Téli EYOF: főszerepben a havas sportágak

TÓTH ANITATÓTH ANITA
• Bakuriani
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 14:44
Szalay Laura (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
A havas sportágakon volt a hangsúly pénteken a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Bakurianiban – legalábbis magyar szempontból biztosan. A sűrűn hulló hóban alpesi sízőnk, biatlonosaink és snowboardosaink jutottak főszerephez.

Bakurianiba csütörtök este megérkezett a hó – az utóbbi napokban nem esett, de most, hogy rákezdett, úgy tűnt, mintha soha nem akarná abbahagyni. Így azután péntek reggelre az eddiginél is jobban kifehéredett a táj, és persze ezzel együtt a pályák állapota is változott – főleg, hogy nap közben is szüntelenül hullott a hó.

A magyar csapatnak azonban ez sem szegte a kedvét, reggel az egész EYOF-különítmény felkerekedett, hogy szurkoljon a ma szerephez jutó honfitársaknak. És kellett is a biztatás ahhoz, hogy mindenki kihozza magából a maximumot.

Alpesi síben már csak egy magyar érdekeltségű szám maradt, a lányok műlesikló-viadala, amelyen Szalay Lauráért szoríthattunk. A fiatal versenyzőnek ez az első nemzetközi multisporteseménye, és azzal a határozott céllal vágott neki a viadalnak, hogy bekerüljön a legjobb harminc közé. Nos, ez majdnem sikerült, hiszen a 33. helyen fejezte be a versenyt.

A rajt után igyekeztem arra fókuszálni, hogy csináljak mindent úgy, ahogy az edzésen megbeszéltük, úgy éreztem, jól is ment, a lankásabb részen kissé lelassultam, pedig lehetett volna jobban engedni a lécet, így a harminchetedik lettem – mondta Szalay. – A második futamnak úgy mentem neki, hogy sokkal jobbnak kell lennem, ez sikerült is, még úgy is, hogy valamivel többet hibáztam a nagy vályúk miatt. Maradt bennem egy kis hiányérzet, de magát az EYOF-ot nagyon élveztem, jó volt a faluban lakni, találkozni más sportágak képviselőivel és a külföldi barátaimmal. Nagyon örülök, hogy itt lehettem.”

Snowboard freestyle-ban a Big Air számban mérették meg magukat versenyzőink – sajnos sem Diószegi Bence, sem pedig Kádár János Dominik nem jutott be a legjobb tizenkettő közé, vagyis nem kvalifikált a döntőbe, ám a 17., illetve 19. helyezésük így is nagyon szép eredmény.

„Fújt a szél és esett a hó, ami miatt elég lassú volt a pálya és nehéz volt belőni a sebességet, ám összességében nem lehetek elégedetlen. Maga az EYOF pedig hatalmas élmény, rengeteg embert megismertem, nagyon jó buli volt” – mondta Diószegi.

Azzal a céllal jöttünk ide, hogy szokjuk a tempót és tapasztalatot szerezzünk a nagyobb ugratókon, ami meg is valósult. Ami a teljesítményemet illeti, bemutattam azt a trükköt, amit szerettem volna, meg tudtam szokni az új deszkát, úgyhogy elégedett vagyok” – tette hozzá Kádár János Dominik.

Biatlonban a sprintszámokat rendezték meg ezen a napon, a fiúk 7.5, a lányok 6 kilométert teljesítettek a ködben, hóesésben.

Besze Dániel a legjobb magyarként a 44. helyen végzett a fiúk mezőnyében: „Az első kört próbáltam meghúzni, de nem elfutni, bizonyos helyeken tudatosan lassítottam, hogy ne fáradjak el túl korán – mondta Besze. – A fekvő lövészetben mindössze egy hibám volt, így a második körre maradt erőm, és bár a záró lövészet elment, a két hiba talán elfogadható. Főleg úgy, hogy nehéz éjszakám volt, a hasmenéstől kezdve minden elkapott – ennek fényében főleg örülök az eredménynek.”

