Räikkönen nem illene ide! - egy Red Bull-os magyar lány a paddockból

 

Mint megtudom, egy-egy Formula–1-es csapatnál mintegy 60-80 embert tesz ki azoknak a száma, akiket az adott istálló minden futamra utaztat. Közöttük van Czvetkó Nikolett is, aki a Red Bull Racing Team és a Scuderia Toro Rosso közös háttérstábjában dolgozik. A rajongók előtt ismert, hogy minden egyes F1-team komplett felszereléssel érkezik az egyes helyszínekre, és igaz ez a teljes vendéglátóegységre is – a teljes kifejezést pedig kéretik szó szerint venni, a csapatok az első építőelemtől a felmosóvödrön át az utolsó kiskanálig mindent saját készletből oldanak meg. Nem csoda tehát, hogy a csapatok ragaszkodnak az embereikhez – de miként lehet egyáltalán magyarként ebbe a körbe bekerülni?

„Idehaza diákmunkában 2007-ben kezdtem el dolgozni a Red Bullnál – mondja Niki. – Az egyetem mellett marketinges területen tevékenykedtem, ami rendkívül változatos munkát jelentett. Egy Red Bull-os kis kampányautóval közlekedhettem, rengeteg promóciós eseményen megfordultam, és mivel a cégnek alapvető profilja, sok sporthoz köthető rendezvényen is jelen voltam. Aztán először tavaly májusban jött a lehetőség, hogy ott legyek a Katalán Nagydíjon mint a Red Bull Racing Team cateringes csapatának tagja. A Red Bull szereti cégen belül átszervezni az embereit és kipróbálni más pozíciókban a dolgozóit. Az első hét nagyon nehéz volt: feszülten koncentrálni, hogy ne hibázzak, mindent jó helyre tegyek, és egész nap talpon lenni, ez fizikailag is sokat kivett belőlem. A következő futamra, Monacóba is hívtak, arra pedig nehéz lett volna nemet mondani, ezért úgy voltam vele, azt még mindenképp elvállalom, aztán meglátjuk – és Monacót már nagyon élveztem! A futam után leültek beszélgetni velem a vezetők a hosszabb távú együttműködésről, és mivel én épp akkor fejeztem be a Budapesti Gazdasági Főiskolán a tanulmányaimat, rábólintottam a lehetőségre. Tavaly összesen 11 futamon voltam ott, az idén pedig 17 alkalommal lehettem a csapat tagja, jártam teszteken is, így ez gyakorlatilag egész éves elfoglaltságot jelent most számomra.”

Niki bevallja, korábban nem követte rendszerességgel az F1-et, ez azonban az elmúlt másfél év során gyökeresen megváltozott. „Nagyon hamar beszippantja magábaaz embertez a világ. Eleinte még gyakran rá kellett gugliznom, hogy melyik csapatnak ki is a pilótája, most viszont már rajongok a miliőért. Ma is elolvastam öt-hat hírt, a futamokon is alig várjuk, hogy újabb információkhoz jussunk, és természetesen nagyon szorítunk a Red Bullnak és a Toro Rossónak” – mondja a ritkaságnak számító szabadnapokon ma már Budapesten élő szőkeség, aki annak ellenére, hogy az F1-ben dolgozik, nem tudjapercről percre követniaversenyeseményeket.

„A hét elején érkezünk a versenyre, és vasárnap este, hétfőn távozunk. Az első napok a kicsomagolással, az utolsó az elpakolással telik. Bármilyen furcsa, számunkra a csütörtök a csúcsnap, ilyenkor rengeteg ember igényeit ki kell szolgálni, sok a megbeszélés, interjú, érkeznek a vendégek a látványkonyhára, míg a vasárnap a leggyengébb. Miközben a futam megy, mi már a távozást készítjük elő. A rajtot megnézzük, a folytatásból azonban csak pillanatokat látunk, aztán csak azt vesszük észre, hogy szólnak, mindjárt vége a versenynek, és ilyenkor általában irány ünnepelni a pódiumhoz!”

A kiszolgálószemélyzet létszáma ugyan versenyenként változó – annak megfelelően, hogy mennyire hangsúlyos egy-egy futam, Dél-Korea ebből a szempontból az egyik, Monaco a másik véglet –, ám az állandó, hogy a cateringesek számára a leghosszabb a nap: reggel 5-6-tól legalább este 11-ig tart, hogy a team minden tagját megfelelően ki tudják szolgálni. „Szinte groteszk, hogy én, aki a konyhában évek óta nem jutok előrébb a rántottánál, most épp a vendéglátásban dolgozok – nevet az angolul, franciául és spanyolul is remekül kommunikáló lány. – De ebből is látszik, ebben a munkában nem az számít elsősorban, hogy tökéletesen ki tudd vinni az ételt, italt – a többség egyébként is svédasztalról eszik –, hanem a nyelvtudás, a talpraesettség, a munkabírás és a diszkréció. A Red Bull egyébként annyira nem is szereti a vendéglátásból érkezőket, jobb, ha ők taníthatják be az embereket, és különben is, figyelembe veszik, hogy mindenkit a személyiségének megfelelő munkaterületen alkalmazzanak. Persze, fontos, hogy az a borospohár tökéletes helyen legyen az asztalon, de még fontosabb, hogy olyan körülményeket teremtsünk, hogy a munkából néhány percre kiszakadó vezető, versenyző, mérnök tényleg ki tudjon kapcsolni rövid időre. Nem tűnhetünk el negyedórákra, és nincs lazítás, de nem panaszkodom, mert amúgy munkafeltételeket tekintve nem lehet olyat kívánni, amit ne teljesítene a Red Bull.”

S ha már a „fejeseknél” tartunk: vajon mennyire érezni a paddockban a versenypályán kicsapódó feszültséget? „Tavaly, amikor rezgett a léc, akkor nagyon stresszes volt az év vége, és tényleg figyelni kellett rá, hogy minden jó helyre kerüljön. De a dolog megfordítható, ugyanis a hétköznapokon éreztetik velünk, hogy mi is részesei vagyunk az elért sikereknek. A vezetők minden egyes futamgyőzelem után odamennek még a takarítónőkhöz is, kezet fognak velük, gratulálnak nekik. Szombat esténként pedig csapatvacsora van, amire mindenki hivatalos, és ilyenkor mi is ugyanúgy rendelhetünk az étlapról, mint bárki más, nincs különbség. Látjuk viszont, hogy mi a helyzet a Toro Rossónál, amely hiába próbálkozik, nem jut előrébb, így részben átérezzük azt is, milyen a hangulat a gyengébb csapatoknál, ahol gyakran nem jön össze semmi.”

Az istállóban munka közben érződik a hierarchia, azon kívül viszont mindenki egyenlőnek számít. Niki elmondja, az első évében teljesen ledöbbent, hogy Christian Horner csapatfőnök volt az, aki az egyik vasárnap a leglelkesebben segített pakolni a csapatnak. De feleleveníti azt is, mennyire lefagyott, amikor egyszer úgy hozta a sors, hogy Helmut Markót kellett kiszolgálnia. Marko a Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz F1-es jobbkeze, gyakorlatilag az összekötő a Red Bull-központ és az F1-team között, tehát legalábbis az atyaúristen a Red Bull-boxban.

Nos, Niki angolul szólította meg, amikor kiszolgálta, ő pedig visszakérdezett, hogy miért nem németül beszél. A veszprémi lány elmondta, hogy ő magyar, és németül nem beszél – ezt persze németül. Tudni kell, hogy a csapaton belül ugyan többségben vannak a németek, osztrákok, de az általános beszélt nyelv egyértelműen az angol. „Persze, Markónak elég lenne egy mondat, és mindenki németül beszélne” – teszi hozzá Niki, aki azóta, ha teheti, inkább elkerüli a nagyfőnököt.

A többi vezetőről viszont nem mondható el ez a ridegség: Franz Tostot, a Toro Rosso csapatfőnökét Niki például az egyik legszimpatikusabb embernek tartja a közösségben. „Ha jön, megy a puszi, ölelgetés. Látszik rajta, élvezi, hogy végre kijön a boxból, és nem kell a munkára koncentrálnia. Tudja rólam, hogy magyar vagyok, és jókat szoktunk beszélgetni – mondja a cateringes, s hozzáfűzi, persze mindig tisztában kell lenni a határokkal. – Ha például bemegyek a mérnöki szobába, és megkérdezem, kér-e valaki kávét, és mindenki feszülten előrefelé figyel, nyilván nem fogok körbekérdezni mindenkit."

Ugyanakkor még Helmut Marko viselkedésében is megnyilvánul a sikeresség egyik alapja: a bizalom a saját versenyző, Vettel iránt. Marko a saját fiaként kezeli a német pilótát, még benne is megvan a csapatra jellemző Vettel-imádat. Az, hogy ő németként egy osztrák csapat számára hozta el a sikereket, az álom beteljesítését jelenti Marko számára. Azt, ami Webbernek például sosem sikerülhetett volna. Vettel zsenialitása elvitathatatlan a sikerekben, az ellentábor leggyakrabban megfogalmazott vádja szerint ugyanakkor csak a Red Bullnak köszönheti sikereit. Mit szól ehhez az, akinek az ereiben is Red Bull folyik?

„Nos, az biztos, hogy a négy világbajnoki címnek oka van. Azt még mi is érezzük a paddockban, hogy a Red Bull pénzügyileg el van eresztve, de a ferrarisokról sem hiszem, hogy kétcsillagos szállodában alszanak. Nem tudom, hogy a legtöbb pénzből gazdálkodik-e az istálló, de az biztos, hogy ennél a csapatnál minden nagyon profin működik. Amikor kipakolunk, mindig megjegyezzük, hogy jé, már megint mi vagyunk az elsők, a többiek csak utánunk érkeznek, aztán a hét végén meg jön a felismerés, hogy jé, már mindenki lelépett. A csapat számára nemcsak az eredmények fontosak, hanem az imázs, a PR, a marketing is – hogy ezt tapasztalni lehessen, elég csak betérni hozzánk. Nagyon figyelnek arra, hogy a munkatársakban erősítsék az elköteleződést: részt vehettem egy Milton Keynes-i túrán, én is betekintést nyerhettem abba, milyen munka folyik ott. Az is biztos, hogy az elmúlt két évben összességében a legjobb autónk volt, de amikor kint beszélgettünk ezekről, azt mondták, a kocsi csak nyolcvan százalék, kell hozzá természetesen a pilóta is. Ez megmutatkozik a Vettel és Webber eredményei közti különbségben is. Szóval lehet, hogy tavaly a Ferrarinak is megvolt az a nyolcvan, és Vettel mégis húsz volt, Alonso meg csak tizenkilenc…”

Niki szavaiból kivehető, hogy szereti, amit csinál, értékeli a sok kalandot („Amikor Abu-Dzabiban egy hétcsillagos szálloda tetejéről Moët pezsgőt szürcsölve tekintesz le a világra, az egy életre elraktározódik benned”), amit a Red Bull Racing Teamtől kapott. Nőként („Ahol 80-90 százalékban férfiak dolgoznak, ott keménynek kell lenni”) és magyarként („Örülök, hogy bejárhattam a világot, de ha van két szabadnapom, akkor az a legértékesebb, ha hazautazhatok”) különösképp nem egyszerű érvényesülni ebben a világban, de ő megállja a helyét. Mint mondja, évi egy-két futamra beugróként lehet ezt éveken át csinálni, ő azonban legfeljebb egy szezont vállal még. Minden idényre volt egy célja: az elsőben megtanulni a szakmát, a másodikban megismerni az embereket, most az, hogy az angol, a francia és a spanyol után németül is megértesse magát, ezért a „holt szezonban” német nyelvleckéket vesz. Céltudatos, világbajnoki hozzáállás.