Webber is megünnepelte a Vettelt legyőző Hamiltont

Vágólapra másolva!
2011.04.17. 13:41
null
Lewis Hamilton mindegyik F1-es idényében nyert legalább egy versenyt (Fotók: Reuters)
Címkék
Igencsak feldobta a Formula–1 szereplőit Lewis Hamilton győzelme Sanghajban. Mark Webber, a Red Bull pilótája már-már úgy áradozott a McLaren angoljának Kínai Nagydíjon aratott diadaláról, mintha ő maga nyert volna. Pedig csak csapattársa, Sebastian Vettel vereségének örült, mert a német így nem tud meglógni a vb-pontversenyben. A McLarennél a jó rajt mellett a versenyzők kiegyensúlyozottságát emelték ki, míg a Red Bull csapatfőnöke Vettel stratégiájáról és Webber pazar teljesítményéről beszélt.

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke az egekig magasztalta a legutóbb a tavalyi Belga Nagydíjon nyerő Lewis Hamiltont, aki jó rajtjának, agresszív előzéseinek és három boxkiállásos stratégiájának köszönhetően megszakította Sebastian Vettel győzelmi sorozatát. Pedig a futam elején úgy tűnt, nem is biztos, hogy Hamilton el tud rajtolni, hiszen az autójából üzemanyag szivárgott, és a csapat csak az utolsó pillanatokban tudta kijavítani a kocsit.

„Hihetetlen, mennyire nyugodt volt a rajt előtti kapkodás során is, csak ült az autójában, és várta, hogy megoldják a fiúk a problémát – mondta Whitmarsh. – Negyedórával később fantasztikusan rajtolt, és így az első két helyen száguldhattunk. Utána nem sikerült valami jól a futam első fele, de talpra tudtunk állni."

Button véletlenül Vettel helyére állt a boxban, a Red Bull-osok
utóbb bánhatták, hogy nem vették le az egyik kerekét…
Button véletlenül Vettel helyére állt a boxban, a Red Bull-osok utóbb bánhatták, hogy nem vették le az egyik kerekét…

Button az első boxkiállásánál komikus jelenetet okozott, véletlenül Sebastian Vettel helyére állt be, s csak akkor ment tovább pár méterrel saját szerelőihez, amikor Vettel odaért. Így viszont a német mögé került kifelé menet.

„Egy körrel korábban kellett volna kijönnie, de a pályán maradt, és kicsit kapkodni kezdett a csapat – mondta Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. – Talán túlságosan tetszettek neki a Red Bull kerekei. Sajnos túl könnyen veszítettünk egy kőkeményen megszerzett pozíciót Vettellel szemben, ez kisebb tragédia volt az egyébként mindkét versenyzőnktől remekül sikerült viadalon."

A csapatfőnök ezután Hamilton Buttonnal szemben a 36. kör elején elkövetett előzésről is beszélt, a két versenyző csak Button lélekjelenlétének köszönhetően nem ütközött össze.

„Lewis és Jenson is fantasztikusan versenyzett, még ha nem is nagyon élveztem, ahogy Lewis megelőzte Jensont az első kanyarban. Ki nem állhatom az ilyen pillanatokat, centiméterekre vagyunk a katasztrófától, de sajnos velejárója a sportnak, és örülök, hogy épen megúszták" – mondta Whitmarsh.

Lewis Hamilton (1.): – Le vagyok nyűgözve, nagyon régóta nem nyertem versenyt. Keményen dolgoztunk, és meg is lett az eredménye. Továbbra is nyomni kell, és akkor még több ilyen győzelem összejöhet. Az időmérőn egy készlet lágy gumit megspóroltam, ami kulcsfontosságú volt a versenyen, kicsit tovább kint tudtam maradni azon a készleten időveszteség nélkül. A boxkiállások jól sikerültek, és fontos volt, hogy a rajt előtt megjavítsák a kocsimat, mert üzemanyag szivárgott a tankból. Majdnem a boxban ragadtam, rengeteg alkatrészt kiszedtek a kocsimból, és hat perccel a boxutca zárása előtt még darabokban állt az autó. A versenytempónk megegyezik a Red Bulléval, de az időmérőn még javítanunk kell.

Jenson Button (4.): – Lewis óriási volt, gratulálok neki! Fantasztikus verseny volt, rengeteg előzéssel, örülök, hogy részese lehettem, de azt sajnálom, hogy nem voltam elég gyors. A hátsó gumik gyorsan elkoptak, amit nem nagyon értek, de ilyen körülmények között a negyedik helyezés volt a lehető legjobb eredmény. Élvezetes a verseny, de ha kopottak a gumijaid, nem sokat tehetsz a támadód ellen, Webberrel szemben esélytelen volt védekezni. Így a kigyorsítás, a fékezés, a kanyarodási stabilitás is hiányzik, visszatámadni sem tudsz. Ami a boxban elkövetett hibámat illeti, elszúrtam, amit nagyon sajnálok. Elbámészkodtam, és rossz helyre álltam.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke annak ellenére jó döntésnek tartja a kétszeri boxkiállást, hogy Lewis Hamilton háromszorival győzte le, Mark Webber pedig háromszorinak köszönhetően jött fel a 18. rajtkockából a 3. pozícióba.

„Ha Seb is háromszor áll ki, a verseny végéig a két McLaren mögött marad, ezért próbáltunk meg valami mást, ami eléjük repíthet minket – mondta Horner a vb-pontversenyt így is 21 pontos előnnyel vezető Vettelről. – Akkor kellett döntenünk, amikor Seb a harmadik helyen állt, és nagyon közel jártunk ahhoz, hogy sikerüljön. Négy körön múlt, de ne legyünk telhetetlenek, a második hely is szép eredmény. Hosszú a világbajnokság, sokat érnek ezek a pontok."

Horner utána Webbert dicsérte – igaz, még nem hallotta, mint mondott az ausztrál Vettel győzelmi sorozatának megszakadásáról...

„Hihetetlenül összekapta magát, fordított stratégiát alkalmaztunk nála, ami nagyon is bevált – mondta Horner. – A lehető legagresszívabb stratégián ment, és egyre gyorsabbá vált. A nap hőse volt, könnyedén előzgette a világbajnokokat: Schumachert, Alonsót, és a végén Jensont. Megérdemelte, hogy felálljon a dobogóra."

A KERS a verseny elején mindkét pilótánál jól működött, de a futam második felére Webber és Vettel rendszere is akadozott, sőt egyes szakaszokon egyáltalán nem működött. „Most az a legfontosabb, hogy elérjük, mindketten tudják használni a teljes versenytáv alatt" – mondta Horner.

Sebastian Vettel (2.): – Görcsösen ragaszkodtunk a két boxkiállásos stratégiához, ami talán nem is lett volna baj, ha a második kerékcserémet el tudjuk halasztani néhány körrel. A végén Lewis gyorsan feljött rám, és nem volt értelme agresszívan védekezni, ha belemegyek a csatába, túl sok időt veszítek, és más is megelőz. A problémák ellenére második lettem, ennek is örülnöm kell, de jó tudni, hogy a legkisebb hibát sem engedhetjük meg magunknak, mert van, aki azonnal lecsap rá, gratulálok is ezért Lewisnak. A versenyen nem működött a rádióm, és rengeteg kérdésre nem kaptam választ. A KERS sem működött már a végén, nehéz verseny volt.
Mark Webber (3.): – Gratulálok Lewisnak, jó, hogy végre valaki megszakította Seb győzelmi sorozatát. Tudom, hogy a csapattársam, de mindannyian a győzelmekért és a világbajnoki címért küzdünk, és nem engedhettük, hogy Seb túlságosan meglógjon a vb-pontversenyben. Nem örülök neki, hogy a McLaren nyert, de ha már én nem tudtam, így is jó. Óriási nap volt ez a Formula–1 számára, érdekes futamon vagyunk túl, jól sült el a stratégiám, hogy a kemény keverékű gumin indultam. Tizenhét kör után még a tizenötödik voltam, de aztán beindultam, és éreztem, mekkora előnnyel jár, hogy kiestem az időmérő első szakaszában. A viccet félretéve, örülök, hogy jól sikerült, és köszönöm a srácoknak az odaadásukat.
KÍNAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:36:58.226
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 5.198 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 7.555 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes

10.000 mp h.

5. Nico Rosberg német Mercedes 13.448 mp h.
6. Felipe Massa brazil Ferrari 15.840 mp h.
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 30.622 mp h.
8. Michael Schumacher német Mercedes 31.026 mp h.
9. Vitalij Petrov orosz Renault 57.404 mp h.
10. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:03.273 p h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:08.757 p h.
12. Nick Heidfeld német Renault 1:12.739 p h.
13. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:30.189 p h.
14. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1:30.671 p h.
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1 kör h.
16. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1 kör h.
17. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 1 kör h.
19. Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 1 kör h.
20. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 2 kör h.
21. Timo Glock német Virgin-Cosworth 2 kör h.
22. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 2 kör h.
23. Narain Karthikeyan indiai Hispania-Cosworth 2 kör h.
FELADTA megtett körök
Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 9, kerékhiba
Leggyorsabb kör: Webber (42. kör) 1:38.993
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Sebastian Vettel 2 3 3 68
2. Lewis Hamilton 1 2 3 47
3. Jenson Button 1 3 38
4. Mark Webber 1 3 37
5. Fernando Alonso 3 26
6. Felipe Massa 3 24
7. Vitalij Petrov 1 2 17
8. Nick Heidfeld 1 1 15
9. Nico Rosberg 1 10
10. Kobajasi Kamui 2 7
11. Michael Schumacher 2 6
12. Sebastien Buemi 1 4
13. Adrian Sutil 1 2
14. Paul di Resta 2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik