Vívás: Van még feljebb – Csampa Zsolt

– Hová még feljebb, elnök úr?
– Azért van még feljebb, kell, hogy legyen – válaszolta Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke. – Örülünk az érmeknek, de van még feladatunk, sok munka áll előttünk, hogy a párizsi olimpián is jól szerepeljünk.

– Mitől szárnyal évek óta a magyar vívósport? A pástokon lévőket látjuk, de a háttérben dolgozókat nem feltétlenül, pedig a sikerekben biztosan ők is benne vannak.
– Valóban sok-sok ember munkájának a gyümölcse, amit vívóinktól látni a páston. Az elmúlt években történt néhány radikális változás, több olyan lehetőséghez „nyúltunk”, amely segítette a munkát. Ilyen például a sportegészségügy, a szakembergárda szélesítése – több területet is átfogtunk –, és persze a sikerekhez kellett a műhelyekben elvégzett munka. A háttérben tehát nagyon sok ember dolgozik az eredményeket, és mindannyiunkra jellemző, hogy a sikerben és a kudarcban is megkeressük azokat az apró elemeket, amelyeken javítani kell.

– Vagyis a mostani még korántsem a tökéletes állapot?
– Mindig van min javítani. Abban bízom, hogy a párizsi olimpián jön a csúcs. Jól szerepeltünk a krakkói Európai Játékokon és a milánói világbajnokságon is, ám a háttérben már folynak az elemzések, a kollégák készítik elő a folytatást, hogy miként menjünk tovább augusztus közepétől, hiszen hosszú még a kvalifikációs szezon.

– Ha már a kvalifikációt említette: az elnök fejében milyen elvárások fogalmazódtak meg a párizsi kvótákat illetően?
– Az elsődleges számítások azt mutatják, hogy a két kardcsapat minden bizonnyal olimpiai induló, ám ez nem jelenti azt, hogy bárki is hátradőlhet. Párbajtőrben a férfiválogatott tartja a helyét a világranglistán, jól áll, de a lányok is közelebb kerültek Párizshoz. Tőrben meglátjuk, hogyan alakulnak a versenyek. A fejemben megvan, hogy körülbelül mekkora létszámmal vághatunk neki az olimpiának, de én nem szoktam ígéreteket megfogalmazni, bízzunk mindent a valóságra. Február magasságában már valamivel tisztábban látunk.

– Milyen a magyar vívás respektje a világban?
– Az elmúlt tíz évben e tekintetben is sokat változtattunk, edzőink is változtak, és a sportdiplomáciánk is erősebb lett. Éppen Milánóban beszélgettem az egyik bíróval, aki azt mondta, szeret nekünk, magyaroknak meccset vezetni, mert mi mindig bemondjuk, ha nem mi adtuk a tust. A világ tiszteli a hagyományainkat és az eredményeinket is.

– Vagyis jó vívóelnöknek lenni...
– A siker az edzőké, a versenyzőké, a kluboké, ha meg valami nem jó, az elnök elviszi a balhét. De igen, jó benne lenni ebben a sportágban – itt mindenki azért dolgozik, hogy minél sikeresebbek legyünk. Jó érzés egy világbajnokságon háromszor is meghallgatni a Himnuszt, vagy felrobbantani az internetet az eredményeinkkel. Eljutottunk 1.2 millió emberhez, így sokkal többen ülnek majd le a tévé elé az olimpia alatt, többen nézik meg a versenyeket, mert már van egyfajta kapocs a szurkoló és a sportoló között. Milánóban reggeltől estig ott voltam a teremben, ahogy a kollégáim is. Vannak hibák, miért ne lennének, vannak problémák, hogyne lennének, de ha van kommunikáció, mindent meg lehet oldani. Kötődöm ehhez a csapathoz, minden egyes tagjához, s bár a napok gyarapítják az ősz hajszálakat, a legkisebb problémáról is tudni akarok, mert csak úgy tudunk előremenni – és feljebb jutni.