Button hungaroringi sikerrel ünnepelte 200. futamát

Vágólapra másolva!
2011.07.31. 13:50
null
Button (középen) futamgyőzelemmel ünnepelte 200. versenyét (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A McLarennel versenyző Jenson Button nyerte meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat. A második helyen a világbajnoki éllovas Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg a harmadik a ferraris Fernando Alonso lett. A második helyről induló Lewis Hamilton megpördült, majd veszélyes manőverje miatt meg is büntették, ráadásul az esős szakaszban el is taktikázták a gumiválasztását, így végül csak a negyedik helyen ért célba.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ 
KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Ha esik, akkor Jenson Button nyer a Hungaroringen – a McLaren brit pilótája futamgyőzelemmel ünnepelte meg pályafutása 200. Formula–1-es futamát, amelyen, akárcsak a korábbi mclarenes győzelmeinél, az eső segítségét is igénybe véve sikerült legyőznie riválisait. Fő vetélytársa a verseny elején vezető Lewis Hamilton volt, csapattársa az élen haladva megpördült a verseny közepén eleredő kis esőben, majd vizes pályás gumira váltott.

Ám korán cselekedett, az eső hamar elállt, mehetett vissza a boxba újabb száraz pályás gumikért, ráadásul megcsúszását követő manővere miatt boxutcai áthajtásos büntetést kapott, és végül csak 4. lett.

A szinte hibátlanul vezető, és Nelson Piquet, Ayrton Senna, Damon Hill, Michael Schumacher, Jacques Villeneuve, Mika Häkkinen, valamint Lewis Hamilton után nyolcadikként hazánk futamának többszörös győztesévé váló Button mögött Sebastian Vettel lett a második, a futam elején a két McLaren mögé visszaeső német a száraz pályán nem tudta ledolgozni hátrányát.

Vettel kénytelen volt gratulálni Buttonnak
Vettel kénytelen volt gratulálni Buttonnak

A harmadik helyre Fernando Alonso jött be, a spanyolnak nagy gondot okozott a verseny elején, hogy a Ferrari lassan hevítette üzemi hőfokra a gumijait, nehezen verekedte át magát a jól rajtoló Mercedes-pilótákon. Hamiltonnak köszönhetően legalább a dobogóra felállhatott, de ezúttal nem volt olyan közel az élbolyhoz, mint az előző versenyeken.

Hamilton a végén egy kisebb lekörözött csoportot utolérve meg tudta előzni Mark Webbert, a verseny tavalyi győztesét, aki ezúttal csak az 5. lett.

Felipe Massa, a három nagy csapat hatodik pilótájaként a teljes versenytávot teljesítette, a többiek körhátrányban értek célba.

Paul di Resta lett a 7., az időmérőn jól spóroló, a 23. helyről induló Sébastien Buemi a 8., s pontot szerzett még a sokáig a 4. helyen haladó Nico Rosberg és a Toro Rosso örömét teljessé tévő Jaime Alguersuari is.

Michael Schumacher kicsúszott a pályáról, míg a verseny legbizarrabb balesete Nick Heidfeldé volt, a német Renault-jában a boxból kijövet felrobbant a kipufogó, a pilóta lángoló autóból szállt ki a célegyenesben.

NSO Formula–1 app okostelefonra!

NYILATKOZATOK

 

Jenson Button: Ez a futam nagyon emlékeztetett az öt évvel ezelőtti győzelmemre. Akkor hasonló körülmények között nyertem. Szeretem az ilyet. Ami a futamot illeti, éreztem, hogy gyorsabb vagyok Lewisnál, és tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor előzöm meg. Mindig nagy csatákat vívunk, most is sokszor oda-vissza előzzük egymást. Szeretném megköszönni a szerelőknek, mérnököknek a munkájukat. Most pár hét szünet jön, lesz idő ünnepelni.

 

Sebastian Vettel: Nagyon trükkös volt a kettes kanyar, könnyen megpördülhetett bárki. A kerékcseréimnél talán jobb lett volna egy körrel hamarabb kijönni. Éreztem, hogy gyorsabb is lehettem volna, de fékproblémáim voltak, ezért nem kockáztattam, nem nyomtam annyira, amennyire szerettem volna. A második helyem jó, ezzel előreléptünk. A McLaren minden időjárási körülmény között jónak tűnik, nagyon versenyképesek voltak az elmúlt futamokban, nekünk is javulni kell. Hosszú még az idény.

 

Fernando Alonso: Úgy gondolom, ilyen időjárással mindig hosszú a verseny. Végig összepontosítani kellett, hiszen volt négy kerékcserém, folyamatosan változott az idő, nagy kihívás volt. A rajt nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, mindkét Mercedes, Rosberg és Schumacher is megelőzött. Emiatt a verseny első részét mögöttük és Webber mögött töltöttük. Nagyon magabiztosak vagyunk, biztos vagyok benne, hogy az idény második fele jobban sikerül majd. Sokat fejlesztettünk, úgy érzem a csapat előrelépett, de a McLaren is sokat fejlődött.

 

 

 

ELŐZMÉNYEK

Reggel esett az eső a Hungaroringen, a GP3-as futamot esőben tartották meg. Tíz óra után, a GP2-es verseny alatt felszáradt a pálya, de amint slick gumikra váltott a mezőny, újabb zápor érkezett, és a versenyzők össze-vissza csúszkáltak. Ugyanez volt a helyzet a déli Porsche-szuperkupa-viadalon is, és semmi sem utalt rá, hogy bármi is megváltozna a következő órákban: azaz maradt a változékony idő, és úgy tűnt, valóban az nyerheti meg a versenyt, aki a legügyesebben és a legszerencsésebben reagál a változásokra.

Az FIA a rajt előtt 75 perccel az időjárási körülmények megváltozásáról értesítette a csapatokat, azaz engedélyt adott az első légterelők és a fékek beállításainak megváltoztatására.

A nézőtéren a Ferrai zászlók voltak többségben
A nézőtéren a Ferrai zászlók voltak többségben

A versenyzők többsége fél kettőkor intermediate gumikon hagyta el a boxutcát. Alonso a 3-asban majdnem kicsúszott a rajtrácsra vezető körében, intermediate gumiján. A hírek szerint Szlovákiából hatalmas esőzóna közelgett…

A pálya bal oldala az ideális íven szárazabb volt, ez előnyt jelent a páratlan helyről rajtolóknak. Háromnegyed kettőkor lejátszották a magyar himnuszt. A harmadik helyről induló Jenson Button elmondta, nagyon csúszik az aszfalt.

A lelátón baseballsapkás és esőkabátos szurkolók foglalnak helyet, a ferraris zászlók vannak többségben, de van kubicás lengyel, brit, német, finn és görög zászló is. Petrov miatt sok orosz is eljött, tehát abszolút vegyes képet mutatott a lelátó.

Az eső intenzívebb volt, de továbbra is különbség mutatkozott a két oldal között, a korábban száraz még mindig szárazabb volt.

AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT OLVASHATJÁK!

A rajt utáni pillanatok (Fotó: Korponai Tamás)
A rajt utáni pillanatok (Fotó: Korponai Tamás)

A FUTAM

Elindultak a felvezető körre, mindenki intermediete gumin van.

Vettel jól eljött a rajtnál, Button azonban keményen támadta Hamiltont, de végül nem tudta megelőzni csapattársát. Massa sokat veszített, visszaesett a 7. helyre, míg Michael Schumacher feljött az 5. helyig, de Alonso kisvártatva elment mellette.

A Ferrari gumimelegítési gondjai egyértelműek, nagyon csúszkálnak a pályán. A 3. körben Alonso megelőzte Rosberget, míg Hamilton keményen támadja Vettelt. A spanyol megcsúszott az egyik kanyarban, így Rosberg visszajött elé. Webber megelőzte Schumachert.

Mindenesetre ezután a Ferrarik bemelegedtek, és így mindenkinél gyorsabbak. Néhol jó száraz a pálya, de vannak pontok, ahol még az intermediete is nagyon csúszik – Vettel az 5. körben hibázik is, így Hamilton átveszi a vezetést, és Button is ott van a vb-listavezető nyakán.


Hamilton élre állt, de később eltaktikázták a versenyét(Fotó: Korponai Tamás)
Hamilton élre állt, de később eltaktikázták a versenyét(Fotó: Korponai Tamás)

Meglepő, de lehet használni az állítható hátsó szárnyat, pedig vizes a pálya.

A 6. körben a változatosság kedvéért Alonso hibázott, így Massa lehagyta, de nem sokkal később "visszaelőzte" csapattársát – a brazil nem fejtett ki túlzott ellenállást. Hamilton, Vettel, Button, Rosberg, Alonso, Massa, Webber, Schumacher az első nyolc sorrendje.

Hamilton felgyorsult, már közel öt másodperc volt az előnye, Button azonban nem tudja a lépést tartani Vettellel. Massa a 8. körben kicsúszott a 2-es kanyarban, így három helyet veszített.

A 9. körben Alonso megfutotta a leggyorsabb kört, egyértelműen látható a száraz csík a pályán. A pilóták lassan jönnek be a boxba, Webber és Massa is szuperlágy gumikon folytatja – kérdés, milyen köridőket mennek majd.

Nos, jelentjük igen jókat: Webber közel 3 másodpercet javított Alonso legjobb köridején. Az élmezőny is kijött a 12. boxba, így Schumacher vette át egy rövid ideig az első helyet (2006 óta először állt az élen versenyben).

Button egy körrel hamarabb jött ki, így feljött a kerékcserék után Vettel mögé, és meg is előzte. A két McLaren az élen! Webber elment Alonso mellett, az ausztrál egy kicsúszás után is vissza tudott jönni a ferraris elé.

Hamilton, Button, Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Di Resta, Schumacher az első nyolc sorrendje. Maldonado közben áthajtásos büntetést kapott.

A kerékcserék után a lassú gumifelhevítés miatt, akárcsak a rajtnál, sokat veszített a Ferrari (Webber például 3 mp-vel volt gyorsabb Massánál).

Az előrejelzések alapján 10 perc múlva eső várható.

Heidfeld
Heidfeld "katapultált az égő autóból (Fotó: Reuters)

A 7. helyen haladó Di Restának kedvező, hogy mögötte Schumacher feltartja Massát, a brazil nem igazán tudja magát átverekedni a németen. Webber a 21. körben megfutotta a leggyorsabb kört, és kicsit el is szakadt Alonsótól.

Hamilton több mint 8 mp-el vezet Button előtt, míg Vettel 4 mp-el követi őt a harmadik helyen. A kerékvetők még nagyon vizesek, óvatosan kell menni rajtuk – közben Heidfeld autója kigyulladt a boxból kijövet. A német hamar elhagyta az autót, és a tüzet is eloltották.

Hamilton gumijai túlhevülnek, próbál lassabban menni, így Button felzárkózik rá. Webber és Alonso egyszerre állt ki, megelőzve az élen álló hármast.

Hamilton sem várhatott tovább, kijött a boxba, és viszonylag üres pályára állt vissza. Utána Button, majd legutolsónak Vettel állt ki a második kerékcserés körre, aki nagyon sokat veszített ezzel, Webberék nagyon megközelítették.

A 28. körben Massa megelőzte Schumachert, aki lágy gumin volt (pedig nem lett volna kötelező használnia), a német pedig nem sokkal később kiállt. A brazil a lelassuló Rosberg mellett is elment.

Petrov, Sutil, Rosberg, Buemi és Alguersuari is lágy gumin van. Pérez áthajtásos büntetést kapott, mivel sárga zászló mellett előzött a célegyenes végén.

A 31. körben Vettel futotta a leggyorsabb kört, de levágta a 11-es kanyart közben.

A 37. körben Alonsót először hozták ki az élmezőny tagja közül, kérdés tud-e ebből előnyt kovácsolni a Red Bullokkal szemben (ez volt az utolsó szett szuperlágy gumija, és még 30 kör van hátra). Mindenesetre nagyon gyors szektorokkal kezdett.

Egyértelmű, hogy nagyon gyorsan kopnak a gumik, így akkor sem lehet a 3 szuperlágyon végigmenni, ha nem esik az eső, és száraz marad a pálya.

Alonso 4 mp-el gyorsabb volt Webbernél, így az ausztrál is kijött a boxba, de lágy szettet kapott. A Red Bull versenyzője a spanyol mögé jött vissza. Hamiltonnak szuperlágyat tettek fel, míg Vettel és Button lágyat kapott. Vettel is Alosno mögé jött vissza.

Alonso megközelítette Buttont, de utána elfogytak a gumijai, így Vettel elment mellette a 45. körben, és a McLarenek nyomába eredt.

A 47. körben eleredt az eső! Button egyből elment Hamilton mellett, aki megpördült, míg Alonso kiállt a boxba, és lágy keveréket kapott, és az 5. helyre jött vissza.

A pálya középső szakaszán esik jobban, mint a célegyenesben. Az 50. körben Massa ment el Rosberg mellett, Hamilton visszajött Buttonra és őrült előzgetésbe kezdtek. Az 52. körben előbb Hamilton állt vissza az élre, majd Button megelőzte, de nem sokáig örülhetett, mert csapattársa ismét elment mellette, de utána kiállt a boxba.

Intermediete gumit kapott Hamilton, akárcsak Webber, aki azonban nem sokkal később ismét bejött visszacserélni, akárcsak a brit. Ez nem jött be...

Webber ezzel elszállt, míg Alonso megelőzte Hamiltont. Az 56. körben Button, Vettel, Alonso, Hamilton, Massa, Webber, Kobajasi, Buemi az első 8 sorrendje.

Hamilton veszélyes manőverje miatt áthajtásos büntetést kapott, amit az 57. körben le is töltött. Webber és Massa mögé jött vissza, utóbbit azonban hamar megelőzte. Massa a 60. körben kijött még egy kerékcserére.

Vettel feljött Buttonra, aki egy leggyorsabb körrel válaszolt. Alonso megcsúszott, így alaposan lemaradt az élen állóktól.

A 8-12. helyig egy vonat alakult ki, a 63. kör elején Buemi elment Kobajasi mellett, az ezt ugyancsak megpróbáló Alguersuari azonban ütközött. Webber és Hamilton épp ezt a bolyt érte utol a 64. körben, Kobajasi nehézkesen engedte el őket, így a brit feljött a 4. helyre.

Vettel láthatóan már nem erőlteti az első helyet, Button már közel 10 mp-cel vezet.

Az utolsó körökben már nem történt kiemelkedő esemény, Button futamgyőzelemmel tette emlékezetessé 200. F1-es versenyét, és 2006 után végzett újra az élen a Hungaroringen. Vettel jött be a második helyen, míg Alonso lett a 3. Hamilton, Webber, Massa, Di Resta, Buemi, Rosberg és Alguersuari a pontszerzők sorrendje.

A győztesnek Schmitt Pál köztársasági elnök adta át a díjat.

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:46:42.337
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 3.588 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 19.819 mp h.
4. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 48.338 mp h.
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 49.742 mp h.
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:23.176 p h.
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1 kör h.
8. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
9. Nico Rosberg német Mercedes 1 kör h.
10. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
11. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Vitalij Petrov orosz Renault 1 kör h.
13. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 2 kör h.
14. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 2 kör h.
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 2 kör h.
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 2 kör h.
17. Timo Glock német Virgin-Cosworth 4 kör h.
18. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania-Cosworth 4 kör h.
19. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 5 kör h.
20. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 5 kör h.
NEM ÉRT CÉLBA
Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 55
Michael Schumacher német Mercedes 36
Nick Heidfeld német Renault 33
Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 17

 

A PONTVERSENY ÁLLÁSA – PILÓTÁK
győzelmek
dobogó
pontszerzés
pont
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 6 10 11 234
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 6 11 149
3. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 2 4 10 146
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1 6 10 145
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 2 5 9 134
6. Felipe Massa brazil Ferrari 8 70
7. Nico Rosberg német Mercedes 7 48
8. Nick Heidfeld német Renault 1 6 34
9. Vitalij Petrov orosz Renault 1 5 32
10. Michael Schumacher német Mercedes 6 32
11. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 7 27
12. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 4 18
13. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 5 12
14. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 4 10
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 2 8
16. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 3 8
17. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 383
2. McLaren-Mercedes 280
3. Ferrari 215
4. Mercedes 80
5. Renault 66
6. Sauber-Ferrari 35
7. Force India-Mercedes 26
8. Toro Rosso-Ferrari 22
9. Williams-Cosworth 4

 

Az utolsó, 14-es kanyar előtt lesz a mérőpont, a DRS-t a teljes célegyenesben használni lehet a futamon
Az utolsó, 14-es kanyar előtt lesz a mérőpont, a DRS-t a teljes célegyenesben használni lehet a futamon
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik