El: a Suduva légiósa szerint nekik egy gól elég lesz a sikerhez

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 12:47
null
Hladík (középen, fehérben) olyan, mint a Fradi-indulóban a „száz kisleány”: egy gólra vár… (Fotó: fksuduva.lt)
Csütörtökön este „az elmúlt 15 év legfontosabb mérkőzését játssza” a Ferencváros a Groupama Arénában a litván FK Suduva ellen, vagyis jön az Európa-liga playoffkörének visszavágója. A múlt heti, gól nélküli döntetlen után a litvánok szlovák védője, Ivan Hladík kifejezetten bizakodó, s biztosan tudja, mi lehet a siker receptje – legalábbis csapata számára.

Az FK Suduva küldöttsége kedden délután érkezett meg Budapestre, s a szállás elfoglalása után este már a Ferencváros edzőközpontjában vezényelt edzést csapatának Vlagyimir Cseburin szakvezető. A gyakorlást végző játékosok között ott volt Ivan Hladík is, aki az első meccsen végig a pályán volt.

A 26 éves Hladík idén márciusban érkezett a Spartak Trnavától az FK Suduvától, s azóta a Ferencváros elleni múlt heti mérkőzés volt csupán az ötödik – s ebben az idényben az első –, amelyet végigjátszott.

„Az első meccs nagyon nehéz volt, de nagyon jól védekeztünk, s volt néhány gólszerzési lehetőségünk is az első húsz-harminc percben. A második félidőben aztán már csak a védekezésre fordítottunk figyelmet. Holnap jobban kell előrefelé játszanunk, jobban kell koncentrálnunk a támadásokra, s akkor sikerülhet a gólszerzés” – mondta a szlovák védő klubja hivatalos honlapjának.

„Ami személy szerint engem illett, jól éreztem magam a pályán, bár kicsit nehéz volt, mert elég régen játszottam végig egy mérkőzést legutóbb.Tisztában vagyok vele, hogy csütörtökön nagyon nehéz meccs vár ránk, és remélem, hogy telt ház előtt játszhatunk. Az biztos, hogy a Ferencvároson lesz a nyomás, miközben nekünk ugyanúgy kell játszani, mint otthon. Jól kell védekeznünk, és rúgnunk kell egy, vagy legjobb esetben két gólt. De azt hiszem, egy is elég lesz a sikerhez” – fogalmazott Hladík.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR),VISSZAVÁGÓ
20.00: Ferencváros–Suduva (litván) – élőben az NSO-n!
Budapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEN
Suduva (litván)–Ferencváros 0–0

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
7 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
10 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
12 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik