F1: Ez nem menekülés a Red Bulltól - Vettel a távozásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.04. 08:49
Sebastian Vettel tagadta, hogy a rosszul sikerült 2014-es szezon miatt döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bull-istállót. A német nem erősítette meg, hogy a Ferrarihoz szerződik, ezt minden bizonnyal új csapatára bízza. Fernando Alonso örül neki, hogy vége a huzavonának és a maga ura lett, de azt mondta, még nem döntötte el, hova szerződik.

„Nem menekülök a Red Bulltól, nagyon jó szakemberek dolgoznak a csapatnál, még most is boldog vagyok itt, de egy ideje dolgozott bennem a vágy, hogy máshol is kipróbáljam magam. Ez a vágy egyre erősebb lett, és végül felülkerekedett. Nem most kerestek meg először más csapatok, de most jött el az idő, és hamarosan az is kiderül, hogy hol folytatom. Ezt most még nem mondhatom el” – mondta Vettel szombaton Szuzukában.

Vettelnek Fernando Alonso távozása adta meg a lehetőséget arra, hogy a Ferrarihoz szerződjön. A spanyol szerződését csütörtökön bontotta fel a Scuderia, amely azonban még semmit sem jelentett be hivatalosan. Marco Mattiacci csapatfőnök nem hivatalosan többször is elmondta, hogy Alonso és Kimi Raikkönen marad, de végül minden másképpen alakult, a csapat viszonya megváltozott Alonsóval.

„Két-három hónapja rágódtam azon, hogy mit csináljak, és most, hogy mindent tisztáztunk, szabadon eldönthetem, hol szeretnék versenyezni. Még nem hoztam meg ezt a döntést. A Red Bull sohasem volt a célom, nem zavar, hogy már megvan Vettel utódja. Tudom, mit szeretnék, és hamarosan elmondom” – mondta Alonso, akinek az egyik interjúját Felipe Massa félbeszakította azzal a kérdéssel, „Mit teszel most, Fernando? Mész a Marussiához, vagy a Caterhamhez?”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik