F1: Mindenért büntetnek, senki sem mer versenyezni - Maldonado

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 16:26
null
Maldonado szerint kívülről veszélyesebbnek tűnt Gutiérrez repülése
Pastor Maldonado szerint az FIA által az utóbbi időben kiszabott büntetések tönkreteszik a versenyzést. A Lotus venezuelai pilótája a Bahreini Nagydíjon „felborította” Esteban Gutiérrez Sauberét, amiért 10 másodperces stop and go büntetést, három büntetőpontot és a Kínai Nagydíjra öt rajthelyes visszasorolást kapott.

„A szabályok mindenkire vonatkoznak, de mostanában már mindenért büntetnek, lassan senki sem mer versenyezni, inkább arra vár, hogy az előtte haladóval történjen valami – mondta Maldonado Kínában. – Ha próbálsz előzni, de elszámolod magad vagy az előtted haladó olyat tesz, amire nem számítasz, összeér a két autó, és máris jön a büntetés. Versenyzők vagyunk, szeretünk kockáztatni, ezt el kell fogadniuk a sportfelügyelőknek, rugalmasabban kellene kezelniük ezeket a helyzeteket.”

BÜNTETŐPONTOK 2014-BEN
Jules Bianchi
4
Pastor Maldonado
3
Kevin Magnussen
2
Valtteri Bottas
2
Adrian Sutil
2

Maldonadónak a 2014-es idényre bevezetett büntetőpontrendszerben három büntetőpontja van, 12 összegyűjtése esetén egy versenyre szóló eltiltást kap.

A venezuelai azt is elmondta, hogy a Gutiérrezzel történt balesete, amely során a Sauber bukfencezett egyet, sokkal veszélyesebbnek tűnt kívülről, mint belülről.

„Nagyon lágy koccanás volt, tipikus versenybaleset, csak azért emelkedett a levegőbe a Sauber, mert az új orrkiképzés miatt ez sokkal könnyebben fordul elő. Sokkoló volt a baleset, nem számítottam rá, hogy ennyire elszáll, de most ilyen az F1 – mondta Maldonado. – A büntetésem a látványnak szólt, nem a valós ütközésnek. Ugyanez történt Jules Bianchi és Adrian Sutil között.”

Legfrissebb hírek

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
9 órája

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
14 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
18 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
19 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
20 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
2025.04.17. 23:51

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
2025.04.17. 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37
Ezek is érdekelhetik