Etna a rekordom, azt még a feleségemmel együtt másztam meg.

– Nézőként, szurkolóként is követi a sportot?
– Nézőként nagy kedvencem a labdarúgás, bár nincs gömbérzékem. Labdajátékokban sohasem jeleskedtem, egyszerűen ügyetlen vagyok hozzájuk. Haroldként a legnagyobb élményeim közé tartozik, hogy 2018-ban meghívtak a Manchester Cityhez, az volt az első külföldi utam új keletű hírességem okán. Terveztek egy tévésorozatot a világ legnagyobb stadionjairól, és az Etihadban készült a pilot epizód. Sajnos elkaszálták a sorozatot, de nagyon élveztem a forgatás napjait. Nemcsak stadiontúra volt, hanem az ottani szurkolók életét kellett élni, tehát kocsmába jártunk, énekeltük a klubhimnuszt, és büszkék voltak rám, hogy tudtam fejből, anélkül, hogy készültem volna rá. Kaptam is egy 10-es számú City-mezt Harold felirattal a hátán. Meccset is néztünk, végigvették, ahogy szurkolok a csapatnak a Basel ellen a BL-ben. Kikapott a City, úgyhogy vittem nekik egy kis Harold-életérzést: miközben fáj a vereség, jó képet vágok hozzá. Futballal kapcsolatos nagy élményem még, hogy a 2018-as világbajnoki döntő előtt egy orosz sportcsatorna, a Meccs! Tv meghívott az élő műsorába.

– Egyéb sportágak is érdeklik?
– Valamennyi sportágat szeretem – nagy él­mény volt ott lenni a legutóbbi Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon. Sikerült bejutni a versenyzők közé, ráérezhettem a hangulatára, néztem, hogyan gyakorolják a csapatok a kerékcserét. A pilóták pedig mind jöttek oda hozzám fotózkodni, a Mercedes ki is tette a honlapjára a találkozásunkat. Lando Norrisnak megjósoltam, hogy ő fog nyerni, és így is lett. De például elhívtak már footgolfot is játszani, nagyon élveztem, népszerűsítő filmet is forgattunk a sportágról. Az első magyar E-sport Fesztiválon pedig színpadi beszélgetésre kértek fel. Aztán voltam pókerverseny arca Prágában, egyszer pedig jótékonysági versenyen pókereztem is tévéadásban. De nem vagyok jó kártyás, hiába van pókerarcom, mindenki szeret velem kártyázni, mert rendre megvernek.

– Van kedvenc csapata, sportolója?
– Legközelebb a szívemhez a Fradi áll, ha már gyerekként ott úsztam, de igazából magát a sportot szeretem, és általában az esélytelenebb csapatnak szurkolok. A Fradi-pályára amúgy mérnökként jutottam el, a mai napig tagja vagyok a Világítástechnikai Társaságnak, és egyszer részt vehettünk egy szakmai bejáráson a Groupama Arénában, tanulmányoztuk a technikai érdekességeket, különösen a gyepszőnyeg lámpákkal történő karbantartása nyűgözött le.

– Novemberben, a londoni 6:3 évfordulóján olyan képet posztolt, amelyen a korabeli Népsporttal a kezében látható. Hogyan került a kezébe lapunk hetvenegy évvel ezelőtti száma?
– A saját gyűjteményem része, még az apósomtól örököltem, ő tette el, nagy becsben tartom a mai napig. Van saját gyűjteményem is sportújságokból, a legnagyobb részét az 1956-os példányok teszik ki. Akkor már tizenegy éves voltam, és tudatosan gyűjtöttem az újságot, minden számát eltettem. Azóta már inkább csak azokat, amelyek fontosak valami miatt, meg persze azokat, amikben benne vagyok. A Nemzeti Sportot ma már főleg online olvasom.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 18-i lapszámában jelent meg.)