F1: Alonso jól viselte az első edzést, versenyezhet Kínában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 07:09
Fernando Alonso a Kínai Nagydíj első szabadedzése után elvégzett orvosi vizsgálatot követően engedélyt kapott arra, hogy részt vegyen a Kínai Nagydíj további részén.

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon nagyot bukó Alonsónak bordatörés miatt ki kellett hagynia a Bahreini Nagydíjat, csütörtökön pedig Kínában is órákig tartott, mire megkapta az engedélyt a vezetésre. A spanyol akkor csak az első szabadedzésre kapott indulási jogot, azzal a feltétellel, hogy a tréning után azonnal jelentkezik az orvosi stábnál.

Az FIA illetékesei úgy látták, Alonso jól viselte a 90 perc alatt megtett 11 kört, így nem rendeltek el további vizsgálatokat. Viszont arra utasították a spanyolt, hogy amint rosszul érzi magát, húzódjon le a pályán, és ne folytassa a vezetést, hanem jelentkezzen a pálya ügyeletén.

A Pirelli közben bejelentette, hogy nem a gumik hibájából történt három defekt az első szabadedzésen. Felipe Massa autója esetében a felni vágta szét a bal hátsó gumit, míg a Renault esetét tovább vizsgálják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik