Fernando Alonso most már a bahreini hétvégére és újabb sikerre készül

Vágólapra másolva!
2007.04.11. 16:31
Címkék
Fernando Alonso úgy véli, a McLaren-Mercedes autója rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben, így arra készül, hogy a hétvégén megnyerje az 58. Formula-1-es világbajnokság harmadik futamát, a Bahreini Nagydíjat. A spanyol versenyzője tavaly még a Renault versenyzőjeként diadalmaskodott Szahírban, így szép emlékei vannak a pályáról.
McLaren-ünnep a Malajziai Nagydíj után
McLaren-ünnep a Malajziai Nagydíj után
McLaren-ünnep a Malajziai Nagydíj után
McLaren-ünnep a Malajziai Nagydíj után

„Nagyszerű a hangulat a csapaton belül, mindannyian egy célért dolgozunk. Versenyezni akarunk, szeretnénk csatázni a győzelmekért és a pontokért – kezdte nyilatkozatát a kétszeres világbajnok.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Vasárnap a McLaren-Mercedes meglepő kettős győzelmet ünnepelhetett Sepangban a Malajziai Nagydíjon, mert még a csapat tagjai is azt mondták korábban, egyelőre nem vehetik fel a versenyt a Ferrarival. Ehhez képest Alonso már a rajt után átvette a vezetést Felipe Massától, majd meggyőző fölénnyel nyert, s mögötte csapattársa, az újonc Lewis Hamilton lett a második.

„Nagyon jól tudjuk, hogy tovább kell gyorsulnunk, a csapat minden tagja sokat dolgozik, hogy elérjük a célunkat” – jegyezte meg a spanyol klasszis.

Fernando Alonso 2006-ban a negyedik helyről rajtolt Bahreinben, majd nagy csatában nyerte a futamot a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, valamint Kimi Räikkönen előtt.

„Szeretnék ismételni ezen a hétvégén. A szezon előtt nagyszerűen sikerült a bahreini tesztelésünk, rengeteg hasznos információt szereztünk autónkról, az MP4-22-ről és a Bridgestone-abroncsokról. Azóta rengeteget fejlődött a kocsink, nagyon érdekes lesz megtapasztalni, miként teljesít a bahreini pályán” – zárta mondandóját a McLaren-Mercedes új ásza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik