Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

H. Á.H. Á.
2026.05.20. 17:41
null
A Ferencváros marad az első selejtezősorozatban (Fotó: Árvai Károly)
A honi sajtóban szerdán elterjedt hírekkel szemben, ha az Aston Villa megnyeri az Európa-liga esti döntőjét, majd a hétvégén az angol bajnokságot az ötödik helyen zárná, az nem jelentené azt, hogy a Ferencváros automatikusan az El főtábláján kaphat helyet.

 

Szerdán kora délután arról számolt be az Index az Öltözőn Túl nevű Facebook-oldal – azóta már törölt – bejegyzésére hivatkozva, hogy a csillagok szerencsés együttállása esetén az egyébként az első selejtezőkörben kiemeltként induló Ferencváros az Európa-liga főtábláján találná magát. Erre a cikk szerint akkor van lehetőség, ha az Aston Villa megnyeri a Freiburg ellen az Európa-liga esti döntőjét Isztambulban, majd a hétvégén az ötödik helyen zárja az angol bajnokságot. 

Az Európa-liga győztese a következő idényben már a Bajnokok Ligája főtábláján indul, de ha a Villa El-győztesként az ötödik helyen végez a bajnoki tabellán, akkor a PL-ből a hatodik helyezett csapat is a BL-ben indulhatna, míg az angolok a hatodiknak járó El-induló helyet elvesztik. Itt jön a képbe az UEFA átrendezése, amely az Index írása szerint a zöld-fehéreket hozná helyzetbe, mert a Ferencvárosé lenne a legmagasabb klubegyüttható az El-selejtezőben induló csapatok közül. Ugynakkor már ez sem állja meg a helyét, mert Portugáliából biztosan  magasabb koefficienssel rendelkező csapat érkezik a selejtezősorozatba, sőt ez még Skóciára is igaz lehet.

Az Aston Villa El-győzelme, majd bajnoki ötödik helye esetén megvalósuló átrendezést nem a selejtezősorozatba került klubok együtthatói alapján végzi az UEFA, hanem a klubok országainak együtthatója alapján, ebben pedig hazánk csupán a 24. helyen állt a jelenleg mérvadónak számító tavaly szeptemberi rangsorban, hiszen az elmúlt években csak az FTC szerzett Magyarországnak koefficiens-pontokat.

Ugyanakkor ha a fenti forgatókönyv válna valóra (azaz a Villa nyeré az El-t, aztán ötödikként végezne a bajnokságban), azért megvalósulna az átrendeződés, csak a zöld-fehérek nélkül – derül ki a Football Meets Data számításaiból is. A playoff-körben érintett belga Sint-Truiden kerülne főtáblára, a Salzburg lépne a harmadik selejtezőből a playoffba, az elsőből a másodikba pedig fellépne a svájci, az izraeli, a ciprusi és a svéd (Mjällby) kupagyőztes – ezek az országok egyaránt Magyarország előtt állnak az országok együttható-listáján.

A Ferencváros klubkoefficiense kétségtelenül az Európa-liga selejtezősorozatában szereplők közül a legmagasabbak közé tartozik, ám ez arra jogosítja fel, hogy a selejtezősorozat egészében kiemeltként alacsonyabban rangsorolt csapat legyen az ellenfele.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
9 perce

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
7 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55
Ezek is érdekelhetik