Az idény végére lebénította a Red Bullt a Toro Rosso sikere

Vágólapra másolva!
2008.11.20. 15:26
A Nemzeti Sport Online sorozatában a hetekben végigjárja a tíz Formula–1-es istállót, így elemezve a 2008-as idény történéseit. A Red Bull erősen kezdett, aztán visszaesett, ami elsősorban azért volt szembetűnő, mert B-csapata, a Toro Rosso is elsuhant mellette.
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni
Fotó: Reuters
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni
Fotó: Reuters
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni

Teljesítményben semmit sem vesztett, megbízhatóság terén elképesztő mértékben javult, mégis csak a hetedik helyen zárt a Red Bull-istálló a 2008-as konstruktőr-világbajnokságon.

Azok után, hogy 2007-ben tíz versenyt kellett feladnia Mark Webbernek és David Coulthardnak autója meghibásodása miatt, ez a szám az idén kettőre csökkent. Ám a technikai gondokat felváltották a vezetői hibák (hat kiesés történt ütközés vagy kicsúszás miatt), és mivel rendkívül szoros volt a középmezőny, ezek a bakik a végelszámolásnál sokba kerültek.

Az idény biztatóan indult, az ausztráliai kiesések után Webber rendre a legjobbak között volt az időmérőn, a következő hét versenyből haton pontot szerzett, az első nyolc futam után 18 ponttal állt – két egységgel lemaradva a hatodik Heikki Kovalainentől.

Amíg Webber bizonyította, hogy a legjobb pilóták egyike az F1-ben, Coulthard legfőképpen szenvedett, gyerekes hibákat követett el, és amikor Melbourne-ben ütközött Felipe Massával, tőle szokatlan módon arra ragadtatta magát, hogy trágár kifejezésekkel kritizálta a brazilt. Ezt később megbánta, és miután több hasonló szituációba keveredett, elhatározta, hogy felhagy a versenyzéssel.

Döntését még a Montrealban a szerencsésen időzített biztonsági autós fázisnak köszönhetően megszerzett harmadik helyezése miatt sem változtatta meg. Nagy-Britanniából jött a bejelentés a visszavonulásról, és attól a pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy Sebastian Vettel érkezik a helyére.

Silverstone-ban DC élete utolsó Brit Nagydíján egyetlen kört sem teljesített, éppen Vettellel koccant. Utolsó hazai fellépéséhez hasonlóan végződött a karrierjét lezáró Brazil Nagydíj is: az első kanyarkombinációig jutott.

Ez még nem lett volna nagy gond, sokkal aggasztóbb volt, hogy a többi középcsapat az idény során végzett fejlesztéseivel a Red Bull elé ugrott. A gárda a negyedik helyet célozta meg a konstruktőrök pontversenyében, de a Toyota és a Renault párharcába a szezon hajrájában esélye sem volt beleszólni, sőt a legnagyobb javulást mutató Toro Rosso is állva hagyta.

Vettel monzai győzelme az udvarias gratulációk ellenére sokkolta a Red Bullt, az Olasz Nagydíjat követő versenyeken nemcsak Coulthard, de Webber is mindig lemaradt az időmérő utolsó fázisáról, amelynek állandó tagjává vált a két Toro Rosso-Ferrari. Webber 21 ponttal zárta a világbajnokságot, azaz mindössze hármat gyűjtött az utolsó tíz futamon.

A Red Bull és a Toro Rosso teljesítménye közötti különbséget sokan a Renault és a Ferrari különböző motorfejlesztésével magyarázták, a Renault-istálló vezetői éppen a Magyar Nagydíj előtt fakadtak ki amiatt, hogy egyes gyárak a fejlesztések tilalma idején úgy növelik motorjuk teljesítményét, hogy a módosításokat a megbízhatóság javításával palástolják.

A Renault gyári csapata az év végére felül tudott kerekedni a problémán, a Red Bullra a 2009-es idényben vár ugyanez, immár Vettellel a fedélzeten.

A KÉT PILÓTA

Mark Webber David Coulthard
ausztrál, 32 éves brit, 37 éves
21 pont, 11. a vb-n 8 pont, 16. a vb-n

A 2008-AS VERSENYEK



Webber Coulthard
Ausztrál GP ütközés (14.) ütközés (8.)
Malajziai GP 7. (6.) 9. (12.)
Bahreini GP 7. (11.) 18. (17.)
Spanyol GP 5. (7.) 12. (17.)
Török GP 7. (6.) 9. (10.)
Monacói GP 4. (9.) kicsúszás (15.)
Kanadai GP 12. (10.) 3. (13.)
Francia GP 6. (6.) 9. (7.)
Brit GP 10. (2.) kicsúszás (11.)
Német GP olajszivárgás (8.) 13. (10.)
Magyar GP 9. (8.) 11. (13.)
Európai GP 12. (14.) 17. (17.)
Belga GP 8. (7.) 11. (14.)
Olasz GP 8. (3.) 16. (13.)
Szingapúri GP váltóhiba (13.) 7. (14.)
Japán GP 8. (13.) ütközés (11.)
Kínai GP 14. (16.) 10. (15.)
Brazil GP 9. (12.) ütközés (14.)
  • Zárójelbe a rajthelyeket írtuk, a legjobb eredményeket és rajthelyeket vastag betűvel jelöltük.

  • MEGTETT KÖRÖK POZÍCIÓNKÉNT

    Helyezés Webber Coulthard
    998 kör 812 kör
    1. 1
    2. 5 4
    3. 22 38
    4. 69 8
    5. 54 26
    6. 121 15
    7. 112 21
    8. 104 31
    9. 109 120
    10. 111 82
    11. 119 59
    12. 57 76
    13. 48 76
    14. 29 73
    15. 13 40
    16. 9 19
    17. 12 23
    18. 4 33
    19. 67
    Legfrissebb hírek
    Ezek is érdekelhetik