Továbbjutnak a magyar csapatok? Fogadj a Tippmixprón!

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 11:27
Az Európa-ligáért küzd a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
Csütörtökön este eldől a három magyar klubcsapat sorsa, amelyek még ott lehetnek ősszel is az európai kupaporondon. A Ferencváros az El-ért küzd, a Paks és a Puskás Akadémia a Kl-ért száll harcba – az odavágók után még mindhárom csapat eséllyel pályázik a továbbjutásra, ezzel pedig a főtáblás helyekre. De vajon melyiküknek sikerül? A Tippmixprón mindhárom párharcnál kiemelkedő számú fogadási lehetőség elérhető. (x)

 

Az FTC a bosnyák bajnok Borac Banja Luka ellen vívhatja ki a továbbjutást az El-ben, az odavágó meglepetésre csak 0-0-s döntetlent hozott, így a visszavágón kellene kiharcolni a főtáblát a zöld-fehéreknek. Dibuszék a budapesti találkozó óta nem léptek pályára, az új szezonban viszont már kétszer kellett bizonyítaniuk az európai porondon idegenben, a walesi TNS ellen 2-1-es siker lett a vége, míg a Midtjylland otthonában 2–0-s vereség. A bosnyákok hazai közönség előtt három európai tétmeccset is vívtak, ebből kettőt megnyertek, csak a görög bajnok PAOK ellen szenvedtek vereséget.

Borac Banja Luka–FTC – Ki jut tovább?

SZAVAZÁS

Borac Banja Luka–FTC – Ki jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


A Kl-ben még két csapatunk is a továbbjutásért küzd, csütörtökön először a Paks lép pályára a Mladá Boleslav ellen 19:00-tól. Az odavágón annak ellenére ért el 2–2-es döntetlent Bognár György együttese, hogy a csehek szereztek vezetést, de a veterán Böde Dániel beállásával minden megváltozott, előbb gólt szerzett a korábbi válogatott csatár, majd pedig gólpasszt adott, így fordított a Paks. Igaz, a végén egy szabadrúgás után egyenlített a cseh együttes, de a 2–2 is elegendő lehet a bizakodáshoz. Hazai pályán is jön a bravúr és a Böde-show a paksiaktól? 

Paks–Mladá Boleslav – Ki jut tovább?

SZAVAZÁS

Paks–Mladá Boleslav – Ki jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Az előzetesen is egyértelmű volt, hogy a Puskás Akadémia van a legnehezebb helyzetben a továbbjutást illetően a három magyar csapat közül, de a Fiorentina elleni odavágón elért 3–3-as döntetlen nagy meglepetés volt a felcsútiaktól. Hornyák Zsolt együttese az elmúlt hétvégén rápihenhetett a visszavágóra, míg a Fiorentina hazai pályán nem bírt az olasz élvonalba frissen feljutó Veneziával (0–0). Az első meccsen hamar 2–0-s előnybe került a Puskás, az olaszok aztán fordítani tudtak (3–2), de a mérkőzés végén jött az egyenlítés a magyar csapattól, így bár továbbra sem favoritok, de mutatkozik esélyük Nagy Zsoltéknak arra, hogy továbblépjenek a Kl-ben.

Puskás Akadémia–Fiorentina – Ki jut tovább? 

További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

Puskás Akadémia–Fiorentina – Ki jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A magyar csapatok szereplése kapcsán érdemes figyelni a Tippmixpro aktuális szuper oddsait és az aktuális Oddsrakétát is, hiszen mindhárom találkozó elérhető lesz megnövelt nyereményszorzójú 1X2-es piaccal, valamint a Nyári foci Oddspiramis ajánlat feltételeinek megfelelve is növelheted várható nyereményed összegét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik