Corbu Máriusz: Mohamed Szalah ellen élmény lenne játszani

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2026.08.07. 11:07
null
Elkapta a fonalat a Górnik elleni mérkőzésen Corbu Máriusz, aki örülne, ha a Fradival megtehetné a következő lépést, és a Trabzonspor ellen is cselezne és gólt ünnepelne (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros Górnik Zabrze ellen győztes gólt szerző középpályása, Corbu Máriusz szerint az egygólos előny értékes, de Lengyelországban pokolian nehéz visszavágó vár a csapatra.

– Sokáig emlékezetes marad a Górnik Zabrze elleni gólja?     
A B-közép előtti kapuba betalálni hidegrázós érzés – felelte lapunknak Corbu Máriusz. – Nagyon örültem, hogy sikerült gólt szereznem, ráadásul fontos pillanatban. A héten többször is mondogattam, hogy mindig többet akarok, és a gól után is volt még egy lehetőségem. A mérkőzés végére nagyon elfáradtam.

– Meglepte, hogy a Górnik ennyire zártan védekezett?    
Erre készültünk. Tudtuk, hogy a lengyel csapat fegyelmezetten futballozik, és kevés területet hagy maga mögött. Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert a Górnik jó csapat. A legnagyobb ellenfél azonban talán a hőség. Ami pozitívum, hogy erővel mi bírtuk jobban.

– Elégedettek az egy-nullával? A lefújást követően mintha tudatosan rendkívül visszafogottan ünnepeltek volna.   
Mert most még nem volt mit ünnepelni. Az első félidőben kellett volna még egy gólt szereznünk, megvoltak hozzá a lehetőségeink. A fordulás után is akadtak helyzeteink, ám el kell ismerni, a Górnik ugyancsak veszélyesen játszott, különösen a hajrában. Az mindenképpen fontos, hogy nem kaptunk gólt. Több a sérült és az eltiltott játékosunk, ennek ellenére nyerni tudtunk, ezt meg kell becsülni.

–  Mire lehet elég az egygólos előny a visszavágón?     
Arra mindenképpen, hogy kedvezőbb helyzetből várjuk a második mérkőzést, de ennél többet most nem jelent. Tudtuk, hogy a párharc nem egy mérkőzésből áll, aligha Budapesten dől el a továbbjutás. Pokolian nehéz visszavágóra számítok. A Górniknak támadnia kell, nekünk pedig alaposan felkészülnünk, Lengyelországban az eddiginél is többre lesz szükség a jó eredményhez. Be kell fejeznünk a munkát.

– Az, hogy a Górnik nem tömörülhet annyira a kapuja előtt, kedvezhet a Ferencvárosnak?
Azért is volt különösen fontos, hogy hazai pályán előnyt szerezzünk, mert a visszavágón várhatóan több terület nyílik a támadóink előtt. A lengyeleknek kockázatot kell vállalniuk, nem védekezhetnek ugyanúgy, mint Budapesten. Ez a gyors, fürge támadóinknak kedvezhet. Elég csak Lenny Josephre gondolni: ha területet kap, nagyon nehéz feltartóztatni.

Fotó: Török Attila

– A Ferencvárosban hol a támadó középpályások között futballozik, hol a védelem előtt szűri az ellenfél akcióit: melyik szerepkörben érzi igazán otthon magát?   
Mindegy, csak a pályán legyek. Ha választanom kell, a támadószekcióban érzem magam a legjobban. A Górnik ellen is átlövésekkel próbálkoztam, örülök, hogy az egyik beakadt. Ha azonban úgy hozza a helyzet, védekező középpályásként is megoldom a rám bízott feladatokat. Bármelyik poszton játszom, a maximumra törekszem.

–  Mennyiben más a két szerepkör? Védekező középpályásként többet kell futni, gürizni?
– A futómennyiségben nincs jelentős különbség, taktikai szempontból viszont más a két pozíció. Ha a védelem előtt játszom, több mindenre kell egyszerre figyelnem. Előrébb inkább hagyatkozhatok az ösztöneimre, de ott is rengeteget kell dolgozni.

– A párharc győztesére a rájátszásban a Mohamed Szalahhal erősítő Trabzonspor várhat. Milyen lenne szembekerülni az egyiptomi klasszissal?    
Több szempontból is különleges lenne. Egyfelől azt jelentené, hogy mi kerültünk ki győztesen a Górnik elleni párharcból, és már csak egyetlen lépésre lennénk az Európa-liga főtáblájától. Másfelől Mohamed Szalah olyan futballista, akivel szemben pályára lépni biztosan életre szóló élményt jelentene. Hatalmas játékos, mindig kedveltem a stílusát és a futballját. Igaz, most még nem gondolok a Trabzonspor elleni párharcra. Nagyon jó lenne ellene pályára lépni, ám ehhez előbb tovább kell jutnunk. Most kizárólag a Górnik elleni visszavágó számít, arra összpontosítunk.

– Magyarcsügésről, a Keleti-Kárpátok bércei között fekvő, kétszáz lakosúnál is kisebb faluból indult. Mit jelent önnek az otthon?     
Ott születtem, édesapám és édesanyám is odavalósi, nem tagadom, sokszor hiányzik Magyarcsügés. Budapest egészen más világ, mint az a közeg, amelyben felnőttem. Amikor csak tehetem, örömmel megyek haza, jó találkozni a szüleimmel, és megpihenni kicsit.

– Mit vitt magával abból a világból a futballpályára?     
Gyerekként láttam, milyen nehéz a vidéken, a kis faluban élő emberek élete, és ez sokat segített a fejlődésemben. Nálunk a családban nem volt nagy múltja a futballnak. Nagyapám ugyan kifejezetten szerette a labdarúgást, édesapám már kevésbé, magasabb szinten azonban senki sem játszott. Én viszont reggeltől estig rúgtam a labdát: a kertben futballoztam, odabent pedig rendszeresen lerúgtam valamit a helyéről.

– Fontos önnek, hogy a családi és nyelvi kötődését is magával hozta a Ferencvárosba?   
A családom, a szülőfalum és mindaz, amit otthonról kaptam, meghatározza, ki vagyok. Székely-csángó, római katolikus családból származom, a magyar nyelv a családi életem része. A nevem, a Corbu magyarul hollót jelent. Ötödikes voltam, amikor bekerültem a csíkszeredai akadémiára, amelynek felnőttcsapatában tizenhét évesen mutatkoztam be. Hosszú út vezetett idáig, de remélem, sokkal messzebb juthatok még.

Borbély Balázs dicsért, Michal Gasparík kiabált

A Ferencváros–Górnik mérkőzés lefújása után a zöld-fehérek vezetőedzője, Borbély Balázs elégedetten beszélt a győztes gólt szerző Corbu Máriuszról és a középpályásairól, ugyanakkor javulást is vár lengyelországi visszavágón: „Az első félidő elején három ígéretes helyzetet dolgoztunk ki, amelyekből jó lett volna legalább egy gólt szerezni. Hullámzó volt a mérkőzés. Az ivószünet és a kihagyott helyzetek után mintha kissé megszeppent volna a csapat, elkezdett előreívelt labdákkal játszani, a lengyelek pedig veszélyesen kontráztak ezekből. A második félidő szerintem rendben volt, Corbu Máriusz kitűnő megoldása pedig roppant fontos. A góllal megkoronázta a teljesítményét, remélem, kitart a formája. Egyébként mind a három középpályásunk jól játszott.”
Michal Gasparík azzal kezdte hosszabb értékelését, hogy meccs közben roppant bosszús volt:„Éreztük a Ferencváros nyomását, és nem tudtuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést – valószínűleg emiatt volt mindenki idegesebb. A Ferencváros az agresszív szélsőjátékát kihasználva gólt szerzett, pedig már a támadás közben kiabáltam, hogy a játékosok segítsenek egymásnak a védekezésben, ezért is különösen bosszantó, ahogyan a gólt kaptuk. Úgy érzem, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, mégsem sikerült egyenlítenünk.”
B. L.  

 

 

Legfrissebb hírek

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
3 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
4 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 14:45

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
2026.09.01. 11:39

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
2026.08.31. 11:25

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55