Räikkönen: A Lotusnál tudják, mire van szükségem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 17:44
null
Kimi Räikkönen szívesen marad a Lotusnál – ha a csapat vezetősége biztosítja a feltételeket a sikerhez (Fotó: Reuters)
Daniel Ricciardo Red Bullhoz szerződésének bejelentése után az Olasz Nagydíj helyszínén Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is arra utalt, hogy marad jelenlegi csapatánál 2014-ben. A finn feltételeket szab a Lotus számára, azaz szeretné, ha rendeződne a csapat jövője, míg a spanyol újabb hűségesküt tett a Ferrarinak: onnan szeretne visszavonulni, és még az sem kizárható, hogy meghosszabbítja 2016 végéig szóló szerződését.

A hét végén az Olasz Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es vb-sorozat. Sebastian Vettel a Belgiumban aratott győzelmével újabb lépést tett negyedik világbajnoki címe felé, és meggyőző fölénye után a riválisok nagy része úgy utazott el Monzába, hogy ha itt, a Red Bullnak elméletileg legkevésbé kedvező pályán is nő a német előnye, bedobják a törülközőt.

Nem csoda, hogy a fő beszédtémát csütörtökön a pilótapiac eseményei szolgáltatták. Bár a Belga Nagydíj előtt még úgy tűnt, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke tartja a kezében a piac kulcsát, Daniel Ricciardo szerződtetése nem indít el olyan folyamatot, mint amilyen Kimi Räikkönen vagy esetleg Fernando Alonso aláírása esetén létrejött volna. A Toro Rosso a Red Bull akadémiájáról, újonc versenyzővel fogja pótolni az ausztrált, míg a többiek maguk alakítják a sorsukat.

64. OLASZ NAGYDÍJ
PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

IDŐJÁRÁS. Az időjósok szerint pénteken még szikrázó napsütésben, 30 fok fölötti hőségben száguldhatnak a pilóták Monzában, de szombatra elromolhat az idő. Felhők érkeznek észak felől, s bár 28 fok az időmérőn is lehet, az eső sem kizárt. A legnagyobb valószínűséggel vasárnap hajnalban esik majd az eső, de a verseny idejére újra kitisztul az ég.

GUMIK. A Pirelli a kemény és a közepesen kemény gumikat szállítja az Olasz Nagydíjra. A pályára ugyanaz a jellemző, mint Spára, ahol bevált a két típus.

OLASZ PÁLYÁK. Ez lesz a 64. Formula–1-es Olasz Nagydíj. Egy kivételével az összesnek Monza adott otthont, 1980-ban Imolában rendezték meg a futamot, ahol ezt követően a San Marinó-i GP-ket rendezték. Ezeken kívül Pescaraban volt még F1-es futam, a városi pályára 1957-ben látogatott el a mezőny világbajnoki futamra.

Kimi Räikkönen például elmondta Monzában, hogy szívesen marad a Lotusnál, ha a csapat garantálni tudja, hogy továbbra is képviseli a mostani szintet, és nem csökkentik a költségvetést.

„A csapat vezetői pontosan tudják az okait annak, miért nem írtuk még alá a szerződést. Amíg ezeket nem oldják meg, nincs miről tárgyalnunk. Nagyon egyszerű a helyzet, tudják, hogy állunk – mondta Räikkönen, akit nem lepett meg, hogy a Red Bull végül Daniel Ricciardót választotta. – Nem hiszem, hogy elrontottunk volna valamit a tárgyalások során. A Red Bull valószínűleg őt akarta, de ezt csak a csapat mondhatja meg, kérdezzék tőle. Nem először maradok le egy szerződésről, nem szomorkodom. Van, hogy tárgyaltok, de nem jön össze."

A finn elmondta, hogy bár az elmúlt napokban elcsendesedtek az őt a Ferrarival összeboronáló hangok, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy visszatér Maranellóba. Ám számára továbbra is az a legfontosabb, hogy ne legyenek kötöttségei, hanem élvezze az életet F1-es pilótaként.

„Fontos, hogy a szerződésemben biztosítsuk, hogy jól érezzem magam, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Nem látom értelmét annak, hogy olyan dolgot tegyek, amit nem élvezek" – mondta Räikkönen.

Fernando Alonso kizárta, hogy elhagyja a Ferrarit, és újra azt mondta, amit már a Scuderiához szerződésekor, valamint megállapodása 2016 végéig hosszabbításakor: a maranellóiaktól akar visszavonulni.

„Nagyon sok pletykát hallottam az elmúlt hetekben a Red Bullról és arról, hogy kihagyok egy évet. Ám van még három és fél év a szerződésemből, amit ki akarok tölteni, és az sem lehetetlen, hogy meghosszabbítjuk, mert a világ legjobb csapatától, a Ferraritól akarok visszavonulni – mondta Alonso. – Jelenleg nem vagyunk képesek olyan eredmények elérésére, mint ami a Ferrarihoz méltó, de keményen dolgozunk, hogy ez a helyzet megváltozzon."

A Ricciardo-szerződést igyekezett a legjobb szemszögből megközelíteni: „Spanyolország számára nem is lehetne jobb hír, mint Daniel előléptetése, hiszen így a Toro Rossónál megüresedő helyre jó eséllyel pályázik a kis Carlos Sainz."

Mark Webber is örült honfitársa sikerének, úgy érzi, jó kezekbe kerül a Red Bull kormánya 2014-ben.

„Dan megérdemli a lehetőséget. Már azzal is bizonyított, hogy a junior kategóriákban helyt állt, ami nagyon nehéz az Ausztráliából Európába érkezőknek. David Coultharddal kezdtem a Red Bullnál, de jövőre már két olyan pilóta versenyez, aki a Red Bull akadémiáját járta ki, és erről szól az egész" – mondta Webber.

DRS-ZÓNA

Monzában két helyen lehet kinyitni a hátsó légterelőket a végsebesség növelése céljából: a célegyenesben, illetve az Ascari-kanyarkombináció (8-9-10) előtt. Ha a pilóta a szakaszok előtti kanyarban (DRS detection a grafikán) egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, a zónában kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken minden körben használható a DRS, de kizárólag ebben a két zónában – csak akkor, ha nem esik az eső.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik