Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

T. Z.T. Z.
2026.07.24. 09:04
null
Fotó: Getty Images
A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön 2–1-re győzött a Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójában. A párharc első mérkőzésének eredményét a holland lapok csalódottan vették tudomásul, ugyanakkor még nem mondtak le a továbbjutásról. Lapszemle.

Az egyik legismertebb holland lap, a Voetbal International meglehetősen terjedelmesen, több cikkben is foglalkozott az összecsapással. Az egyikben megállapították, hogy a Twente játékát középszerűség jellemezte, a végeredmény pedig összességében kiábrándító. A holland csapat középszerűnek titulált játéka meglátszik a lap értékeléseiben is, a többség 5.5-ös értékelést kapott, 6-osnál jobbat csak Aske Adelgaardnak és Ramiz Zerrukinak (6.5) adtak, míg a vezetőedző John Van den Brom teljesítményét 6-osra osztályozták.

Egy másik elemzésben a cikket szerző Sam Planting újságíró arra világított rá, hogy a Ferencváros mindkét gólját éppen akkor szerezte, amikor a Twente volt a veszélyesebb csapat a mezőnyben, vagyis „a csapat ráfizetett a túlzott elszántságára.” Elismerte, hogy a végeredmény nagy csalódás, ugyanakkor még bizakodik a visszavágó előtt. A lap tudósításában megjegyezte: amíg Lenny Joseph folyamatosan veszélyt jelentett, addig a Twente hiába lőtt sokat kapura, a „nagyszerűen védő” Dibusz Dénes többször is kifogott rajtuk.

Egy harmadik cikkben összességében értékelték a holland csapatok nemzetközi szereplését: itt azt írták, hogy az Ajax a Vojvodina otthonában aratott 4–1-es győzelmével szinte már továbbjutott a párharcából, és a vereség ellenére a Twentének is van még erre esélye: „Csütörtök este az Ajax és a Twente is megtette a legfontosabbat: versenyben maradtak egy nemzetközi tornán a további szereplésért.”

„Rémálomszerű forgatókönyv fenyegeti a Twentét az Európa-liga selejtezőjében” – írta a mérkőzés elemzésének címében a sportnieuws.nl. Hozzátették, hogy a Twente a világbajnokság után „szeretett volna repülőrajtot venni a sorozatban, a Ferencváros azonban kemény csapást mért az együttesre.”

A voetbalzone.nl portál is a Twente csalódást keltő rajtjáról írt az Európa-ligában: „A Twente rosszul rajtolt, és nehéz feladattal kell szembenéznie.”

A vezető holland lap, a De Telegraaf a mérkőzés után így összegzett: „A Ferencváros elleni hazai vereség után a Twente messze került az Európa-ligától.”

„Rosszul indult a Twente európai kupaszereplése. Jövő héten mindennek jobban kell működnie, különben a klub kiesik a Konferencialigába” – állapították meg a mérkőzés percről percre tudósításában.

A párharc visszavágóját július 30-án rendezik a Groupama Arénában.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
TWENTE (holland)–FERENCVÁROSI TC 1–2 (1–1)
Enschede, De Grolsch Veste, 27 500 néző. Vezette: Damian Kos (Bartosz Heinig, Dariusz Bohonos) – lengyelek
TWENTE: Unnerstall – Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard – Zerruki (Kjölö, 78.), Van den Belt – Hlynsson (Taha, 78.) – D. Rots, Weghorst, Örjasaeter. Vezetőedző: John van den Brom
FTC: Dibusz – Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu – Rommens, Kanikovszki (Levi, 69.) – Zachariassen (Nagy O., 90+1.), Corbu, Yusuf (O'Dowda, 69.) – Joseph (Lisztes, 88.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Adelgaard (38.), ill. Joseph (14., 80.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

 

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
40 perce

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2 órája

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
3 órája

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
17 órája

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
18 órája

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
18 órája