No igen, a teljes képhez tartozik, hogy a mieinket eddig csak Batumiban sújtó vírusfertőzés/gyomorprobléma a bakuriani faluba is elért: csütörtökre mindhárom biatlonos fiú lebetegedett – megfázásos tüneteket produkálva, gyomorproblémákkal küzdve.

Nem volt könnyű éjszakám és mára kicsit talán még erősödött is a betegség, magas pulzussal ébredtem, fájt a hasam, a torkom, emiatt hosszabb időt szántam a bemelegítésre, ami segített a ráhangolódásban – árulta el a 47. helyen végző Kunos László. – A futást jónak éreztem, és bár a hóesés nehezítő körülmény volt, ezzel mindenkinek szembe kellett néznie.

Holló Martin is hasonló problémákkal küzdött, mint a társai, ám a versenytávot becsülettel teljesítette: „Noha egészségileg rosszabbul vagyok, a magaslatot sokkal jobban bírtam, mint a korábbi számokban, a futás is egész jól ment, csak a lövészettel voltam elégedetlen. Bár intenzíven esett a hó, nem vettem fel szemüveget, mert a lövészetnél levenni hátrányt jelentett volna, úgyhogy inkább ezt a taktikát választottam, de nem zavart. Segített, hogy a pályát már ismertem, így jobban tudtam a kanyarokra koncentrálni” – tette hozzá Holló.

Gaál Dóra (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)

A lányoknál legjobb magyar eredményt Gaál Dóra érte el, aki az 58. helyen siklott a célba. „Noha szakadt a hó, a pályán ez nem érződött annyira, összességében nekem nagyon tetszett, főleg mert nagyon régi célom vált valóra: nulla hibával teljesítettem a fekvő lövészetet. A futást is jónak éreztem, ennek köszönhetően az álló lövészetben elkövetett kibákat is ki tudtam javítani” – mondta Gaál.

Csikász Panni a 61. helyet szerezte meg: „A lövészettel elégedett vagyok, futásban a második köröm sikerült a legjobban, az utolsó körben azonban egy kicsit lelassultam. Fantasztikus volt és pluszerőt adott, hogy a többi magyar versenyző kijött szurkolni, nagyon jólesett.”

Benyovszky Lili közvetlenül Csikász mögött, a 62. helyen ért célba: „A hóesés miatt elég lassú a pálya, mert a friss hó ráesik a tetejére, ennek ellenére a lövészet nem ment rosszul, bár az ott elkövetett hibák miatti a büntetőkörök után nehéz volt újra felvenni a tempót. Kifutottam magam, nem maradt bennem egyetlen másodperc sem…

XVII. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL, BAKURIANI

Alpesi sí. Műlesiklás. Lányok: 1. Ilona Charbotel (francia) 1:37.86, 2. Giaretta (olasz) 1.99 mp h., 3. Klotz (olasz) 2.44 mp h., …33. Szalay Laura (magyar) 15.37 mp h.

Biatlon. Sprint. Lányok (6 km): 1. Ajda Spitalar (szlovén) 19:56.5, 2. Jandurová (cseh) 9.3 másodperc hátrány, 3. Achoui (francia) 12.5 p h., …58. Gaál Dóra (magyar) 6:02.4 p h., …61. Csikász Panni (magyar) 6:25.6, 62. Benyovszky Lili (magyar) 6:29.8 p h. 
Fiúk (7.5 km): 1. Grzegorz Galica (lengyel) 21:03.4, 2. Moreira (francia) 39.3 másodperc hátrány, 3. Huber (olasz) 1:04.4 perc h., …44. Besze Dániel (magyar) 4:19.7 p h., …47. Kunos László Sámuel (magyar) 4:50.9 p h., …50. Holló Martin (magyar) 5:24.6 p h.

Snowboard freestyle. Big air. Kvalifikáció. Fiúk: …17. Diószegi Bence (magyar) 30.75, …19. Kádár János Dominik (magyar) 19.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik