EYOF: magyar földön az olimpiai láng

(S. D.)(S. D.)
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 15:09
null
Magyar földön az olimpiai láng! (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Megérkezett az olimpiai láng Győrbe, a 2017-es EYOF helyszínére – szokatlan módon, repülőgéppel.

A magyar delegáció szerda kora délután szállt le a győri repülőtéren, két nappal azután, hogy Rómában Borkai Zsolt, Győr polgármestere átvette az olimpiai lángot.

A fogadás pazar volt, az Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és a Tatai Helyőrségi Katonazenekar köszöntötte a küldöttséget. No meg Hugoo, a kabalafigura.

A rövid üdvözlés után felcsendült a Himnusz is, majd Győr kézilabdás legendája, Görbicz Anita és Borkai Zsolt egy kabrióba ülve elhajtottak a lánggal, amivel este ünnepélyes keretek között meggyújtják az olimpiai fáklyát.

Az ünnepségen fellép a Győri Balett és Szalóki Ági, s felcsendül a hivatalos EYOF-dal is. A The Biebers nem csak az esemény dalát játssza el, de hatvanperces élő koncertet is ad.

A 14 és 18 év közötti fiatalok versengésén tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek július 23. és 29. között. Ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak az EYOF-ra. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

MÉG RÓMÁBAN, AZ INDULÁS ELŐTT

Legfrissebb hírek

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Téli EYOF: főszerepben a havas sportágak

Téli sportok
2025.02.14. 14:44

Nehéz döntések napja az EYOF-on

Téli sportok
2025.02.13. 15:46

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

EYOF: Jó úton halad az utánpótlásunk – Bartha Csaba

Egyéb egyéni
2023.08.01. 12:17
Ezek is érdekelhetik