Hol is kezdjük, talán az elején. A két csapat még sohasem találkozott egymással. Ez már csak azért is lehetséges, mert a nem túl sikeres nemzetközi kupamúltat magáénak mondható Fulham nemhogy az Atléticóval, hanem egyetlen másik spanyol gárdával sem játszott még. A madridiak ellenben tizenkilenc alkalommal mérkőzhettek meg angol klubbal. A mérlegük pozitív, de éppenhogy: hat győzelem mellett öt vereségük és nyolc döntetlenjük van.

A tizenkilencből négy mérkőzést ebben az idényben játszott az Atlético: a BL-csoportkörben a Chelsea otthonában 4–0-s vereséget szenvedett, Madridban 2–2-t ért el ellene. Már az Európa-ligába átsorolva a Liverpoollal találkozott az elődöntőben: a hazai 1–0-s siker után a visszavágón elszenvedett hosszabbításos, 2–1-es vereség az idegenben szerzett gólja miatt továbbjutást és hamburgi utazást ért. Zárójelben jegyezzük meg: az elődöntőben mindkét Atlético-találat Diego Forlán nevéhez fűződik, az uruguayi csatár korábban (2002–2004) futballozott Angliában, a Manchester Unitedben.

Az Atléticónak viszont nem jó előjel, hogy épp angol csapattal szemben vívja a finálét. Legutóbb – igaz, nem mostanában, hanem még 1963-ban – címvédőként a KEK-ben 5:1-re maradt alul a Tottenhammel szemben. Ráadásul a madridi egylet nem nyert meccset londoni székhelyű angol klub ellen sem: a Tottenham és a Chelsea elleni összesített mérlege egy döntetlen és két vereség.

A madridiak a hatodik nagy nemzetközi kupadöntőjükre készülnek, a korábban lejátszott öt közül kettőt nyertek meg. A KEK 1962-es kiírásában két meccs alapján 4:1-es összesítéssel múlták felül az olasz Fiorentinát, míg 1974-ben a Kontinentális Kupa döntőjében 2–1-gyel bizonyultak jobbnak az argentin Independienténél.

A vesztett kupadöntők közé sorolható az 1974-es, Bayern München elleni kétmeccses BEK-finálé. Az Atlético az első mérkőzésen a 119. percig fogta a BEK-serleget, de Hans-Georg Schwarzenbeck találata megismételt döntőt jelentett. Két nappal később pedig már nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a bajorok 4–0-ra nyertek. A Tottenham ellen 5:1-re elveszített döntő mellett a legutóbb elbukott kupadöntőhöz 1986-ig kell visszalapoznunk a történelemkönyvekben, akkor az évtized szovjet kirakatcsapata, a Dinamo Kijev nem adott sok esélyt spanyol ellenfelének (0–3).

Amit a sors akkoriban nagyon elvett, azt most kamatostul adta vissza az Atléticónak, hiszen olyan „szerény" produkcióval, amilyet előadott a nemzetközi porondon, a legritkább esetben lehet döntőt játszani. Legutóbb ez a bravúr a Mallorcának (1999), illetve az Atwerpennek (1993) sikerült a KEK-ben, mindkét gárda ki is kapott. Hogy mire gondolunk? Az Atlético mindössze két mérkőzését nyerte meg a kupaidényben! Pedig a kötelesség tizennégyszer szólította pályára a spanyolokat. A Liverpoolt otthon (1–0), a Galatasarayt idegenben (2–1) győzték le. A többi: vereség (szám szerint négy), de még inkább döntetlen (ebből nyolc is volt), az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában a Liverpoolt, a Valenciát és a Sportingot is 2–2-es összesítés után idegenben szerzett gólokkal búcsúztatták, a Galatasarayt pedig 3–2-vel.

A madridiak alapjában véve a Sergio Kun Agüero, Diego Forlán támadókettős gólérzékenységre építkeznek, nem minden alap nélkül. Az argentin hat találatával házi gólkirály a nemzetközi kupameccseket illetően a szezonban, az uruguayi viszont az utóbbi négy találkozón szerzett három góljával döntő érdemeket mondhat magáénak abban, hogy a hamburgi döntőt nem kell televízión keresztül, Madridból nézniük.

Mellettük jó lesz vigyázniuk az angoloknak José Antonio Reyesre, az Arsenal korábbi szélsője négyszer játszott a Fulham ellen, mind a négyszer győztes csapat tagjaként jöhetett le a pályáról, két alkalommal még a gólszerzők közé is feliratkozott. (Zárójelben jegyezzük meg, Forlán mérlege még MU-játékosként a felejthető kategóriába sorolható a Fulham ellen, két döntetlen és egy vereség a statisztikája, egy góllal kiegészítve.) A madridiak cseh védője, Tomás Ujfalusi minden bizonnyal otthonosan mozog a hamburgi stadionban, lévén 2000 és 2004 között a német gárdát erősítette.

A Fulham kupamúltja korántsem olyan fényes, mint a madridiaké. Az elmúlt húsz esztendőben csupán öt olyan klub volt, amely az első vagy a második nemzetközi kupaidényében döntőt játszott, legutóbb ez a bravúr épen egy angol gárdának, a Middlesbrough-nak jött össze 2006-ban az UEFA-kupában.

A Fulham tiszteletet parancsoló belépővel érkezett a döntőbe, hiszen egy olasz nagycsapatot, az európai porondon is meghatározónak számító Juventust (4–1) is legyőzte. Nem mellékesen az egyenes kieséses szakaszban kiejtette az UEFA-kupát egy éve megnyerő ukrán Sahtart, az előző idény német bajnokát, a Wolfsburgot, valamint a mostani döntőnek otthont adó, szintén német Hamburgot.

A Fulham menedzsere, Roy Hodgson azon hat szakember egyike, aki legalább két különböző klubbal is az Európa-liga, illetve az elődnek számító UEFA-kupa döntőjébe jutott, korábban ez neki az olasz Internazionaléval sikerült 1997-ben. A Fulham az első saját kupáját nyerheti meg, az angol klubfutballnak viszont már a harmincadikat. Viszonyításképpen a lista élén álló spanyolok most harmincnál járnak, amelyet hat különböző klub – közte az Atlético – hozott össze.

Ahogy a spanyolok a Forlán, Agüero, úgy az angolok a Zamora, Gera kettősben bízhatnak leginkább: a londoniak gólerős párosa együtt tizenkét találattal segítette eddig csapatát az Európa-ligában, méghozzá fele-fele leosztásban: mindketten hatig jutottak.

A szezonban 63(!) tétmeccsnél járó Fulham a nemzetközi kupaporondon 19 találkozóval zárja a 2009–2010-es idényt, ezzel eggyel elmarad a Bordeaux húszmeccses, még 1996-ban felállított rekordjától. A franciák akkor az Intertotó-kupából indulva játszhattak döntőt a Bayern München ellen. A hosszú sorozat azonban több esetben is fárasztónak bizonyult az érintettek számára: a Bordeaux mellett a 19 meccses Valencia kétszer (BL), a Leverkusen (BL) és a Rangers (UEFA-kupa) egy-egy alkalommal szenvedett vereséget az éppen aktuális sorozat döntőjében, győznie az AC Milannak (BL) és a CSZKA Moszkvának (UEFA-kupa) sikerült.

A mostani Európa-ligában döntőt játszó két együttes számára a kupagyőzelem, az azzal járó dicsőség mellett az is tét, hogy jövőre ott lehetnek-e a nemzetközi kupaporondon. Ez csak a győztes privilégiuma. A Fulhamtól azonban nem meglepetés, hogy hazája bajnokságában csak a középmezőnyben végzett, így nem szerzett kvalifikációt az Európa-ligára sem. Az ősszel még a BL-ben is látott Atléticótól viszont meglepetés a visszafogott bajnoki szezon, amelynek végén lemaradt a kuparészvételről. Nemhogy a BL-ről, de még az Európa-ligáról is. Ha csak utolsó mentsvárként nem nyerik meg a sorozat első kiírását...