Hamilton az élen Vettel előtt, Button 7. a McLarennel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.08. 13:53
null
A McLaren számára az idény Spanyolországban kezdődik, Jenson Button tempója biztató (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, igaz, a közepesen kemény gumikon teljesített köre nem volt olyan jó, mint amilyet Nico Rosberg az első szabadedzésen a keményen futott. A két Mercedes közé délután befurakodott Sebastian Vettel a Ferrarival, míg az edzés meglepetése Jenson Button hetedik helyezése volt az egyre gyorsabb McLaren-Hondával.

A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a Spanyol Nagydíj pénteki napja, a két Mercedes közé a második szabadedzésen befért az egyik Ferrari, méghozzá Sebastian Vettelé. A német négy tizeddel kapott ki Lewis Hamiltontól, s majdnem ugyanennyivel volt gyorsabb Nico Rosbergnél.

A Ferrari ráadásul megtankolva hozta a Mercedes sebességét, ami újra szoros versenyt sejtet vasárnapra, még ha Kimi Räikkönen nyűgös is volt ezen az edzésen, a végén nem látta értelmét a körözésnek a kemény keverékű gumikon, amelyek egyáltalán nem koptak, és a finn úgy érezte, csak feleslegesen pakolják a kilométereket a motorba.

A Ferrarinak még nincs olyan gondja, mint a Renault-nak, amelynél Daniel Ricciardo autójában motort kellett cserélni a délelőtti kilenc köre után, így a negyedik, utolsó motort kapta meg, amelyet még büntetés nélkül használhat az idény során.

Csapattársa, Danyiil Kvjat került a legközelebb a négyes élbolyhoz, megelőzve Max Verstappent és Jenson Buttont. Az új Honda-motort használó McLaren szezonja a csapat szerint Barcelonában kezdődik, és valóban látni biztató jeleket. Fernando Alonso a 11. helyen zárta az edzést, csak 11 ezreddel maradt el Felipe Massa Williamsétől. Button tavaly a 2. szabadedzésen ugyanitt 2.2 másodperccel kapott ki az éllovas Mercedestől, most csak 1.6 másodperccel – igaz, Hamilton ezúttal bizonyára nem járatta csúcsra az autóját.

Az edzés legizgalmasabb jelenete Romain Grosjean nevéhez fűződött, a Lotus motorborítása a célegyenesben vált le az autóról, a délelőtti edzést Jolyon Palmer bevetése miatt kihagyó franciának ezért csak 14 kör jutott – még mindig több, mint a két csonka edzést teljesítő Ricciardónak…

A Spanyol Nagydíj programja szombat 11 órakor a 3. szabadedzéssel folytatódik.

SPANYOL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.852 átlag: 192.948 km/ó 26 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:27.260 0.408 mp h. 37
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:27.616 0.764 35
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27.780 0.928 36
5. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:27.943 1.091 25
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:28.017 1.165 32
7. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:28.494 1.642 31
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:28.525 1.673 39
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:28.674 1.822 31
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:28.712 1.860 36
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:28.723 1.871 28
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:29.086 2.234 14
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:29.098 2.246 4
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:29.217 2.365 34
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:29.333 2.481 37
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:29.361 2.509 34
17. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:29.601 2.749 38
18. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:29.707 2.855 35
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:31.929 5.077 30
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:32.751 5.899 23

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.31 Kockás zászló, Will Stevens elhagyta a pályát, és a kavicságyba sodródott. Nem állt le, így vissza tudott jönni a pályára.

15.30 Ricciardo a 13. helyre jött fel a Red Bull-lal.

15.26 A Pirelli felhívta a figyelmet arra, hogy az időmérős szimuláció sokkal fontosabb Barcelonában, mint a versenyszimuláció, a legutóbbi 13 Spanyol GP-ből ugyanis 11-et az nyert meg, aki a pole-ból indult. Nem mintha bárkinek lenne esélye a Mercedes legyőzésére szombaton.

15.24 És Ricciardo a pályán. Délelőtt 9 kört tett meg.

15.22 Ricciardo, aki pár perce még a Red Bull garázsának a falát rúgta szét véletlenül, bent ül az autójában, néhány körre kijöhet még.

15.20 Räikkönen a kemény keverékű gumikon köröz, de kezdi unni. A rádión közölte, nem látja értelmét, hogy folytassa. „Tényleg látjátok értelmét ennek a körözésnek? Szerintem ezzel csak feleslegesen terheljük a motort. De ha akarjátok, folytatom” – mondta a finn, mire a mérnöke úgy reagált, szerintük azért nem baj, ha tesztelik a gumikat.

15.16 Vettel a keményebb gumikon ugyanazt a tempót hozza, mint Rosberg a lágyabbakon. Ez biztató lehet a Ferrarinak. Hamilton a keményebb gumikon hamar lelassult, de őt a kényelmetlen ülése is zavarta.

15.14 Grosjean a friss lágy gumikat kihasználva módosította a sorrendet, a 12. helyre jött fel 1:29.0-val.

15.11 Grosjean újra a pályán. Hamilton a boxban, a forró ülését vették kezelésbe.

15.05 A teli tankos meneteket futják a pilóták, a legjobb köridők már nem változnak, mindenki a hosszú menetekre összpontosít.

15.00 Ricciardo továbbra is a boxban, akárcsak Grosjean, aki a motortér fedelének leválása óta nem volt a pályán.

14.58 Videós visszajátszások tanúskodnak arról, hogy Vettel a boxutcában megelőzte Massát – az ilyenekért figyelmeztetést szoktak kapni a pilóták ebben az évben…

14.56 Kvjatnak megvolt a lágyabb gumis gyors köre, a Räikkönen és Verstappen közötti bő kéttizedes résbe fúrta be magát az ötödik helyre a Red Bull-Renault-val.

A Mercedes eddig nem panaszkodhat barcelonai formájára (Fotó: Reuters)
A Mercedes eddig nem panaszkodhat barcelonai formájára (Fotó: Reuters)

14.55 Button új orrkúpért a boxba hajtott, míg Hamilton a forró ülésére panaszkodik. Kínában is ez volt a baja.

14.52 „Nem tölt az elektromotorom” – mondta Alonso a rádión. A mérnöke szerint tölt. „Talán vírusos a számítógéped. Mondom, hogy nincs semmi töltés” – győzködi Alonso.

14.51 Button a 6. helyre jó időeredménnyel jelezte, hogy valóban gyorsul a McLaren-Honda. Csak a Ferrari és a Mercedes párosa, illetve Verstappen gyorsabb nála.

14.49 Alonso a lágyabb gumis gyors körével feljött a 9. helyre, csak 11 ezreddel maradt el Massa legjobbjától.

14.45 Az edzés fele eltelt, Ricciardo nem volt még a pályán, cserélik a motorját. Hamilton, Vettel, Rosberg, Räikkönen, Verstappen, Bottas, Sainz, Massa, Kvjat, Nasr, Ericsson, Hülkenberg, Alonso, Maldonado, Grosjean, Button, Pérez, Stevens, Merhi a sorrend.

Button az új festésű McLaren-Hondában
Button az új festésű McLaren-Hondában

14.42 A két Mercedes és a két Ferrari mögött a Toro Rossók és a Williamsek vegyülnek, ide várható Kvjat is, ha majd lágyabb gumikra vált.

14.40 Hamilton 1:26.852-vel az élen négy tizeddel Vettel előtt. Rosberg a visszaváltásokra panaszkodott a gyors köre után.

14.38 Rosberg 1:27.6-tal a második, de közel sem volt hibátlan a köre… Talán Hamilton megmutatja, mennyivel jobb a Mercedes a Ferrarinál, most kezdi a gyors körét.

14.36 Rosberg a pályán a lágyabb gumikon. Jelenleg a hetedik, Verstappen és Massa is megelőzte már.

Rosberget megihlette a barcelonai hangulat, 
labdázott egyet a paddockban az edzés előtt
Rosberget megihlette a barcelonai hangulat, labdázott egyet a paddockban az edzés előtt

14.33 Räikkönen egy lassabb kör után javított, a 1:27.7-tel a második, de még így is fél másodpercre van Vetteltől.

14.29 Vettel arra panaszkodik, hogy a lágyabb gumikon túlságosan vibrál az autója. Räikkönen nyolc tizeddel lassabb ezen a fajta gumikon, a 3. helyre jött fel Hamilton és Rosberg közé. Kvjat a negyedik a Red Bull-lal a kemény gumikon, Rosberg elé került.

14.28 Vettel 1:27.260-nal az élen, lassabb, mint Hamilton délelőtt, s fél másodperccel gyorsabb, mint saját legjobbja az első edzésen.

14.26 Vettel a közepesen kemény gumikon van a pályán, a Ferrari kezdi a gyorsabb keverék használatát. Räikkönen követi csapattársa példáját.

14.24 Kvjat a pályán a Red Bull-lal, amelyen új, rövidebb orrkúp van, mint az idény első részében.

14.23 A finn mérnöke azt javasolja, próbálják ki a lágyabb gumikat, hátha azon magától jobb lesz az autó. Ha mégsem, majd állítanak rajta.

14.22 „Nincs tapadás elöl és hátul sem. Nem értem, mi van az autóval. Ez hogy lehetséges?” – Räikkönen nincs kibékülve a Ferrarival.

14.20 Újraindult az edzés, a két Williams-Mercedes máris a pályán.

14.17 „Valamit elhagytam a célegyenesben” – jelentette Grosjean, ha valaki nem látta volna…

14.16 Törmelékek hevernek a célegyenesben, piros zászló. Grosjean Lotusának levált a motorfedele.

14.15 Hamilton első mért köre 1:27.826, ezzel simán első, de még nem olyan gyors, mint délelőtt.

14.14 Räikkönen 1:29.1-gyel a harmadik, az utolsó szektorban Alonso a leggyorsabb, összesítésben ötödik.

14.13 Rosberg első mért köre még nem volt elég az első helyhez, de újabb próbálkozásával már az élen áll. 1:29.075 az ideje, egy századdal jobb Vettelnél, aki szintén javított.

14.10 Kiderült, Ricciardo autójában egy korábban használt motor volt eddig. Mindhárom eddigi motorja látványosan ment tönkre, ezért gyanítottuk, hogy a negyedik romlott most el, de az egyiket még a csapat működésbe tudta hozni. Nem sokáig tartott, mindenesetre most kerül a negyedik motor Ricciardo autójába, még nincs büntetés.

14.09 Vettel 1:29.394-gyel az élen.

14.08 Az Autosport szerint Ricciardo Red Bulljában motort cserélnek – ez nem jó hír, az ausztrál már az ötödik motorját kapja meg az idén, pedig négy a büntetés nélküli maximum. És még csak az idény ötödik futamánál tartunk!

14.07 A két Ferrari is a pályára hajtott, akárcsak Rosberg.

A 45. SPANYOL NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Mercedes-Ferrari: minden a régiben?
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

14.04 Ericsson első mért köre 1:33.041 perces. A két Manor-Marussia csatlakozott hozzá a pályán.

14.02 Ezen a tréningen a kemény keverékű abroncsok után a közepesen kemények is felkerülnek az autókra. Bár Barcelonába a két legkeményebb keveréket hozta el a Pirelli, az olasz cég már jelezte, hogy a szezon második felében a lágyabb verziókat részesíti előnyben a választáskor. Ez nem tetszik Fernano Alonsónak, aki úgy véli, ez még kapóra is jöhet a McLarennek, de a világbajnokság alakulását befolyásolhatja ez a döntés, amely a gumikat jobban kezelő Ferrarinak, Alonso excsapatának kedvezhet a Mercedesszel szemben.

14.00 Elkezdődött a második edzés. Ericsson az első a pályán.

13.59 Rosberg egyébként azért ment szabálytalanul a boxba, mert a mérnöke többször is meggondolta magát rövid időn belül, s egymás után módosítgatta utasításait. Nem a német mérnöke volt az egyetlen, aki kellemetlen helyzetbe hozta pilótáját, Kimi Räikkönen is ingerült volt a tréning vége felé, mert egyenesen a forgalomba érkezett a pályára, és nem értette, miért nem figyelnek erre.

13.57 Továbbra is csodás az idő, ilyen is marad az egész hétvégén. A levegő 27, az aszfalt 45 fokos.

13.56 Az első edzést csapata tesztpilótájának bevetése miatt kihagyó Valtteri Bottas, Romain Grosjean és Marcus Ericsson is autóba ül ebben a másfél órában.

13.54 Nico Rosberget megrovásban részesítették, mert az első szabadedzés hajrájában szabálytalanul hajtott be a boxutcába.

13.53 Köszöntjük olvasóinkat, máris kezdődik a Spanyol Nagydíj második szabadedzése. Kövesse velünk!

A mezőnyben három spanyol pilóta szerepel, azt előre tudtuk, hogy Roberto Merhi indul a legkisebb eséllyel a pontszerzésre, s az első szabadedzés után az is kiderült, hogy a helyi szurkolók inkább Carlos Sainz Jr.-tól várhatják a jó eredményt, nem feltétlenül Fernando Alonsótól.

SPANYOL NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.828 átlag: 193.002 km/ó 28 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.898 0.070 mp h. 27
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:27.806 0.978 21
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27.832 1.004 16
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:28.132 1.304 27
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:28.529 1.701 23
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:28.785 1.957 7
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:28.831 2.003 21
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:29.075 2.247 9
10. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:29.140 2.312 14
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:29.409 2.581 20
12. Raffaele Marciello* olasz Sauber-Ferrari 1:29.630 2.802 15
13. Jolyon Palmer* brit Lotus-Mercedes 1:29.676 2.848 21
14. Susie Wolff* brit Williams-Mercedes 1:29.708 2.880 22
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:29.813 2.985 22
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:29.817 2.989 22
17. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:30.096 3.268 19
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:30.110 3.282 7
19. Will Stevens brit Manor-Ferrari 1:32.471 5.643 22
20. Roberto Merhi spanyol Manor-Ferrari 1:32.647 5.819 20
*tesztpilóta, a többi edzésen nem vesz részt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik