Pascal Jansen: A helyzetek kialakításában mindenképpen fejlődnünk kell!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
• Banja Luka
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 09:18
Nehezen ment a helyzetek kialakítása a Ferencvárosnak (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros jutott az Európa-liga főtáblájára, miután 1–1-et játszott a bosnyák Borac Banja Luka otthonában, a tizenegyeseknél pedig jobbnak bizonyult. Pascal Jansen vezetőedző érthetően boldog volt, az El-ben akár legutóbbi csapata, az AZ is szembe jöhet.

 

Megérte a tizenegyeseket gyakorolni. A Banja Luka elleni összecsapást megelőzően azt (is) kérdeztük Pascal Jansen vezetőedzőtől, hogy vajon gyakorolták-e a tizenegyeseket, vagy babonából inkább nem…?!

A holland tréner akkor úgy fogalmazott, a büntetők nem babona kérdése, erre az eshetőségre is felkészültek, és ha arra kerül sor, abban a játékelemben is jobbak szeretnének lenni riválisuknál.

Nos, valóban megérte a tizenegyesekre is gondolni, hiszen ahogy Budapesten (0–0), úgy Banja Lukában (1–1) sem bírt egymással a két csapat. Noha a zöld-fehéreknél az első tizenegyest Philippe Rommens elhibázta, a többiek biztos lábbal lőtték a labdát a kapuba, így a lefújást követően az FTC játékosai ünnepelhettek – az elmúlt évi Konferencialiga után idén (ismét) az Európa-ligában bizonyíthatnak.

Rászolgáltunk a továbbjutásra, még akkor is, ha nem ez volt a legjobb meccsünk – felelte lapunk kérdésére Pascal Jansen vezetőedző. – A hazaiak alaposan megnehezítették a dolgunkat, szerencsés gólt szereztek, remekül védekeztek és olykor jól kontráztak le bennünket. A tizenegyesekből jól jöttünk ki, mindig jó győzni, a legfontosabb a továbbjutás, és hogy mi leszünk ott az Európa-liga főtábláján. A hosszabbítás félidejében az ellenfél vezetett, nekünk pedig az utolsó erőtartalékainkra is szükség volt. A játékosok olykor úgy érzik, túl keményen edzünk, mondtam nekik, látják, na ezért kell a tökéletes erőnlét.”

Az Európa-liga főtáblájára jutásának lehet örülni, de a Ferencváros játéka hagyott kívánnivalót maga után. Varga Barnabás pályára küldéséig kilátástalan volt a támadójáték, hátul és a középpályán is bőven akadtak hibák, ha sikerült is a továbbjutás, a (közel)jövőben játékban mindenképpen nagyot kell előrelépni, hiszen a Banja Luka otthonában sem volt gördülékeny a csapat futballja, és akkor még finoman fogalmaztunk.

De miben, és legfőképpen hogyan lehet jobb a csapat futballja?

Ezúttal is több helyzetet szerettünk volna kialakítani, de az ellenfél keményen védekezett, nehéz volt feltörni a hátsó alakzatukat. Mind a két mérkőzésen több mint hatvan százalékban birtokoltuk a labdát, de egyik összecsapáson sem volt megfelelő mennyiségű lehetőségünk. A helyzetek kialakításában mindenképpen fejlődnünk kell! Az Európa-ligában magas színvonalú mérkőzések várnak ránk, ennek pedig nagyon örülök.”

Kíváncsiak voltunk arra is, a támadósorban Varga Barnabás helyett miért Alekszandar Pesics kezdett, igaz-e hogy a magyar válogatott csatár nem volt százszázalékos állapotban, ezért maradt ki a kezdőből?!

Varga Barnabás nemrégen tért vissza hosszú fejsérüléséből, az Újpest elleni derbin kilencven, a Banja Luka elleni első összecsapáson hatvan percet játszott, a hétfői tréningen pedig ismét érezte a vádliját, így nem szerettünk volna semmit sem kockáztatni. Ezúttal legfeljebb harminc percnyi játék volt benne. De láthattuk, ezúttal ez is elég volt tőle.”

A Ferencváros ott van az Európa-liga főtábláján, várhatja a pénteken 14 órakor kezdődő sorsolást. Pascal Jansennek nincsen kívánságlistája.

Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus mérkőzések várnak ránk. Nyolc ellenfelet kapunk, izgatottan várjuk a sorsolást.”

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Borac Banja Luka (bosnyák)–Ferencváros 1–1 (0–0, 1–0, 1–1) – tizenegyesekkel: 2–3
Banja Luka, Városi Stadion. Vezette: Erik Lambrechts (belga)
BORAC: Manojlovics – Vukcsevics (Kvrzic, 86.), Meijers, Carolina, Herera – Grahovac, Skorup (Pihler, 85.) – Kulasin (Hrelja, 76.), Savic, Szrecskovics (Cavic, 64.) – Lukic (Vukovic, 94.). Vezetőedző: Mladen Zizovic
FTC: Dibusz – Makreckis, Knoester, I. Cissé (Gruber, 106.), C. Ramírez (Civic, 75.) – Maiga (Zachariassen, a szünetben), Rommens – Abu Fani – Misidjan (Ben Romdan, a szünetben), Pesics (Varga B., 85.), A. Traoré (Kady, 70.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Gólszerző: Maijers (105.), ill. Varga B. (111. – 11-esből) 
Továbbjutott a Ferencváros, tizenegyesekkel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik