Novák Miklós – N. Pál József: A magyar sport története

Általában ódzkodom a rövid történeti összefoglalóktól, meglehetősen sok hibázási lehetőséget rejtenek magukban, kezdve az adott téma súlyozásától a szembeszökő hiányosságokig. Noha mindkét szerzőt ismerem – mi több, N. Pál József és Novák Miklós munkásságát a sportújságírás terén nagyra tartom, N. Pál József irodalomtörténészként folyóiratokban, havi kiadványokban is rendszeresen publikál –, félve vettem kezembe közös szerzeményüket, A magyar sport története című kötetet (megjelent a Nagy Béla Program támogatásával). Már csak azért is, mert N. Pál József a honi sport történetéből merített esszéi, a Magyar sport, magyar sors, illetve Novák Miklós eddig megjelent könyvei, a sportregény Lapáton és a futballnovellákat magába foglaló Fölpassz stílusában különböznek a taglalt műtől. A magyar sport története se nem esszé, se nem novella, fogalmazzunk úgy, alapos áttekintés a kezdetektől napjainkig.A magyar sport története című kötetet (megjelent a Nagy Béla Program támogatásával). Már csak azért is, mert N. Pál József a honi sport történetéből merített esszéi, a Magyar sport, magyar sors, illetve Novák Miklós eddig megjelent könyvei, a sportregény Lapáton és a futballnovellákat magába foglaló Fölpassz stílusában különböznek a taglalt műtől. A magyar sport története se nem esszé, se nem novella, fogalmazzunk úgy, alapos áttekintés a kezdetektől napjainkig.

Felvetődik a kérdés, miért íródott a függelékkel, bibliográfiával együtt 270 oldalas mű? Nos, a szerzők maguk adják meg a választ az utolsó oldalak egyikén: ez a könyv az emlékezés jogának ébrentartásáért született. „Örömöt, identitást adott, s vigaszt, meg persze sokszor bánatot, ám hogy a magyar sport szerelmesének van mire emlékeznie, bizonyos.” Ugyanakkor nem adattár és sztorik sincsenek benne. A „sztori” minden egyes korban Magyarország helye, helyzete a világban a sport szemüvegén keresztül.

Kétféle optikán keresztül olvashatjuk a könyvet: mindannyian vizsgáztunk már, meggyőződhettünk róla, nem feltétlenül az a jó professzor, aki arra kíváncsi, mit nem tud az illető, és abban vájkál, bizonyítva, kevés a hozott tudás. A másik meg, a jó szándékú, abból főz, amit kap, nem az erdőbe viszi a vizsgázót, hanem segít, bontsa ki, amit tud. Nos, mint minden történet, a magyar sporté is megíródott már számos alakban, formában, tehát a tények nem ismeretlenek, ugyanakkor súlyozásuk, a prioritások megtalálása igencsak érdeme a szerzőknek. Mindenről és mindenkiről éppen annyi van a könyvben, amennyi szükséges. Ha ezt a határt átlépnék, parttalanná dagadna. Nem állom meg, hogy ne jegyezzem le: az is benne van a könyvben, hogy a Tanácsköztársaság ideje alatt lejátszott egyetlen válogatott futballmérkőzésen (1919. április 6., Magyarország–Ausztria 2:1) a csapatképen a sor szélén ott látható a Bokányi Dezső népbiztos testőrségéhez tartozó Schaffer Alfréd, címer nélküli mezben, puskával a kezében, szimbolizálva a „nemzetieskedést” elutasító tanácshatalom erős emberét.

Talán jó is a példa: hogyan kerül a politikába sport, vagy ha úgy tetszik a sportba politika. Úgy, mint a csapatképre Schaffer Spéci puskája. Nélkülözhető lenne, mégis ott van, egy pluszinformáció, hogy mi lendíti, vagy esetünkben éppen akasztja meg a történelem forgó kerekét. A Horthy-rendszer negyedszázadában mennyire eszköze a megalázottságból kilábalásnak, az életigenlésnek a sport – már sokkal többről van szó, mint hogy a vesztes hatalmak egyikeként nem vehetünk részt az 1920-as olimpián; egy területében és népességé­ben csonkolt ország keresi önmagát, majd süllyed az újabb világégés poklába. Hogy aztán a Horthy-rendszerben a nemzeti kultúrába beágyazódott sportot a Rákosi-rezsim a legitimitását igazoló propaganda részeként használja, majd ennek ellenpontjaként az 1956-os elvándorlás a magyar sport Trianonját jelentse, később, a „jó” Kádár elvtárs alatt Kelet-Európa legvidámabb barakkjában a túlélést. Csak éppen azt nem vettük észre, hogy közben minden morális eróziónak indult, és a nagy egyéniségek válla csak ideig-óráig bizonyult elég erősnek a terhek cipelésére. Azt azonban látni kellett, hogy ugyan hősök akkor is születtek, de maga a sport zsugorodó pályára került, s bizony a rendszerváltoztatás utáni első teendők között – némileg érthető okokból – az újra felvirágoztatásra nem kapott esélyt. Majd ésszel, erővel és oly szent akarattal, no meg jelentős anyagi ráfordítással tartunk most ott, ahol: merthogy a sport sohasem lehet hiábavaló.

Ha a gimnáziumokban a magyar sport érettségi tantárgy lenne, A magyar sport története hozzá a tankönyv.

(Novák Miklós – N. Pál József: A magyar sport története, Holnap Kiadó, 2021)