Hetvenöt éves a gyorsasági motor és a Formula–1 brit legendája

John Surtees tettét valószínűleg senki sem fogja megismételni. A brit versenyző 1956 és 1960 között négy vb-címet szerzett a gyorsasági motorosok 500 köbcentis kategóriájában, az utolsó három mellé a 350 köbcentis elsőséget is begyűjtötte, majd 1964-ben a Formula–1-ben is a csúcsra ért.

Big John nem ismert félelmet, ami az ötvenes, hatvanas években az autó- és motorversenyzők legnagyobb erénye volt, ez a tulajdonság választotta el a bajnokokat a jó versenyzőktől. Surtees ráadásul képes volt úgy bátran versenyezni, hogy nem lépte át a vadság határát, kifejezetten sportszerű volt. Emellett a technika is nagyon érdekelte, mindig pontosan ismerni akarta gépeinek részleteit, nem elégedett meg azzal, hogy pusztán vezeti a motort vagy az autót.

1960-ban párhuzamosan szerepelt a motoros vb-n és a Formula–1-ben, amelybe egy évvel korábban szeretett bele, amikor kipróbálhatott egy Vanwallt. Az F1-es berkekben egy F500-as futamgyőzelemmel hívta fel magára a figyelmet, és a Lotus szerződtette. Második versenyén, Silverstone-ban második lett, Portugáliában pedig megszerezte a pole pozíciót.

Hiába robbant be hatalmas erővel az F1-be, Colin Chapman, a Lotus csapatvezetője inkább Jim Clarkot tartotta a jövő emberének, ezért Surtees továbbállt. Az 1963-as szezonban a Ferrarihoz szerződött, és első idényében megszerezte első győzelmét. A másodikban a világbajnoki cím is az övé lett, nem mindennapi körülmények között.

A mexikói idényzáró a tavalyi Brazil Nagydíjig a Formula–1 történetének legdrámaibb vb-végjátéka volt. Clark az első helyen állt, és a vb-cím felé menetelt, amikor Lotusának motorjából elkezdett folyni az olaj. Az autó az utolsó körben állt meg, de a harmadik helyre feljövő Surteesnek ez még nem volt elég a trófea megszerzéséhez, a második hely kellett neki, amit csapattársa, Lorenzo Bandini át is adott neki.

Surtees 1966-ban második lett a vb-n, egy évvel később egy nagydíjat nyert a Hondának, de több sikert versenyzőként már nem ért el. Több nagy balesete is volt, a legnagyobb 1965-ben a tengerentúlon, de az orvosok annak is csodájára jártak, milyen gyorsan felépült.



1972-ben indult utolsó futamán, saját csapata 1970 és 1978 között szerepelt az F1-ben. Az autó- és motorsporttól nem távolodott el, veterán gépek versenyén rendszeresen indult. A brit A1GP-csapat első elnöke volt 2007-ig, jelenleg elsősorban 18 éves fia, Henry pályafutásának egyengetésével foglalkozik.