Roland Ratzenbergernek egyetlen futam jutott a száguldó cirkuszban

Roland Ratzenberger neve talán mindörökké összeforr Ayrton Sennáéval, hiszen az osztrák autóversenyző ugyanazon az elátkozott 1994-es San Marinó-i Nagydíjon szenvedett halálos balesetet, mint a háromszoros világbajnok brazil legenda.

Akárcsak Senna, Ratzenberger is 1960-ban született (július 4-én), és legendás kortársához hasonlóan gyerekkorában eldöntötte, hogy autóversenyző lesz. Ahogy Sennának Emerson Fittipaldi sikerei adtak erőt, úgy Ratzenbergernek Jochen Rindt 1970-es, majd Niki Lauda 1975-ös és 1977-es vb-címe jelentett plusz motivációt, és hitet adott neki, hogy Ausztriából is fel lehet érni a Formula–1-ben a csúcsra.

Gyerekkori gokartélményei után egy Volkswagen Bogár volt az első versenyautója, 1977-ben, 17 évesen, miközben Lauda a második vb-címe felé száguldott, mindegy is volt Ratzenbergernek, hogy miben, csak versenyezhessen. 1979-ben jutott hozzá első igazi versenygépéhez, egy Formula Fordhoz, amellyel Olaszországba járt át versenyezni és tanulni.

Az olaszoktól ez idő tájt kapta furcsa becenevét, a Hegyi Patkány elnevezést, amit az angol rat, azaz patkány (ez volt Niki Lauda gúnyneve 1976-os nürburgringi balesete után) és a német berger, avagy hegyi szavacskákból raktak össze az olaszok.

Az olaszországi tanfolyamon egy időre visszaült gokartba, majd onnan kezdett el végleg elindulni fölfelé a szamárlétrán. 1983-ban elindulhatott a német FF-bajnokságon, 1985-ben pedig osztrák és közép-európai bajnok lett a kategóriában.

A siker meghozta az önbizalmát, a kor reménységeit felvonultató nagy-britanniai Formula Ford fesztiválra is nevezett, és bár 1985-ben csak második lett, egy évvel később, második nekifutásra elvitte a trófeát.

Megszerette Angliát, és mivel a britek számára is szimpatikus volt, a következő éveket a szigetországban töltötte. Több-kevesebb sikerrel indult a Formula–3-as bajnokságban, miközben az akkor csupán egy idényig, 1987-re életre hívott Túraautó-vb-ben is kipróbálta magát. 1989-ben harmadik lett a brit F3000-es sorozatban, és engedett a távol-keleti csábításnak.

1990-től 1993-ig Japánban versenyzett, indult az ország túraautó-bajnokságában, sportautó-sorozatában és a ma Formula Nippon néven ismert F3000-es szériában is. Bár az egész évet Ázsiában töltötte, a Le Mans-i 24 órás versenyre minden évben visszajött Európába. A legjobb eredményét utolsó Le Mans-i viadalán, 1993-ban érte el, ötödik lett egységével egy Toyotával.

Nagy álma, az F1 1994-ben teljesült, a nem éppen acélos Simtek-csapathoz öt versenyre szóló szerződést írt alá, ennyire tudta bevásárolni magát. A rendkívül gyenge autóval az idénynyitó Brazil Nagydíjra nem tudta kvalifikálni magát, a következő versenyen viszont elindult, és 11. lett.

Tökéletesen kihasználta Japánban szerzett tapasztalatait, az első Csendes-óceáni Nagydíjnak otthont adó Aida versenypályát ugyanis csak ő ismerte az F1-es mezőnyből.

Ez volt élete utolsó versenye, a következő időmérő edzésén, Imolában ugyanis első légterelőjének elvesztése után több mint 300 kilométer per órás sebességgel a betonfalnak csapódott. Nyakcsigolya- és koponyatörést szenvedett, és belehalt sérüléseibe.

Tragédiája után elővették a korábban már bemutatott fej és nyakvédő, úgynevezett HANS terveit, és elkezdték a továbbfejlesztését, de kötelezővé csak Dale Earnhardt NASCAR-versenyző 2001-es halála után tették szinte minden szakágban.

Ratzenberger balesetének estéjén megalakult a máig működő pilótaszakszervezet (Grand Prix Drivers Association), amelynek első elnökségébe Ayrton Sennát, Gerhard Bergert és Michael Schumachert választották be a társak. Senna, akit talán az összes versenyzőtársnál jobban megviselt a pilóta tragédiája, egy napig sem tölthette be pozícióját…