F1: háromszoros világbajnokát gyászolja a Formula–1

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.05.19. 06:59
null
Brabham még versenyzőként az 1960-as években (Fotó: Action Images)<br />
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jack Brabham Formula–1-es világbajnok – adta hírül hétfőn az ausztrál média.

Az 1979-es lovaggá ütése óta csak Sir Jackként emlegetett ausztrál háromszor nyert világbajnoki címet.1959-ben és 1960-ban a Cooper csapatban, 1966-ban pedig ő lett az első Formula–€“1-es pilóta, aki saját nevével fémjelzett autóval ért fel a csúcsra.

A rákövetkező évben a Brabham-csapat ismét világbajnokságot szerzett, de abban az idényben az új-zélandi Denny Hulme pilótával.

Utolsó futamgyőzelmét pilótaként 1970-ben aratta Jack Brabham a dél-afrikai nagydíjon, s az idény végén bejelentette, hogy visszavonul a Formula–1-es versenyzéstől, a csapatát pedig Bernie Ecclestone irányította tovább.

Brabham 1990-ben felkerült a Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára.

A saját szobrával a melbourne-i Albert Parkban
A saját szobrával a melbourne-i Albert Parkban

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
9 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08
Ezek is érdekelhetik