„Normális életet élek, nincs magángépem, tehát tényleg nem olyan puccos ez, ahogy azt az emberek elképzelik” (Fotó: Force India) |
– Ebben a steril F1-es profizmusban nem hiányzik néha egy kis őrültség? Az olyan elképesztő sztorik, amelyeket a 70-es, 80-as, 90-es évek versenyzőitől hallunk rendre?
– Dehogynem. Én is szívesen versenyeztem volna abban az érában, amikor lazábban, őrültebben lehetett élni pilótaként, de ha manapság ilyesmit csinálsz, akkor egyszerűen elveszíted az állásod. Amit korábban megengedhettek maguknak a pilóták, azt ma már nem.
– Gyerekként ilyennek képzelte egy F1-es pilóta életét?
– Amikor először belekóstoltam az autósportba, és célként tűztem ki magam elé az F1-et, hétéves voltam, és azóta én is és a sportág is változott. Az ember kívülállóként úgy képzeli el egy pilóta életét, hogy milliókat keres, kizárólag magángépekkel utazik, rohannak utána a nők, de azért nem teljesen ez a realitás.
– Akkor mi az?
– Korábban inkább jellemző volt a csillogás-villogás, manapság már sokkal inkább vállalati szemléletű, kicsit szárazabb is az egész. Én például normális életet élek, nincs magángépem, tehát tényleg nem olyan puccos ez, ahogy azt az emberek elképzelik. Persze kell némi csillogás is, hogy maga a sportág vonzó legyen, de tényleg nem csak erről szól a dolog.
– Van még valami, ami az F1 miatt hiányzik az életéből?
– Nem is tudom. Most hirtelen nem ugrik be semmi, de az életem mindig is az autósport körül forgott, így terveztem, így építettem fel, úgyhogy boldog vagyok.
HA KÍVÁNCSI RÁ, MIT GONDOL NICO HÜLKENBERG A 2014-ES ELLENTMONDÁSOS SZABÁLYOKRÓL, A FOLYAMATOSAN KOPLALÓ PILÓTÁKRÓL ÉS A MONACÓI HANGULATRÓL, KERESSE A SZOMBATON MEGJELENŐ NEMZETI SPORTOT.