Kovalainen előbb száguldott, majd összetörte autóját

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 12:25
Címkék
A Monacói Nagydíj szombati, harmadik szabadedzését a finn Heikki Kovalainen nyerte. A második és a harmadik legjobb időt Lewis Hamilton illetve Kimi Räikkönen futotta. A tréning hol száraz, hol nedves aszfalton zajlott, ami az időeredményeken is meglátszott.
Kovalainen néhány korttyal nyugtatta magát balesete után
Foto: Action Images
Kovalainen néhány korttyal nyugtatta magát balesete után
Kovalainen néhány korttyal nyugtatta magát balesete után
Foto: Action Images
Kovalainen néhány korttyal nyugtatta magát balesete után

Az eső ugyan nem esett, de nedves aszfalton kezdték a pilóták a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzését. A pálya hamar felszáradt, így egyre jobb időket autóztak a versenyzők.

Fél óra elteltével érte el a legjobb időt a finn Heikki Kovalainen, aki a következő körben megpördült és összetörte autója hátsó részét. A baleset miatt a piros zászló is előkerült, mivel időbe telt, míg a McLaren darabjaitól megtisztították a pályát.

A hátralévő időben elkezdett esni az eső, aminek egyenes következménye lett, hogy a pilóták ezután már nem tudtak tovább javítani addigi eredményükön.

Mivel a második helyen Lewis Hamilton végzett, elmondható, hogy a szombati szabadedzés a McLarenek sikerét hozta. A Ferrarival versenyző Kimi Räikkönen a harmadik, Felipe Massa pedig a hatodik legjobb időt autózta.

Többen kimentek a vizes pályára is, ami már egyfajta előkészületként is felfogható, hisz könnyen lehet, hogy a 14 órakor kezdődő időmérő edzést és a holnapi versenyt is esős időben kell abszolválniuk a pilótáknak.

Fernando Alonso csak a 16. időt érte el.

MONACÓI NAGYDÍJ

3. SZABADEDZÉS
1. Heikki Kovalainen McLaren 1:16.567
2. Lewis Hamilton McLaren 1:17.084
3. Kimi Räikkonen Ferrari 1:17.177
4. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:17.503
5. Robert Kubica BMW 1:17.687
6. Felipe Massa Ferrari 1:17.691
7. Mark Webber Red Bull-Renault 1:17.856
8. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:17.883
9. Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:18.147
10. Jenson Button Honda 1:18.225
11. Sébastien Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:18.367
12. Timo Glock Toyota 1:18.424
13. Rubens Barrichello Honda 1:18.455
14. Nelsinho Piquet Renault 1:18.615
15. Sebastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:18.651
16. Fernando Alonso Renault 1:18.795
17. Jarno Trulli Toyota 1:18.858
18. Nick Heidfeld BMW 1:19.024
19. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:19.131
20. David Coulthard Red Bull-Renault 1:20.805
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik