Kl-selejtező: edzőt váltott a visszavágóra a Paks ellenfele

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 16:27
null
Andreas Brännström a Paks ellen készülő Mladá Boleslav új vezetőedzője (Fotó: Facebook/Mladá Boleslav)
A Paks a Konferencialiga rájátszásának első mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Mladá Boleslav vendégeként. A cseh csapat a visszavágó előtt leváltotta David Holoubek vezetőedzőt, helyére a svéd Andreas Brännström érkezik.

A Kl rájátszásának első mérkőzésén a cseh Mladá Boleslav szerzett vezetést, majd a csereként beálló Böde Dániel gólt szerzett, gólpasszt jegyzett, amivel fordított a Paks. A 97. percben szabadrúgásból egyenlítettek a hazaiak, 2–2-vel zárult a csütörtöki találkozó.

A hétvégén a Mladá Boleslav és a Paks is elhalasztotta bajnoki mérkőzését. A cseh klub a hivatalos honlapján közölte, hogy David Holoubek vezetőedző közös megegyezéssel távozik posztjáról. A 44 éves cseh tréner mellett Marek Jarolím másodedző is távozik. Holoubek helyét Andreas Brännström veszi át.

„Nagy kihívásnak tartom ezt a kinevezést. Tisztában vagyok azzal a nyomással, amely az új munkahelyemen vár rám, de kész vagyok reagálni rá. Hiszem, hogy a klubvezetéssel, a végrehajtó csapattal és a játékosokkal együtt egy jól működő csapatot hozunk létre, és közösen olyan eredményeket érünk el, hogy az FK Mladá Boleslav a tabella felsőbb szintjein mozog, és vonzó futballt mutat be a szurkolóknak. szívesen részt vesz. Hiszek egy aktív kollektív stílusban, amely aktív előrejátékon alapul. Védekezésben igyekszem egy kompakt, magas védősorral rendelkező védekező formációt belenevelni a csapatokba. Alig várom a klub szurkolóival való találkozást és a Mladá Boleslav-i életet is" – nyilatkozta a svéd tréner.

A Paks augusztus 29-én, csütörtökön fogadja a Mladá Boleslavot, a visszavágó 19 órakor kezdődik.

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
19.00: Paksi FC–Mladá Boleslav (cseh) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik