Gróf Dávid: Csak azt bánom, hogy azt az egy lövést a végén nem tudtam hárítani

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.01.22. 23:54
null
Gróf Dávid szerint megérdemelték volna a három pontot (Fotó: Czinege Melinda)
A labdarúgó Európa-ligában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott Budapesten a görög Panathinaikosszal. A mérkőzés után Gróf Dávid és Jonathan Levi értékelt.

„Hát így, hogy a végén kaptuk a gólt, ez vereségnek érződik – nyilatkozta Gróf Dávid, az FTC kapusa az M4 Sportnak. – Majdnem tökéletes lett ez az este, de sajnos a végén be tudott találni az ellenfél, így nem vagyunk elégedettek. Úgy éreztem, nagyrészt mi uraltuk a meccset, sőt, lett volna esélyünk lezárni a mérkőzést, s a játék képe alapján megérdemeltük volna a győzelmet. Persze voltak periódusok, amikor az ellenfél pár percre fölénk kerekedett, ám ezeket túléltük, úgyhogy sajnálom, hogy nem sikerült lezárni a találkozót. Szerintem jól is védekeztünk, csak azt bánom, hogy azt az egy lövést a végén nem tudtam hárítani, mert három pontot ért volna. A minimális célunk az volt, hogy veretlenek maradjunk. Persze itthon játszottunk, nyerni akartunk, de nagyon fontos, hogy továbbra sincs vereségünk.”

„Őszintén szólva letaglózott, hogy gólt kaptunk a végén, mert nagyon jó teljesítményt nyújtottunk ma – kezdte értékelését Jonathan Levi, a Ferencváros svéd középpályása. – A Panathinaikosz nagyon jó volt, látszik, mennyire labdabiztos, mennyire jól képzett játékosokból áll. Rendkívül jó meccset játszottunk velük, egy nullára vezettünk, és egy igen szép lövéssel egyenlítettek. Eléggé csalódott vagyok, ezzel együtt hét mérkőzés óta veretlenek vagyunk, amit kevesen gondoltak volna előzetesen – ezt senki nem tudja elvenni tőlünk.”

A zöld-fehérek légiósa pénteken ünnepli a 30. születésnapját, s adódott a kérdés, elfogadná-e ajándékként ezt az egy pontot: „Nem, a három pontnak örültem volna, jobb születésnapi ajándékban reménykedtem. Jó teljesítményt nyújtottunk, s ez az egy kapott gól nyilván nem változtatja meg a mérkőzést összképét. Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, az első perctől kezdve küzdöttünk. Ez volt az első igazi európai meccsem itthon (az FTC játékosaként az alapszakaszban először kezdett nemzetközi kupatalálkozón a Groupama Arénában – a szerk.), ezért még mindig libabőrös vagyok, ha erre gondolok, úgyhogy hihetetlen érzés ebben a stadionban kupamérkőzést játszani. Azzal elégedett vagyok, ahogy hozzá tudtam járulni a csapat játékához, és úgy érzem, úgy futballozom, ahogy szeretnék. Nyilván szerettem volna gólt lőni vagy gólpasszt adni, ezzel együtt egy jó csapat ellen jól éreztem magamat.”

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Egyelőre még nem tudta kiharcolni az egyenes ági továbbjutást a Ferencváros, amely ezúttal sem talált legyőzőre az El-alapszakaszban.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17 879 néző. Vezette: Mikola Balakin (Olekszandr Berkut, Viktor Matyas) – ukránok
FTC: Gróf – I. Cissé, Raemaekers, Szalai G. (Madarász Á., 87.) – Makreckis, Levi (Ötvös, 83.), Júlio Romao, Kanikovszki, Cadu – Yusuf (Joseph, 80.), Zachariassen. Vezetőedző: Robbie Keane
PANATHINAIKOSZ: Lafont – Calabria, Palmer-Brown (Kocirasz, 74.), Ingason, Tuba – Renato Sanches (Zaruri, 74.), Kirjakopulosz (M. Pantovics, 85.) – Chirivella, Bakaszetasz, Pellistri – Swiderski (Taborda, 90+2.). Vezetőedző: Rafael Benítez
Gólszerző: Yusuf (62. – 11-esből), ill. Zaruri (86.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Lyon76114–3+1118
  2. Aston Villa76111–4+718
  3. Freiburg75210–3+717
  4. Midtjylland751116–8+816
  5. Braga751111–5+616
  6. Roma75212–5+715
  7. FERENCVÁROS74312–7+515
  8. Real Betis742111–6+514
  9. Porto742110–6+414
10. Genk74129–6+313
11. Crvena zvezda74126–5+113
12. PAOK733115–10+512
13. Stuttgart74312–7+512
14. Celta Vigo74314–10+412
15. Bologna733111–7+412
16. Nottingham Forest732211–7+411
17. Viktoria Plzen7257–3+411
18. Fenerbahce73229–6+311
19. Panathinaikosz732210–8+211
20. Dinamo Zagreb731312–14–210
21. Lille73411–9+29
22. Brann Bergen72329–10–19
23. Young Boys7348–13–59
24. Celtic72239–13–48
25. Ludogorec721411–15–47
26. Feyenoord72510–13–36
27. Basel7259–12–36
28. Salzburg7258–12–46
29. FCSB7258–15–76
30. Go Ahead Eagles7256–14–86
31. Rangers71154–11–74
32. Sturm Graz71154–11–74
33. Nice7167–14–73
34. Utrecht7163–11–81
35. Malmö7163–13–101
36. Maccabi Tel-Aviv7162–19–171

 

 

Legfrissebb hírek

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
18 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
14 órája

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
16 órája

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
16 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
17 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
Tegnap, 0:14

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
2026.03.18. 22:09

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05
Ezek is érdekelhetik