A harmadik szabadedzésen is Alonsóé volt a leggyorsabb kör

Vágólapra másolva!
2008.09.27. 14:26
Mintha csak a második szabadedzés ismétlődött volna meg a Formula–1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíjának harmadik tréningjén, legalábbis ami a három legjobban szereplő pilótát illeti. A legjobb ezúttal is Fernando Alonso volt, a második és a harmadik leggyorsabbnak pedig Lewis Hamilton és Felipe Massa bizonyult.
Ismét Fernando Alonso volt a leggyorsabb
Fotó: Reuters
Ismét Fernando Alonso volt a leggyorsabb
Ismét Fernando Alonso volt a leggyorsabb
Fotó: Reuters
Ismét Fernando Alonso volt a leggyorsabb

Ismét száraz pálya és gyönyörű naplemente fogadta a versenyzőket, akik közül Heikki Kovalainen új motorral vágott neki a harmadik szabadedzésnek.

A legfrissebbek a toyotások voltak, az első mért köröket autózó Jarno Trulli és Timo Glock után azonban Nelsinho Piquet állt az élre.

Ezután előbb Kimi Räikkönen, majd Sebastian Vettel neve mellett szerepelt a legjobb kör, de 35 perc elteltével már ismét a Renault brazilja volt a leggyorsabb. A Ferrari pilótái nem igazán csipkedték magukat, Räikkönen autója ráadásul negyed órával a vége előtt egy megpördülést követően leállt, így a finn számára itt be is fejeződött a tréning.

Nem sokkal később Giancarlo Fisichella is hasonlóan járt, ráadásul ő szépen össze is törte a Force India elejét.

Az utolsó öt percben aztán felpörögtek az események, hiszen Piquet-t honfitársa, Felipe Massa leszorította az élről, de a ferraris nem töltött ott sok időt, mert a pénteki második szabadedzésen is a leggyorsabbnak bizonyuló Fernando Alonso 1:44.506-os kört repesztett, s ezzel a szombati szabadedzésen is ő lett a legjobb.

A második leggyorsabb, csakúgy, mint péntek este, Lewis Hamilton, a harmadik Felipe Massa lett.

A hivatalos időmérő edzés magyar idő szerint szombaton 16 órakor, míg a verseny vasárnap 14 órakor kezdődik.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ

3. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso Renault 1:44.506
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:45.119
3. Felipe Massa Ferrari 1:45.246
4. Nelsinho Piquet Renault 1:45.249
5. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:45.386
6. Jenson Button Honda 1:45.409
7. Robert Kubica BMW 1:45.425
8. Mark Webber Red Bull-Renault 1:45.450
9. Sébastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:45.477
10. Sebastien Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:45.599
11. Nick Heidfeld BMW 1:45.689
12. Nakadzsima Kazuki Williams-Toyota 1:45.982
13. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:45.982
14. Rubens Barrichello Honda 1:46.073
15. Timo Glock Toyota 1:46.180
16. Jarno Trulli Toyota 1:46.221
17. Kimi Räikkönen Ferrari 1:46.482
18. David Coulthard Red Bull-Renault 1:46.794
19. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:47.166
20. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:47.727
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik