F1: ha Hamilton megy, a Mercedes Alonsót kéri fel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 10:01
A Mercedes-istálló vezetői elismerték, hogy Fernando Alonsót szemelték ki arra az esetre, ha valamiért nem sikerülne megegyezni Lewis Hamiltonnal a 2015 végén lejáró szerződése meghosszabbításáról.

A csapat vezetői régóta halogatják a tárgyalásokat Hamiltonnal, s még mindig nem született meg az egyezség a 2014-es világbajnokkal.

„Nem kell rohannunk, egész évben tárgyalhatunk – mondta Toto Wolff csapatfőnök az olasz La Gazzetta dello Sportnak. – Remélem, megtartjuk a versenyzőpárosunkat, de ha nem sikerül, felsorakoztattuk, kiket látnánk szívesen. Alonso áll az első helyen, Bottas a második. Alonso nagyon veszélyes ellenfél, ha az autója alapból a hatodik hely megszerzésére képes, ő a harmadik helyen végez vele."

Alonso idén a McLaren-Hondánál fog versenyezni, ám állítólag van egy pont a szerződésében arról, hogy ha nem lesz elég gyors a gépe, egy idény után távozhat.

Wolff szerint 2015-ben a Williams lesz a Mercedes legerősebb riválisa, de a Red Bullt és – talán udvariasságból – a Ferrarit is megemlítette az olasz lapnak.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik