Három gólig meg sem állt a Lech a Videoton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 20:55
null
Az első félidő után a Lech egygólos előnyben volt, majd megugrott (Fotó: Newspix.pl)
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének playoffkörében a Lovrencsics Gergőt, Holman Dávidot és Kádár Tamást is foglalkoztató lengyel Lech Poznan hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Videotont. A magyar légiósok közül az egy gólpasszt adó Lovrencsicset a 79. percben cserélték le, Holmant a 89. percben állították be, Kádár nem kapott játéklehetőséget.


EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Lech Poznan–Videoton 3–0 (Linetty 11., Thomalla 57., Tralka 68.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mintha csak az Összetört Szívek Klubjában találkozott volna egymással a szárnyaszegett, edzőjét és sportigazgatóját vesztett Videoton és a hasonlóképpen pocsékul rajtoló Lech Poznan. A lengyeleknél nagy fogadkozások előzték meg a mérkőzést, és szinte az összes sérült játékos felépült a fontos meccsre – mégis a Vidi kezdett jobban, ám „jó magyar szokás szerint” előbb Alhassane Soumah kihagyott egy helyzetet, majd Gyurcsó Ádám a kapusra vezethette a labdát, ám egyszerűen hosszan szöktette magát, és a kissé csodálkozó kapusé lett a labda.

Egy percen belül jött a büntetés: a gyors, korszerű támadást a fehérváriak csak szemmel követték, és az akciót indító Karol Linetty behúzta a mattot is. 1–0!

Ezt követően is aktívabb maradt a Lech, de szerencsére a két szélső, Lovrencsics Gergő és Szymon Pawlowski nem élt a maga lehetőségével. A fehérváriak közül az első félidőben a harcosan, férfiasan futballozó Simon Ádám került legközelebb a gólszerzéshez, de a házigazda kapusa, Jasmin Buric megmutatta, hogy miért is szerepelt a bosnyák válogatottban.

A pihenő után a Lech kezdett jobban, előbb Lovrencsics közeli lövésénél hozta szokásos El-bravúrját Danilovics, majd Vinícius gáncsolta a kapu előtt Denis Thomallát, de szerencsére továbbot intett az osztrák játékvezető, Oliver Drachta. Hanem az 57. percben már nem volt menekvés: Lovrencsics jobb oldali beadásánál Szolnoki Roland és Danilovics is elaludt, Denis Thomalla fejese a kapufán csattant, de a vetődő kapusról mégis a jobb sarokba pattant a labda: 2–0!

Filipe Oliveira (16) arca mindent elmond (Fotó: Newspix.pl)
Filipe Oliveira (16) arca mindent elmond (Fotó: Newspix.pl)

Ezt a védelmi hibát is sikerült nem sokra rá überelnie a magyar bajnoknak, mert két pocsék hazai kapura lövés után sem sikerült felszabadítani, Pawlowski lágy ívelését meg három védő közül fejelte az ötösről a bal alsóba Lukasz Tralka: 3–0 – ez bizony jelentős előny a poznaniaknak.

A házigazda magyarjai közül Lovrencsics mintegy nyolcvan percet játszott, két kihagyott helyzet után adott egy gólpasszt, de nem emelkedett ki a mezőnyből, Kádár Tamás végig a kispadon maradt, Holman Dávid pár percet kapott a legvégén mesterétől. Egyébként nem csak Lovrencsicset nem tudnánk kiemelni a Lechből, a lengyel bajnokcsapatból senki sem jelentkezett kimagasló teljesítménnyel – és ezzel mindent el is mondtunk a magyar bajnok teljesítményéről.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EL-EREDMÉNYKÖVETŐ ITT!

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR
Augusztus 20., 21.00: Lech Poznan (lengyel)–VIDEOTON 3–0
Augusztus 27., 20.30: VIDEOTON–Lech Poznan (lengyel) (Tv: M4)
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52
Ezek is érdekelhetik