F1: „Micsoda zsarnokság!” – nemzetközi sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2014.05.12. 16:20
null
Mintha azt kérdezné Lewis Hamilton: Hol vagytok, többiek? (Fotó: Reuters)
A nemzetközi sajtó a Mercedes fölényét, a győztes Lewis Hamilton teljesítményét, valamint a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) remeklését és a Ferrari gyengélkedését emelte ki a vasárnapi Formula–1-es Spanyol Nagydíj másnapján.

 

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
„A Mercedes utolérhetetlen, a fölényes Hamilton lekörözte Räikkönent. Micsoda zsarnokság! Talán ez volt a legsötétebb nap Fernando Alonso számára, amióta a Ferrarinál versenyez. Daniel Ricciardo harmadik helye és Sebastian Vettel teljesítménye jól mutatja, hogy a Red Bull ellentámadásba lendült.”
Corriere dello Sport: „A Mercedes a világbajnoki címre tör, a Ferrari lekörözve. Formula–1-nek hívjuk, de olyan, mintha egy Ferrari versenyezne egy taxival. Az egyetlen apró, zavaró különbség az, hogy ezúttal a Ferrari a taxi.”
Tuttosport: „Ismerik az ezüstszínű gyilkost: a Mercedes egyeduralma már most megölte a vb-t. Ez persze leginkább a szabályok miatt van így, az előírások szerint ugyanis nem nagyon lehet dolgozni az autókon a szezon közben.”
La Repubblica: „Hamilton és Rosberg egy másik bolygóról származik. Alonso feladta.”

ANGLIA
Telegraph:
„Lewis Hamilton átvette az irányítást a vb-címért folyó harcban.”
Mirror: „Lewis Hamilton sorozatban negyedszer győzött, ezzel maga mögé utasította az összetettben csapattársát, Nico Rosberget.”
The Independent: „Hamilton kibontakozik a Mercedesben.”

NÉMETORSZÁG
Frankfurter Allgemeine Zeitung:
„Sajátos körvasút. A Formula–1-es vb már csak egy párharcról szól. Lewis Hamilton sorozatban negyedszer nyert, Nico Rosberg nemhiába tartott attól, hogy csapattársa megelőzi az összetettben. Sebastian Vettel mindemellett a 15. helyről rajtolva lett negyedik.”
Die Welt: „A Mercedes élvezi egyeduralmát a Formula–1-ben. A stuttgarti gyár csapata sorozatban negyedik kettős győzelmével mutatta meg valódi erejét. Ki fogja megállítani Hamiltont és Rosberget? A Red Bull számára mindenesetre ez nagyon nehéz feladat lesz.”
Bild.de: „Rádiós vita! Hamilton nyert Rosberg előtt, és a mérnökének ajánlotta a sikert. A futam alatti rádióbeszélgetéseket hallva Hamiltonnak az idegeire ment saját versenymérnöke.”

AUSZTRIA
Österreich:
„Niki Lauda Mercedes-csapata megállíthatatlan. Öt futam alatt négy kettős győzelem.”
Der Standard: „Folytatódik az unalom.”
Kurier: „Barcelonában a vert mezőnyben a Red Bull volt a legjobb, különösen Sebastian Vettel, aki a 15. helyről indulva negyedikként ért célba.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik