El: magyar kapcsolatai által is ismeri a Ferencvárost az Anderlecht edzője

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 15:22
Az Anderlecht a Ferencvárost fogadja szerdán (Fotó: Getty Images, archív)
Korábbi „magyar kapcsolatai” révén is ismeri a Ferencvárost David Hubert, az Anderlecht megbízott vezetőedzője, aki szerda este a második mérkőzésén dirigálja a brüsszeli csapatot, a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első körében.

A 36 éves szakember a menesztett dán Brian Riemer helyét vette át, és a Charleroi elleni gól nélküli döntetlennel kezdett.

A mérkőzés helyszínén, a Lotto Parkban megtartott keddi sajtótájékoztatón a tréner a közmédia érdeklődésére elmondta, nagyon kevés idejük volt a felkészülésre, elsősorban azt várja csapatától, hogy lépésről lépésre fejlődjenek, nem lehet óriási ugrást várni teljesítményükben, de tisztában vannak azzal, a játék mely területein kell fejlődniük.

Hozzátette, korábbi belgiumi magyar csapattársai, Tőzsér Dániel, Köteles László és Tóth Balázs révén sok mindent tud a Ferencvárosról, illetve a zöld-fehérek korábbi középpályásával, Xavier Mercier-vel is beszélt.

David Hubert kiemelte, az edzőváltás következtében természetesen nincs túl jó mentális állapotban a csapat, de a modern futballban rendkívül gyorsan történik minden, egymást követik a mérkőzések, a játékosoknak pedig a lehető leggyorsabban maguk mögött hagyniuk a múltat, és „át kell kapcsolniuk fejben”.

A tréner megjegyezte, az, hogy visszatérhetnek az európai kupaporondra, kiváló motivációt jelenthet a futballistáknak.

A sajtótájékoztatón a játékosok közül a belgák egyik új szerzeménye, a Premier League-ben szereplő Southamptontól kölcsönvett Samuel Edozie vett részt.

Az angol támadó – aki hazája korosztályos válogatottjaiban is szerepelt – a közmédia érdeklődésére elmondta, erős csapatnak tartja a Ferencvárost, amely nem véletlenül nyeri sorozatban a bajnokságot és kerül be immáron rendszeresen a nemzetközi kupaküzdelmek főtáblájára. Hozzátette, természetesen készen állnak majd az összecsapásra.

A helyi újságírókat egyáltalán nem érdekelte a Ferencváros elleni összecsapás, sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, hogy az Angliából érkező futballista hogy érzi magát Belgiumban, vagy éppen milyen tanácsokkal látták el korábbi csapattársai.

A találkozó 21 órakor az osztrák Julian Weinberger sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

A belga csapat megemlékezett közösségi oldalán a két gárda legutóbbi európai kupameccsére.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Szerda, 21.00: Anderlecht (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik