„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

A Red Bull Salzburg vasárnap úgy játszott 2–2-es döntetlent hazai pályán az Altach elleni bajnokin, hogy a 22. percben a francia védő, Joane Gadou kiállítása miatt emberhátrányba került, az Altach pedig bő tíz perccel később egy tizenegyesből a vezetést is megszerezte. A hazaiak a folytatásban fordítani tudtak, de a 80. percben lőtt góllal egy pontot azért megmentettek a vendégek. A salzburgiaknak öt győzelem mellett ez már az ötödik olyan bajnokijuk volt az idényben, amelyet nem tudtak megnyerni (kétszer ki is kaptak), emiatt nem is vezetik a bajnokságot, de a vasárnapi mérkőzés után többen is arról nyilatkoztak, hogy az Altach elleni meccsből nem érdemes következtetéseket levonni a Ferencváros elleni, csütörtöki Európa-liga-meccsre nézve.
ÖSSZEFOGLALÓ: A SALZBURG ALTACH ELLENI BAJNOKI MECCSE
„A Porto ellen az Európa-ligában már megmutattuk, hogy jobb játékra is képesek, vagyunk, a meccs bizonyos szakaszában a Portónál is jobbak voltunk, tehát nem kell egyetlen ellenféltől sem tartunk – idézte a skysportaustria.at a vasárnapi bajnoki után a Ferencváros elleni csütörtöki El-meccs kapcsán Altach ellen gólt is szerző bosnyák támadót, Kerim Alajbegovicot. – Ha kellően élesek és energikusak leszünk, pontokat fogunk szerezni.”

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén
Más kérdés, hogy eddig az Európa-ligában két meccsen még csak gólt sem szerzett a Salzburg, mert a Portótól otthon 1–0-ra, a Lyontól idegenben 2–0-ra kapott ki.
A salzburgiak német vezetőedzője, Thomas Letsch sem aggódott a csapata játéka miatt az Altach elleni döntetlen után.
„Nem hibáztathatom a játékosokat, a megfelelő hozzáállás és a szenvedély megvolt. Nulla-egyről fordítani tudtunk, és bár két pontot elveszítettünk, tíz emberrel is jobbak voltunk, mint az ellenfél” – fogalmazott a szakember, aki szerint a mutatott játékra építhetnek a jövőben.
Érdekesség, hogy a bajnokságban a vasárnap az Újpesttel ikszelő (1–1) Ferencváros is hasonlóan szerepel, mint Ausztriában a Red Bull, hiszen szintén öt meccsen veszített már pontokat, és nem tíz, hanem csak kilenc mérkőzést játszott eddig. Viszont az Európa-ligában jobban áll az FTC, hiszen a Plzen elleni döntetlen után a Genket megverte, így két forduló után négy pontja van.
A salzburgiak nagy problémája, hogy a legértékesebbnek számító csatáruk, a 15 millió euróra taksált, 21 éves elefántcsontparti Karim Konaté térdsérülés miatt továbbra sem bevethető ebben az idényben, és rajta kívül még további hét játékos bajlódik sérüléssel, akik közül leginkább a 19 éves osztrák védőnek, Jannik Schusternek lehet leginkább esélye a játékra a Ferencváros ellen.
EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
18.45: FC Salzburg (osztrák)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Dinamo Zagreb | 2 | 2 | – | – | 6–2 | +4 | 6 |
2. Midtjylland | 2 | 2 | – | – | 5–2 | +3 | 6 |
3. Aston Villa | 2 | 2 | – | – | 3–0 | +3 | 6 |
Braga | 2 | 2 | – | – | 3–0 | +3 | 6 |
Lyon | 2 | 2 | – | – | 3–0 | +3 | 6 |
6. Lille | 2 | 2 | – | – | 3–1 | +2 | 6 |
Porto | 2 | 2 | – | – | 3–1 | +2 | 6 |
8. Viktoria Plzen | 2 | 1 | 1 | – | 4–1 | +3 | 4 |
9. Real Betis | 2 | 1 | 1 | – | 4–2 | +2 | 4 |
10. Freiburg | 2 | 1 | 1 | – | 3–2 | +1 | 4 |
11. FERENCVÁROS | 2 | 1 | 1 | – | 2–1 | +1 | 4 |
12. Panathinaikosz | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | +2 | 3 |
13. Celta Vigo | 2 | 1 | – | 1 | 4–3 | +1 | 3 |
14. Basel | 2 | 1 | – | 1 | 3–2 | +1 | 3 |
15. Go Ahead Eagles | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 0 | 3 |
Roma | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 0 | 3 |
Brann Bergen | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 0 | 3 |
18. Genk | 2 | 1 | – | 1 | 1–1 | 0 | 3 |
19. Young Boys | 2 | 1 | – | 1 | 3–4 | –1 | 3 |
Fenerbahce | 2 | 1 | – | 1 | 3–4 | –1 | 3 |
21. Ludogorec | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
Stuttgart | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
Sturm Graz | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
24. FCSB | 2 | 1 | – | 1 | 1–2 | –1 | 3 |
25. Nottingham Forest | 2 | – | 1 | 1 | 4–5 | –1 | 1 |
26. Crvena zvezda | 2 | – | 1 | 1 | 2–3 | –1 | 1 |
27. Bologna | 2 | – | 1 | 1 | 1–2 | –1 | 1 |
28. PAOK | 2 | – | 1 | 1 | 1–3 | –2 | 1 |
Celtic | 2 | – | 1 | 1 | 1–3 | –2 | 1 |
Maccabi Tel-Aviv | 2 | – | 1 | 1 | 1–3 | –2 | 1 |
31. Nice | 2 | – | – | 2 | 2–4 | –2 | 0 |
32. Rangers | 2 | – | – | 2 | 1–3 | –2 | 0 |
33. Utrecht | 2 | – | – | 2 | 0–2 | –2 | 0 |
34. Salzburg | 2 | – | – | 2 | 0–3 | –3 | 0 |
Feyenoord | 2 | – | – | 2 | 0–3 | –3 | 0 |
36. Malmö | 2 | – | – | 2 | 1–5 | –4 | 0 |
